Egy iráni merényletfenyegetés miatt Donald Trump amerikai elnök a múlt hónapban titokban, egy másik katonai repülőgépen hagyta el Törökországot, miközben a Fehér Ház azt közölte, hogy az Air Force One fedélzetén utazik – írta a Washington Post.
A titkos átszállást egy ételrakodó teherautó segítségével valósították meg.
Július 8-án Ankarában, a NATO-csúcs végeztével Trump televíziós kamerák jelenlétében szállt fel a régi Air Force One hatalmas utasszállítójára.
Az amerikai elnök a közösségi médiában korábban bejelentette, hogy a „korábbi Air Force One”-t használja majd ahelyett a gép helyett, amellyel Törökországba érkezett.
Utóbbi egy újabb Boeing 747-8-as volt, amelyet Katar ajándékozott az Egyesült Államoknak.
Néhány perccel a felszállás után azonban az amerikai elnököt titokban átszállították egy kisebb gépre, egy Air Force C-32A-ra.
Ezt a reptéri vendéglátóipari teherautó segítségével hajtották végre, amelyet általában az étel és más felszerelések repülés előtti berakodására használnak.
Mindeközben az újságírók és a Fehér Ház néhány munkatársa továbbra is az Air Force One fedélzetén maradt.
Így szállíthatták át Trumpot titokban egy másik gépre Trump limuzinnal érkezett, felment a lépcsőn, majd integetett a betonon állóknak, amikor felszállt a gépre.
Közben egy vendéglátóipari teherautó konténerét hidraulikus emelővel a repülőgép oldalához emelték, és a gép bejáratának túloldalán lévő ajtóhoz állították – közölte a lappal egy amerikai tisztviselő és ezt alátámasztó más források.
A konténert leengedték a teherautó platójára, majd a jármű elhajtott a régi Air Force One mellől, és a közelben álló, kisebb C-32A-hoz hajtott.
A felvételek alapján úgy tűnik, hogy a teherautó körülbelül 40 másodpercre kikerült a kamerák látóteréből, amikor a kamera elfordult, és a C-32A hajtóművei mögött rövid időre takarásba került.
Miközben az újságírók felszálltak a régi Air Force One-ra, a Fehér Ház munkatársai arra utasították őket, hogy húzzák le az ablakredőnyöket.
A kék-fehér C-32A egy módosított Boeing 757-es, amelyet amerikai kormányzati tisztviselők szállítására használnak.
Az amerikai tisztviselő szerint a gépet a régi Air Force One-nal és a korábbi katari géppel együtt küldték Törökországba az elnöki látogatás támogatására.
Konkrét fenyegetések miatt dönthettek így Egy amerikai tisztviselő szerint egy hiteles, Iránhoz köthető Trump elleni fenyegetés miatt döntöttek a „megtévesztő művelet” mellett.
Amerikai sajtóértesülések szerint a hírszerzési tisztviselők konkrét támadással kapcsolatos fenyegetést azonosítottak az elnökkel vagy a gépével szemben, ami további biztonsági intézkedéseket váltott ki.
Az amerikai kormányban évtizedek óta tartanak attól, hogy Irán terrorcselekményeket tervezhet amerikai tisztviselők, köztük Trump ellen.
Ezek a félelmek az utóbbi időben tovább erősödtek Washingtonnak az iráni katonai és politikai vezetők megölésében játszott szerepe miatt.
A Fehér Ház nyilvánosan továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy az elnök a régi, kék-fehér Boeing 747-esen hagyta el Törökországot.
The post Trump integetve szállt fel az Air Force One-ra, ahonnan titokban, egy éteszállító teherautó segítségével átszállították egy másik gépre first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.