Az én igen tágan értelmezett köreimben többen fogadták teljes értetleséggel azt a szerdai hírt, hogy Magyarország a Kiyiv Independent cikke szerint kedden „ harmadszor is blokkolta Ukrajna EU-csatlakozási folyamatát , és csak akkor hajlandó feloldani a vétóját, ha Kijev előrelépést mutat fel az országban élő magyar kisebbség jogainak védelmében”.

A picit tájékozottabbak hozzátették, hogy mi a tököm ez a vétó, amikor Magyar már június elején bejelentette, hogy megállapodtak az ukránokkal a kárpátaljai magyarok szabad nyelvhasználatáról.

A fóliasisakosok egyből átlátták, hogy Magyar természetesen Orbán, vagyis Putyin kottájából játszik.

Bár a magyar liberális és nem liberális közvélemény teljes tudatlansága Kárpátalja ügyeiben egyszerűen meghökkentő, ezt a helyzetet kommunikációs szinten alapvetően Magyar Péter cseszte el magának.

Ez a Nagy Kommunikátor eddigi legmeglepőbb öntökönszúrása, hiszen az ukrajnai magyarok ügyében eddig szinte csak jó húzásai voltak a Tisza diplomáciájának, beleértve ezt a mostani, teljesen érthető vétózást is, ám Magyar az át nem gondolt, lájkgyűjtási okokból felhabosított június 3-ai sikerpropagandájával a saját kommunikációs helyzetét nehezítette meg.

Elmesélem, miért és hogyan.

Az Orbán-rezsim nyomasztó Ukrajna-politikája után igazi fellélegzést hozott, amikor Magyar Péter miniszterelnök június 3-án Párizsban diadalmas bejelentést tett ukránügyben.

Már az sem volt persze véletlen, hogy a miniszterelnök pont Párizsból üzent.

Ahogy a közleményében finoman jelezte a töriből gyengébbeknek, a Trianon-palota Párizs mellett található, június 3-a pedig a „Trianoni Békekötés évfordulójának előestéje” .

Szóval Magyarék egy kicsit visszacsinálták Trianont?

A közlemény nem mondott ellent ennek az értelmezésnek, hiszen a címe a „történelmi megállapodás” kifejezéssel, a bevezetése pedig az „áttörés” szóval kezdődött.

Tartalmilag pedig arról szólt, hogy az ukránok vállalták, hogy törvényileg visszaállítják a nemzeti kisebbségi iskolák rendszerét.

Ráadásul úgy, hogy nemcsak a magyarul tartott tanórákon, hanem „az iskolai kommunikáció minden területén szabadon használható lesz a magyar nyelv.” Magyar Péter így foglalta össze a megállapodás lényegét: „A jövőben a magyar kisebbséghez tartozó személyeknek joguk lesz szabadon ápolni nemzeti hagyományaikat, szokásaikat.

Joguk lesz nemzeti ünnepeikhez, a történelem, a nemzeti kultúra és a vallás köréhez kapcsolódó események magyar nyelvű megünnepléséhez.” Szpojler: egy dolog már ekkora gyanús lehetett az élesszemű megfigyelőnek.

A dolog állítólagos történelmi dimenziója és áttörésjellege ellenére az országot szinte teljhatalommal irányító Zelenszkij elnök neve fel sem tűnt sem ebben a diadaljelentésben, sem pedig az aznapi sajtóban.

Sőt az ukrán elnök sem akkoriban, sem azóta nem mondott semmit erről a történelmi kiegyezésről.

Nemhogy nem méltatta, de explicite meg sem említette azt.

Soha, sehol, egyszer sem.

Ami azért elgondolkodtató, mert ha Zelenszkij komolyan gondolta a vállalásokat, mennyi jó pontot szerezhetett volna európai partnereinél azzal, hogy minden fórumon reklámozza az Európába igyekvő Ukrajna európai kisebbségi politikáját.

A mából visszanézve azért még Magyar őrülten lelkes szövegéből is az derül ki, hogy ez mindössze egy szakértői - vagyis diplomáciai értelemben alacsony - szintű tárgyalások után megkötött egyezség volt.

Még a külügyminiszterek neve sem szerepel benne.

Gyorsan azt is érdemes hozzátenni, hogy a megállapodás céljai jók, fontosak és értelmesek voltak, annak ténye pedig szívderítő.

Magyar azzal nehezítette meg a saját későbbi dolgát, hogy ezt a mondjuk maximum ígéretes kezdetnek és alacsony szintű szándéknyilatkozatnak minősíthető egyezséget a Nagy Várt Áttörésként csomagolta kommunikációilag.

Pedig a megállapodás eleve nem volt több egyfajta ígéretnél, hogy milyen jogszabályok és hétköznapi gyakorlatok módosítását vállalta az ukrán fél a jövőre nézve.

A jövő pedig szokása szerint már június 4-én elkezdődött.

Nézzük, mi történt azóta Ukrajnában és Kárpátalján a valóságban!

Arról semmiféle forrásban nem találni hírt, hogy az ukránok benyújtottak volna bármilyen törvényjavaslatot vagy módosítót a témában, jóllehet a parlament július közepéig rendszeresen ülésezett és már jó két hete elkezdte az őszi szezonját.

Ezzel szemben több olyan hivatalos megnyilvánulás történt, főként, de nem kizárólag az anyanyelvi oktatás területén, amelyek 180 fokban mentek szembe a történelmi megállapodás szellemével és betűjével is.

Három héttel azután, hogy Magyar Péter Párizsban bejelentette az Áttörést, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció oktatási főosztálya körlevelet küldött az összes kárpátaljai oktatási intézmény vezetőjének.

Vagyis forwardolták nekik az ukrán államnyelv védelméért felelős biztos levelét.

Ami arról szólt, hogy a kárpátaljai magyar iskolák magyar anyanyelvű diákjainak és tanárainak mind a tanórákon, mind az iskolában, tanítás után rendezett bármilyen eseményen, szakkörben vagy klubban ukránul kell beszélniük egymás között.

Itt nem is arról van szó, hogy ez még nem európai szint vagy hogy még nem születtek meg a szükséges, EU-konform, liberális jogszabályok.

Ez konkrétan a Cesausescu-féle Románia, a katalán nyelvet betiltó Franco-Spanyolország szintje.

Ellenséges, ultranacionalista tempó.

Ilyen kizárólag olyan hatalmaknak szokott eszébe jutni, amelyek egy kisebbség kiradírozására vagy elüldözésére hajtanak.

Ki próbálná hatósági eszközökkel kikényszeríteni azt, hogy egy kisebbségi nyelvű iskola tűzzománc szakkörében, hímzőklubjában vagy fociedzésén a kisebbségi nyelvet beszélő tanárok, edzők és diákok ne használhassák a saját nyelvüket egymás között?

Mikor és kik próbálkoztak ilyesmivel utoljára az európai történelemben?

A körlevél tartalma jól rímel az ukrán-magyar megállapodás tartalmára, de olyan formában, hogy azzal pontosan ellentétes.

Ez nem az egyetlen nyíltan magyarellenes húzás volt ebben az időszakban iskolaügyben, de önmagában ez az egy is elég lett volna ahhoz, hogy egy felelős magyar kormány ne segítse a magyarokat régi román stílusban szívatókat, hanem például ezzel a vétóval is jelezze, hogy nem elég vezetői szinten szépeket ígérni, hanem utána tenni is kell a megállapodásnak megfelelően.

Abszurd gondolat, hogy Ukrajna ilyen hozzáállás mellett próbálna uniós taggá válni.

Az ukrán hatóságok magyarellenes ádázsága ráadásul még nacionalista szemüveggel nézve is eléggé talányos.

Az erdélyi magyarokkal szemben a kárpátaljaiak nagyon kevesen vannak, a lobbierejük nulla és sehol sem alkotnak olyan népesebb, zárt tömböt, ahol elképzelhető lenne, hogy spéci autonómiát követeljenek.

Az a tény, hogy egy becsavarodott diktátor áldozataiként bátor honvédő háborút folytatnak az orosz agresszor ellen, más területeken nem ad szabadkártyát Ukrajnának és Zelenszkijnek.

Ukrajna támogatása minden normális európai kötelessége, de Ukrajna nacionalista húzásainak elkendőzése a legkevésbé sem.

A Tisza-diplomácia javára legyen mondva, hogy ilyen előzmények után meg merte húzni a csatlakozási folyamat mostani blokkolását.

Ahogy már eleve jó irány volt az Ukrajna- és Zelenszkij-ellenes moszkovita kampányok leállítása, a szakértői szintű tárgyalások elindítása és maga a megegyezés.

De akár naivitás, akár lájk-és figyelemvadászat állt a háttérben, a még semmire sem kötelező júniusi megállapodás túldimenzionálása jót biztosan nem tett az egésznek.

A mostani magyar vétó pedig semmilyen szempontból nem visszatérés a sötét NER-időszak gyakorlatához.

Ez maga a diplomácia.

Már az Orbán-időszak Ukrajna-politikájával sem az volt a baj, hogy ne lett volna igaz, hogy az ukrán állam cudarul bánt az ottani magyarokkal.

A baj az összes többi részével volt, a Moszkva-nyaloncságtól a tárgyalóképtelen merevségen át a gusztustalan gyűlöletkampányokig, Ukrajnának mindentől függetlenül kellene biztosítania az eltűnés hatásán billegő, aprócska magyar kisebbségének nyelvi és egyéb jogait.

De így, hogy uniós tagok szeretnének lenni, duplán.

Ehhez képest eddig cinikusan viselkedtek és ha lenne arca a Júniusi Megállapodásnak, akkor belenevettek volna.

De magyar oldalon egyetlen ütőkártyaként ott van az uniós csatlakozás témája.

Magyar Péter és Orbán Anita hülyék - és a kárpátaljai magyarokkal szemben szívtelenek - lennének, ha ezt nem használnák ki, amennyire csak lehet. ]]>