Az első nemzetközi filmfesztivált Velencében alapították, és első alkalommal 1932-ben került megrendezésre.

Az eseményen a kor rangos filmjei és filmrendezői vettek részt.

Bár kétségtelenül az európai országok voltak felülreprezentáltak, más országokból, mindenekelőtt az Amerikai Egyesült Államokból is vettek részt rajta.

A legjobb nemzetközi filmnek járó díjakat kezdetben amerikaiak, majd egy osztrák rendező vitte el. 1938-ban azonban, vitát generáló módon, politikailag kompromittálódott rendezők – és filmjeik – kerültek ki győztesként.

A legjobb nemzetközi film díját a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) és Hitler személyes kedvence, Leni Riefenstahl vehette át Olimpia című munkájával, mely az 1936-os berlini olimpiát dolgozta fel.

Riefenstahl munkája – mint azt a Filmvilágban is megfogalmazta Schubert Gusztáv – „tömény vizuálerotika” volt.

Az Olimpia számos újszerű megközelítést alkalmazott: itt jelent meg először a futókkal együtt „száguldó” kamera, a légi felvétel, és rengeteg, ma már természetesnek tűnő kamerakezelési mód.

A filmen 43 operatőr dolgozott, a kész anyagot 18 hónap alatt vágták véglegesre.

AFP Leni Riefenstahl (balról a második), a német fotográfus és filmrendező, aki Adolf Hitlerrel való művészi együttműködéséről vált hírhedtté, 1938. május 1-jén Bécsben fogadja a náci tisztviselő, Arthur Seyss Inquart (jobbról a második), az 1936-os olimpiai játékokról szóló „Olympia” című dokumentumfilmjének vetítése előtt.

Mindezen pozitívumok mellett azonban Riefenstahl kiválóan „rejtette el” a politikai propagandát is a munkájában.

Egyes filmfelvételek a nemzetiszocialista vezetés és Németország erejét voltak hivatottak közvetíteni a gyanútlan néző felé.

A kedélyeket a fesztiválon tovább borzolta, hogy egy Mussolini fia által felügyelt játékfilmet is díjaztak, míg a legjobb rendező díját is egy német direktor vitte el.

Így felmerült a – valószínűleg nem alaptalan – kritika, hogy a filmfesztivál zsűrijét politikailag befolyásolták a végleges döntés meghozatalakor.

Az elégedetlenséget fokozta, hogy egy évvel korábban megakadályozták, hogy Jean Renoir filmje, a filmkritikusok által a 20. század legjobb filmjei között számon tartott A nagy ábránd kapja meg a fesztivál nagydíját, helyette egy középszerűnek tartott osztrák filmrendező munkáját hozták ki győztesnek.

Cannes az új helyszín A francia kultúrdiplomácia, élén Jean Zay oktatási és szépművészeti miniszterrel, valamint Philippe Erlanger történésszel, felháborodott a döntésen.

Elhatározták, hogy létrehoznak egy új, a velencei filmfesztivállal rivális, de „szabad és demokratikus” fesztivált.

Ennek megfelelően Nagy-Britannia, Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok ott is hagyta a velencei nemzetközi filmfesztivált.

Ez utóbbit a háború alatt egészen 1942-ig megszervezték, azonban jelzés értékű, hogy az összes nemzetközi díjat német filmek és filmrendezők vitték el.

A háborút követően csak 1954-től rendezték meg újra, ekkortól viszont a hidegháború határolta be a résztvevők körét. 1962-ig kellett várni, hogy kelet-európai film is díjat nyerjen: az Iván gyerekkora , melyet a híres szovjet filmrendező, Andrej Tarkovszkij rendezett.

Az új filmfesztiválnak először Svájcban, majd Belgiumban próbáltak helyet találni.

A két ország vezetése azonban, míg magát a rendezvény ötletét támogatta, főként anyagi megfontolásokból elállt annak megtartásától.

Franciaország végül magára vállalta a rendezés dicsőségét, de egyszersmind annak anyagi vonzatát is.

A konkrét helyszín kiválasztására pályázatot írtak ki, melyre jelentős turisztikai vonzerővel rendelkező városok jelentkeztek: Vichy, Cannes, Biarritz és Algír, ami ekkor francia gyarmati város volt.

Végül két város maradt versenyben: Cannes és Biarritz.

Festival international du film d / Collection ChristopheL / AFP A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál plakátja, 1946.

A szoros küzdelmet az előbbi nyerte, mert a helyi szállodatulajdonosok – felmérve a filmfesztiválban rejlő turisztikai potenciált – magukra vállalták a szervezés költségeinek jelentős részét.

Emellett a városvezetés ígéretet tett, hogy külön palotát is biztosít a rendezvénynek.

A rendezvény eredetileg a cannes-i mozgókép-kiállítás (Exposition Cinématographique Cannoise) címet viselte, ezt később keresztelték át a jobban hangzó nemzetközi filmfesztiválra (Festival International du Film).

A szervezők kezdetben nem vállalták a konfliktust a németekkel és az olaszokkal, és a cannes-i fesztivál különbözőségét próbálták hangsúlyozni.

Ez azonban nem vezetett túl sok eredményre, első alkalommal mindössze nyolc ország jelezte részvételi szándékát: Belgium, Csehszlovákia, Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia, Svédország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok.

A német–olasz érdekszférába tartozó államok elutasították a felkérést.

Így tett Magyarország is, arra hivatkozva, hogy kevés filmet gyártanak, és nincs hivatalos szakmai szervezet, mely koordinálhatná a magyar filmgyártást.

A háború hamar megszakította A fesztivál nyitó időpontját 1939. szeptember 1-jére tűzték ki. „A nemzetközi helyzet azonban egyre fokozódott”: mire a rendezvényre sor került, a részvételi szándékot jelző országok közül Csehszlovákia már nem létezett.

Augusztus végén luxushajók szállították át az amerikai sztárokat Cannes-ba, köztük olyan hírességekkel, mint Gary Cooper , Mae West , Norma Shearer , Douglas Fairbanks .

A zsűri elnöki tisztjét nem más vállalta, mint Louis Lumière , a mozgófilm egyik feltalálója.

A fesztivált az előzetes terveknek megfelelően szeptember 1-jén meg is nyitották.

Az első film, melyet levetítettek, William Dieterle A Notre Dame-i toronyőr című alkotása volt.

Ez volt azonban az utolsó film is, amit bemutattak, ugyanis időközben eljutott a hír a helyszínre: Németország aznap hajnalban lerohanta Lengyelországot.

Hamarosan Franciaország is hadat üzent, kitört a második világháború.

Az optimista szervezők a rendezvényt elnapolták előbb szeptember 10-re, majd 1940 februárjára („ha nem súlyosbodik a helyzet”), végül azonban évekig nem került megrendezésre.

RKO Radio Pictures / Photo12 / AFP A Notre Dame-i toronyőr 1939.

A tengerentúli vendégek pánikszerűen menekültek haza, Franciaország pedig hamarosan a német invázió áldozatául esett.

A háború után a francia kormány komoly anyagi nehézségekkel küzdött, és a háború pusztítása is éreztette hatását.

Ennek ellenére a francia vezetés úgy döntött, hogy presztízskérdést csinál a fesztiválból annak bizonyítására, hogy Franciaországot és az európai kultúrát nem sikerült megtörni.

Így 1946. szeptember 20-án megnyitották az első igazi cannes-i filmfesztivált.

Ennek helyszíne a Casino eredetileg is tervezett épülete volt, a körülmények azonban most jóval kevésbé voltak luxusszerűek: a súlyos élelmiszerhiány miatt a meghívott vendégeknek is fejadag-jegyeket kellett kiváltaniuk az étkezéshez, a ruhahiány miatt a helyi résztvevők gyakran függönyből és sötétítőből varrtak maguknak estélyit, emellett a külföldi résztvevők saját maguknak hoztak pezsgőt és élelmiszert a fogadásokra.

A spártai körülmények ellenére a fesztivál sikeresnek volt mondható.

Mivel a háború sebei még frissek voltak, a fesztivál mottója a „nemzetek közötti megbékélés” volt.

A zsűriben 21 ország képviseltette magát, Georges Huisman történész elnökletével.

A fődíjat, a Grand Prix-t (a mai Aranypálma elődjét) 11 film között osztották meg, hogy az összes résztvevő elégedetten távozzon.

A győztesek között volt olasz, amerikai, brit és francia film is.

A legfrissebb történelmi cikkek a History magazintól: Magyarországon át menekült az álruhás svéd király Így maradt független San Marino Hitlert is átverte a James Bond-regények írója Egy mentálisan sérült franciát felakasztottak a londoni tűzvész miatt Brutális ostrommal foglalták el az angol parlament hívei a királypártiak várát The post Politikai ellenállásból született a Cannes-i filmfesztivál first appeared on 24.hu .