Pápai Olivér országos csúcsbeállítással, Sárkány Zalán pedig egyéni legjobbjával bejutott a 400 méteres gyorsúszás döntőjébe a párizsi Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján.
A rajtlistán ugyan szerepelt, de Pádár Nikolett végül nem ugrott medencébe 400 méter gyorson, így a délelőtti programban csak Pápai Olivér és Sárkány Zalán képviselte a magyar színeket.
Elsőként a mindössze 16 esztendős Pápai ugrott medencébe, aki láthatóan meglepte a mezőnyt, hiszen 3:45.32 perccel beállította Rasovszky Kristóf országos csúcsát, amivel meg is nyerte futamát és a második lett összesítésben. „Én később érkeztem csak a csapathoz, ami jó taktikának bizonyult, kipihentebb vagyok, mint a többiek hat nap versenyzés után.
Az időre nem is annyira figyeltem, csak a taktika volt igazán fontos, amit sikerült a lehető legjobban betartanom.
A döntőre ugyanúgy készülök, precízen és alázatosan – mondta az MTI-nek a győriek tehetsége, aki hozzátette, reméli, hogy a fináléban tud még javítani.
A 19.21 órakor kezdődő döntőben ott lesz az előző este 1500 méter gyorson országos csúccsal ezüstérmes Sárkány Zalán is , aki egyéni legjobbját (3:46.82) megjavítva, 3:46.17 perccel csapott célba, amivel összesítésben hatodikként lépett tovább. „Ez már inkább ilyen hab a tortán úszás volt, a testem nem igazán örült neki, hogy elválltam.
Hagytam is benne egy kicsit, de mégis erősen sikerült.
Négy-öt óra alvással nem gondoltam volna, hogy ilyen idő lesz, ráadásul, hogy ezzel be lehet kerülni.
Látszik, hogy sokan fáradtak már egy kicsit” – mondta Sárkány, aki kiemelte Pápait, akiről riválisai a rajt előtt kérdezgették, hogy „ki ez a fiú?”. „Kíváncsian várom a döntőt, egy igazi ajándék lesz.
Megpróbálok nem engedi a kísértésnek, hogy mindjárt itt a vége, hanem még egy picit koncentrálni” – jegyezte meg.
Kapcsolódó Márton Richárd Eb-második lett, lehajrázta Kós Hubertet De a szám olimpiai és 2023-as világbajnoka, Léon Marchand verhetetlen volt.
The post „Ki ez a fiú?” – 16 éves magyar úszó állította be az országos csúcsot az Eb-n first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.