Jó reggelt!
Ez itt a 444 napindító hírlevele a legfontosabb hétfői hírekkel, cikkekkel.
Vannak más hírleveleink is, ezekre itt lehet feliratkozni .
Belföld Kihagyás után ismét ülésezett az Országgyűlés , ahol napirend előtti beszédében Magyar Péter azt javasolta a kitartó „Orbán-báboknak”, hogy tanuljanak elődeik hibáiból és „ne várják meg a dicstelen véget”.
A miniszterelnök beszélt az új költségvetésről, közben a Fidesz-KDNP bingózással múlatta az időt .
Magyar egy ponton arról kezdett el beszélni, hogy Fürcht Pál egykori főügyész kész vallomást tenni a miniszterelnök politikailag motivált telefonügyéről, illetve a Völner-Schadl ügyről is.
Még javában zajlott a parlamenti vita, amikor Ukrajnában elfogadták a magyar nyelvű oktatást biztosító törvényjavaslatot , amit szerzőnk szerint Orbán Viktornak nem lett volna esélye kizsarolni, Magyar Péternek azonban komolyabb a zsarolási potenciálja az európai uniós színtéren.
Nem sokkal az ülés előtt jelentette be Baka András köztársasági elnök, hogy Fejes Pétert, a 2025-ben 39 éves pálya után nyugdíjba vonult egykori főügyészt jelöli a Legfőbb Ügyészség élére.
Fejes Szombathelyen kezdte, majd Veszprém megye főügyésze lett, ahonnan Polt Péter indoklás nélkül mentette fel 2012-ben – ő dolgozott az ajkai vörösiszap-katasztrófa ügyén, ahogy az 1998-as körmendi gyerekgyilkosságon.
Most a Tisza-kétharmadon a világ szeme, hiszen ha Fejest sem szavazzák meg, decemberre vezetés nélkül maradhat a Legfőbb Ügyészség.
Délelőtt történt még, hogy az Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottság jelölt három embert a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökhelyettesi pozícióira.
Dél körül jelentette be a Tisza-frakció, hogy az etikai bizottság vizsgálja Kaprinyák Tibor képviselőjük ügyét , mivel kiderült, hogy Kaprinyák úgy lett az Élő Környezetért Felelős Bizottság alelnöke, hogy közben hobbivadász.
A vizsgálat idejére Kaprinyák nem vesz részt a parlamenti munkában.
Riportereink a Nógrád megyei Mátraverebélyen, Bátonyterenyén és Salgótarjánban is megnézték, miképp rombolja a közösségeket a mélyszegénység, a romló mentális állapotok és a szerhasználat .
Polgármesterrel, pszichiáterrel és drogellenes aktivistákkal járták be a legsúlyosabb romházakat, utcákat és szegregátumokat, ahol a helyiek szerint a lakosság 80 százaléka szerhasználó. „Mint az amerikai gettókban, olyan állapotok uralkodnak itt.” Írtunk arról is, hogy 20 milliárd forintot szórt ki a Bethlen Gábor Alap fideszes kötődésű határon túli szervezeteknek a választások előtt. 3 hónap alatt milliárdokon osztozott 12 határon túli szervezet , amelyek a pénzből elsősorban a mindennapos működésüket akarták biztosítani.
Olyan apró tételekért is magyar állami pénzből fizettek, mint a csatornadíj, a repülőjegyek, a nyomdai költség vagy az ingatlan- és gépjárműadó.
Áder János, Bóka János és Schmidt Mária mond beszédet a Fidesz Bem téri ünnepségén október 23-án, Orbán Viktor viszont nem.
A volt miniszterelnök a Bayer Showban beszélt arról, hogy majd az első nagy Békemeneten fog beszédet mondani, most még nem ez a dolga – Orbán értékelte a választás óta eltelt fél évet, szerinte „nincs semmi jelentősége annak, hogy mit mond a miniszterelnök”, mert „össze-vissza beszél”.
A Matolcsy-kedvenc Raw csoport cége helyett a korábban Pintér Sándor-érdekeltségű Civillel és egy referenciák nélküli, néhány hónappal korábban alakított céggel szerződtek Varga Mihályék .
Utóbbi tulajdonosának a NER üzleti világában komoly múltja van, az idén nyáron meggyanúsított fideszes Gór Csabával közös cége is volt.
A történetben olyan csavarok voltak, amelyek még az MNB felügyelőbizottságának is feltűntek.
Hír volt még: Borkai Zsolt lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról.
Dömsödi Gábort újra Pásztó polgármesterévé választottak .
Letartóztatták az álrendőröket , akik az NVVH-ra hivatkozva hurcoltak el egy férfit, mert nem fizetett kétmilliárdot egy áltitkosügynöknek.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint a GDPR szinte valamennyi alapelvét sérti, hogy listázták az NVVH munkatársait .
Külföld „Putyin nem olvassa a Truth Socialt” – közösen üzent vissza Varsóból Zelenszkij és Tusk a Trump-féle orosz alku után.
Republikánus szenátorok is Trump ellen fordultak a Putyinnal kötött dízelmegállapodás miatt.
Putyin elutasította a 60 napos tűzszünetet , de elképzelhetőnek tartja, hogy „kifejezetten a választás napján” ne támadjanak.
A brit miniszterelnök szerint Oroszország beavatkozott a 2016-os Brexit-szavazásba. 1569 névvel bővült az EU Oroszország elleni új szankciós listája .
Hír volt még: Kedden kórházba vonul XIV.
Leó pápa , akinek meg kell műteni a tüdejét. „Egészségtelen és hátborzongató megszállottság” – házkutatást tartottak Ilhan Omar otthonában .
Két napon belül másodszor is megtámadták a rijádi repülőteret .
Podcast Az Umami borízű különkiadással, Uj Péter vendégeskedésével érkezett, hogy a most mozikba kerülő Tony című film kapcsán a legendás Anthony Bourdainről beszélgessenek .
Bourdain személyisége, története még halála után nyolc évvel is izgalomban tartja a fél világot.
Sűrű történet ez, van benne minden, gimis romantika, keménydrogos gasztrorocksztárság, értelmiségi álomkarrier, médiaglória és mindemögött örvénylő bűntudat, depresszió. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.