A Vasas a Kisvárda, a Vác pedig a Mosonmagyaróvár otthonában nyert egy góllal a női kézilabda NB I pénteki játéknapján.
Az angyalföldiek sikeréhez Nagy Nóra nyolc góllal, Csapó Kincső tíz védéssel járult hozzá.
Ellenfelük egyszer sem vezetett az egész mérkőzésen, sőt, nyolcgólos hátrányból sikerült szorossá tennie a hajrát. „Nagy motivációval és akarattal játszottunk, hibáink természetesen még voltak, és taktikailag is van még hova fejlődni, elsősorban az emberfogással szemben.
Többször meg kellett nyerni ezt a mérkőzést, de végre jó volt a kapusteljesítményünk.
Négy év eltelte után sikerült itt nyernünk – értékelt a Vasas részéről Konkoly Csaba vezetőedző.
A váciaknál Kacsó Noémi hat találattal, Zaj Klára 12 védéssel vette ki részét a győzelemből. „Elsősorban gratulálok a Vácnak, végig kiélezett mérkőzést játszottunk, ahogyan arra számítottunk.
A csapatomnak is gratulálok, mert végig küzdöttek és hajtottak, ugyanakkor van bennem hiányérzet.
Nagyon szoros a bajnokság középmezőnye, és ilyen mérkőzéseket csak akkor tudunk megnyerni, ha minden játékosunkra százszázalékosan számíthatunk.
Továbbra is hullámzó a teljesítményünk, sokszor az előre megbeszélt, egyszerű szituációkat sem oldjuk meg megfelelően.
A belső posztokon bátrabban kell felvállalnunk a lövőhelyzeteket, védekezésben pedig sokkal fegyelmezettebbnek kell lennünk” – mondta a mosonmagyaróváriak vezetőedzője, Stranigg Ferenc .
A csapat, amely a közelmúltban többször is dobogós volt az NB I-ben, nem a legszebb napjait éli.
A nyáron derült ki, hogy valótlan információt közölt a klub a licenckérelem során , ami után Gáspár Botondot , a klub elnökét 500 ezer forintra büntették.
Az MKC a szezonban nyolc bajnoki egy-egy győzelem és döntetlen mellett hatodszor kapott ki.
Kézilabda NB I Kisvárda Master Good SE-Vasas SC 27-28 (9-15) Motherson Mosonmagyaróvári KC-Váci NKSE 30-31 (17-16) A tabella: 1.
Győri Audi ETO KC 8 7 1 – 315-187 15 pont 2.
FTC-Toyota Kovács 8 7 1 – 297-212 15 3.
DVSC Skyline 7 6 1 – 242-188 13 4.
MOL Esztergom 8 5 1 2 296-238 11 5.
Váci NKSE 8 5 1 2 251-248 11 6.
MTK Budapest 7 4 – 3 202-197 8 7.
Vasas SC 8 4 – 4 215-235 8 8.
Kisvárda Master Good SE 8 3 1 4 204-238 7 9.
Alba Fehérvár KC 7 2 1 4 162-170 5 10.
Gravitáció Szombathelyi KKA 7 2 1 4 188-247 5 11.
Moyra-Budaörs United Shipping 7 1 1 5 200-220 3 12.
Motherson Mosonmagyaróvári KC 8 1 1 6 233-269 3 13.
NEKA 7 1 – 6 179-227 2 14.
Eszterházy SC 8 – – 8 193-301 0 Kapcsolódó Megszólalt a dániai pletykával kapcsolatban az ETO női kézicsapatának edzője Per Johansson szerződése a nyáron lejár, a szakembert a dán Odensével hozták hírbe.
The post „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.