Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) éves találkozóján Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója arra fogja sürgetni a döntéshozókat, hogy fogadjanak el egységes keretrendszereket az AI-képességek mérésére, illetve a cégek által az AI-technológia fejlesztése során bevezetett védelmi intézkedések értékelésére, mondta el a cég egyik vezetője kedden a sajtónak – írja a Reuters.
Az OpenAI, az Anthropic és a Hugging Face vezetői szerdán tájékoztatást tartanak a technológiáik fejlesztéséről az ENSZ 15 fős Biztonsági Tanácsának. „A kulcskérdés az, hogy egy napon szembesülhetünk-e olyan helyzettel, amikor az egymással kölcsönhatásba lépő algoritmusok háborút robbantanak ki.
Valójában ez áll a kérdés középpontjában” – mondta a Reutersnek egy névtelenül nyilatkozó európai diplomata.
Ugyanakkor Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke kedden az ENSZ közgyűlésén elmondta, hogy „elutasít minden kísérletet egy globalista rendszer létrehozására, ami az AI-rendszerek felügyeletét és ellenőrzését szolgálná: azzal érvelt, hogy az USA AI-technológiai fejlettsége jelenleg meghaladja Kínáét, így ez nem megfelelő időpont a technológia korlátozására.
António Guterres, az ENSZ főtitkára ezzel szemben óvatosságra intett, aki régóta szorgalmazza az AI globális szabályozását. 2023-ban egy 39 tagú tanácsadó testületet is létrehozott egy éves mandátummal, amiben technológiai vállalatok vezetői, kormányzati tisztviselők és a világ különböző technológiai nagyhatalmaiból érkező akadémikusok ültek.
A Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter vezetésével zajló találkozón az Egyesült Államok és Kína képviselői is felszólalnak majd.
Kapcsolódó cikk: ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.