A 444 információi szerint kedden reggel bedőlt a paraguayi Ueno bank, az ország legnagyobb pénzintézete.
És nem utolsósorban a magyar OTP egyik befektetése, Csányi Sándor bankja 2026-ban két lépésben közel 10 százalékos részesedést szerzett a pénzintézetben.
A paraguayi jegybank közleményt adott ki arról, hogy november 3-án elindította az Ueno szanálási eljárását, mert a tőkemegfelelési mutatója a törvényben megszabott minimum fele alá csökkent.
Paraguayban cikkünk élesítésekor reggel van, az ország meglehetősen nagy sokkban várakozik.
Az online pénzügyi szolgáltatónak indult Ueno ugyanis kivételes sikertörténet volt.
Pár év alatt a felnőtt lakosságá 60 százaléka az ügyfele lett, de a pénzintézet hatása ehhez képest is óriási.
Ők szerelték fel a korábban ilyen téren fejletlen Paraguayt bankautomatákkal és kártyaolvasó terminálokkal, ők terjesztették el a bankkártyahasználatot, ami miatt jelentősen visszaszorult a készpénzezés.
Most viszont, mint egy ott élő magyar olvasó a 444-nek elmondta, nem lehet pénzt kivenni, a lakosság pedig vele együtt az első sokkot éli át.
Az OTP a 444 kérdésére megerősítette az Ueno bedőlésének tényét.
Válaszukban azt emelték ki, hogy az Uenóban csak pénzügyi befektetőként jelentek meg, kevesebb mint 10%-os részesedést szerezve, tehát ez nem bankvásárlás volt a részükről.
Nem is volt beleszólásuk az irányításba.
Hangsúlyozták, a 47 millió dolláros befektetés nem adott nekik kontroll- vagy menedzsmentjogokat a dél-amerikai pénzintézetben. „Az OTP Bank konzervatív kockázatvállalási politikájába beleillik a 47 millió USD értékű pénzügyi befektetés, hiszen az az OTP több mint 18 milliárd dolláros saját tőkéjéhez viszonyítva csak töredékszázalékban kifejezhető, vagy az évi több mint 3 milliárd dolláros profitjához viszonyítva is 1,5%-os volumenű kitettséget jelent.” – írták válaszukban.
A magyar multit tudomásunk szerint az Ueno sikeres és gyors lakossági terjeszkedése érdekelte a legjobban, részben ez motiválta a befektetésüket. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.