Andor Éva több mint két évtizeden át dolgozott a TV2-nél, a Tények megszűnéséig a műsor egyik vezetője volt.
Azok között a volt, akik 2018-ban és 2022-ben nyíltan kiálltak Orbán Viktor mellett, tavaly pedig a közösségi oldalakon buzdítottak a nemzeti konzultáció kitöltésére.
Múlt év végén arról posztolt, régi vágya teljesült azzal, hogy interjút készíthetett Orbán Viktorral.
Miután távozott a csatornától, néhány hónap pihenőre vonult, de november 5-én visszatér: Négyszemközt Andor Évával című, csütörtökönként új epizóddal jelentkező podcastja az Origo YouTube-csatornáján lesz látható.
A lap azt írja , a formátum lényege, hogy Andor minden alkalommal egy vendéget hív – művészeket, tudósokat, zenészeket, sportolókat és más, a közéletben is meghatározó személyiségeket –, akivel az élet nagy kérdéseiről, gondolkodásmódjáról és személyes tapasztalatairól beszélget.
Az első vendég Vidnyánszky Attila lesz.
Ő egy nagyon okos ember, imádom a gondolatait.
A felkészülés számomra önmagában is hatalmas intellektuális élmény: hiába ismerek már egy vendéget, és készítettem vele akár több interjút is, mindig találok valami újat, ami meglep és továbbgondolásra késztet.
Éppen ezt szeretem ezekben a beszélgetésekben: sosem lehet teljesen megismerni egy embert – fogalmazott a műsorvezető, aki korábban három éven keresztül vezetett már hasonló tematikájú interjúműsort.
További érdekes újságcikkeink a Kikapcs címszó alatt: Mennyire jó úti cél a színes-szagos Peking, ha előtte még sosem jártunk Ázsiában? „Intimitásról már a ChatGPT-t kérdezik, nem a szüleiket” – mit gondol a szexről a Z generáció?
A boomerek még a nagyszülőkre bízták a gyerekeiket – ők bezzeg már nem segítenek.
Ezért nem kedvelik a valódi pszichológusok a Házasság első látásra műsort – szakértőt kérdeztünk „Megbékéltem azzal, hogy bámulnak” – mitől szeretett bele hazánkba egy brit youtuber?
Miért és mennyire lehet rácsúszni az otthoni eszpresszókészítésre?
Félúton Kelet és Nyugat között, ahol a múlt és jövő találkozik – mit ne hagyj ki, ha Sanghajban jársz?
The post Az Origónál folytatja a Tények egykori műsorvezetője, Andor Éva first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.