Már Horn Gábor is a Tisza-kormányt bírálja az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát követő botrány miatt.
A Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke arról beszélt az ATV Aktuál című műsorában, hogy Magyar Péterék elmulasztották a megfelelő előkészítést, és nem tájékoztatták kellőképpen a társadalmat a közzétett állambiztonsági dokumentumok sajátosságairól.
A beszélgetés során Horn elmondta, hogy bár alapvetően támogatja az ügynökakták megnyitását, a kivitelezés mikéntjét azonban súlyosan kifogásolja. “Semmit nem követett el az elmúlt fél évben ez a kormány, hogy megértsük, hogy mi fog történni” – fogalmazott.
A kuratóriumi elnök arról is szült, hogy a közzétételt széles körű tájékoztatásnak kellett volna megelőznie, hogy az állampolgárok megértsék az egykori állambiztonsági nyilvántartások működését és korlátait.
A dokumentumokban való szereplés ugyanis önmagában nem bizonyítja, hogy az érintett ténylegesen együttműködött a kommunista titkosszolgálatokkal.
Ezután kijelentette: “Ne csak Lezsáktól kérjenek elnézést!” A politikai elemző hangsúlyozta, hogy a többi érintettnek nincs feltétlenül lehetősége arra, hogy a nyilvánosság előtt tisztázza magát, ezért valamennyi érintett ügyét rendezni kell.
Gondoltamenetét azzal zárta, hogy a kormányzati mulasztások kapcsán is fontos a számonkérés. “A vezetői felelősség biztos, hogy megvan” - hangzott el az ATV műsorában.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.