A rendvédelmi, a szociális, az oktatási és az egészségügyi dolgozók érdekképviseletei is kifogásokat fogalmaztak meg a 2027-es költségvetés tervezetével kapcsolatban – írta a Magyar Nemzet.
A szakszervezetek az ígértnél kisebb béremelést, egyes juttatások megszüntetését és az egyeztetések elmaradását is sérelmezik.
A rendőröknél a korábban biztosított otthontámogatás tervezett kivezetése okoz bizonytalanságot.
Tüzes István, a Közszolgálati Rendőr Szakszervezet elnöke szerint emiatt a tervezett 15 százalékos béremelés mellett is csökkenhet egyes dolgozók éves jövedelme.
Az idén elérhető egymillió forintos támogatást lakáshitel törlesztésére vagy új hitel önrészére is felhasználhatták.
A szakszervezeti vezető példája szerint havi nettó 500 ezer forintos fizetésnél a 15 százalékos emelés éves szinten 900 ezer forint többletet jelentene, ami nem pótolja az egymilliós juttatást.
A támogatás elvesztése különösen azokat érintheti érzékenyen, akik arra számítva vállaltak hosszú távú kötelezettséget.
Az érdekképviselet a Belügyminisztériumhoz fordult, és szakértői munkacsoport létrehozását kezdeményezte.
A szociális ágazatban a kampányban ígért 25 százalékos emelés elmaradása váltott ki csalódást.
Köves Ferenc szakszervezeti elnök a Szeged Televíziónak arról beszélt, hogy információik szerint a közölt 17,8 százalék több elemből, köztük a garantált bérminimum emeléséből és az szja csökkentéséből áll össze.
Szerinte ez nem tekinthető önálló ágazati béremelésnek.
Az elnök emellett az egyeztetések hiányát is kifogásolta.
A Pedagógusok Szakszervezetének nevelést és oktatást segítő dolgozói tagozata szintén elégedetlen.
Az Eduline beszámolója szerint a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozóknak szeptemberben kétlépcsős emelést ígértek, az októberre jelzett első lépés azonban elmaradt.
Januártól 15 százalékos béremelést terveznek, amely az adócsökkentésekkel együtt átlagosan 21,5 százalékos nettó keresetnövekedést hozhat.
A szakszervezet szerint ez elmarad a követeléseiktől és a Tisza programjában szereplő 25 százaléktól is.
A szervezet azt is sérelmezi, hogy a költségvetés előkészítésekor a kormány nem egyeztetett az ágazati szakszervezetekkel.
A fentiek mellett megszólalt a Magyar Orvosok Szakszervezete is.
Mint fogalmaztak, az egészségügyi többletforrást üdvözlik, de kevésnek tartják.
Srádi Péter elnök az Origónak azt mondta: a háziorvosi praxisok fenntartása, a szakemberhiány és az orvosi bérek elértéktelenedése továbbra is megoldatlan.
Az ágazat 510 milliárd forinttal kapna többet, ebből közel 192 milliárdot a nem orvosi munkakörök béremelésére szánnának - idézték fel az összeállításban. (Magyar Nemzet)

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.