A Gödöllői Járási Ügyészség minősített csalás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a két nővel szemben, akik több millió forintot akartak átvenni az általuk megtévesztett sértettől.
A vádirat szerint egy nőt (az ügy sértettjét) 2026. február 3-án több alkalommal is felhívott egy, a nyomozás során ismeretlenül maradt férfi.
Ő magát banki alkalmazottnak adta ki és banki csalásokra hivatkozva rávette a sértettet, hogy közel 7 millió forintot utaljon át egy bankszámlára.
Ezt követően a férfi közölte a nővel, hogy az értékpapírban tartott, több millió forintos megtakarítását is át kell adnia az általa küldött személyeknek, így kaphatja vissza a korábban átutalt pénzét. 2026. február 5-én teát a fent már említett két nő Ukrajnából Budapestre utazott abból a célból, hogy a sértettől egy előre megbeszélt helyen átvegyék a megtakarítását és azt az ismeretlen férfihoz vigyék.
A sértett azonban már a korábbi átutalás után feljelentést tett és a továbbiakban a rendőrökkel együttműködött.
Így a megbeszélt pénzátadási helyen a vádlottakat már várták a rendőrök, akik elfogták az elkövetőket.
A Gödöllői Járási Ügyészség a letartóztatásban lévő két vádlottat bűnsegédként elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntettének kísérletével vádolja.
Az ügyészség velük szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozza.
A vádlottak bűnösségéről a Gödöllői Járásbíróság fog dönteni.
The post Újabb milliókat akartak kicsalni egy nőtől, de a pénz helyett már a rendőrök várták őket first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.