Olyan túlzottan sosem örülök, amikor mindenféle ismerősök arra hívják fel a figyelmemet, hogy hajlamos vagyok az önsorsrontásra.
Hiszen azok a dolgok, amiket ők nyűgnek tartanak, nekem sokszor az élvezetet jelentik, és nem úgy, ahogy most épp gonoszul gondolod, a mazochista-töke-a-satuban-szorítsam-e-meg-jobban jellegű módon.
A szerelés nálam csupán a gyerekkori legózás és Gabi építőzés felnőttkorra továbbvitt öröme, avagy egy lépcsőfok a Nirvánához vezető úton, a veteránokkal való, olykor lassú, gyakran forró, de mindenképpen zajos közlekedés pedig ahhoz segít hozzá, hogy a fejemben futó régi filmek színes-szagos-3D-s módon megelevenedjenek alattam.
Én ezekben az általad szívásnak hitt folyamatban a játékot és a szórakozást látom.
És tudom, a többség pedig azt, hogy ez az egész koszos, fárasztó, büdös és bizonytalan.
Erre nem tudok mit mondani – van, aki jobban teszi, ha otthon marad a tévé előtt, a légkondicionált kanapén.
A néni minden sarkán meghúzta már szegényt Szeretem ezt a fajta legózást és nagyon szeretem megélni azokat a régi filmeket.
Ami kellemetlenséget pedig el kell viselni azért, hogy ezeket megkapjam, jobbára alig számítanak.
Felőlem ez úgy néz ki, hogy te ott álldogálsz a konyhában, könnyezve a büdös hagymaszagban, húslétől csöpögő kézzel hadonászva a harmadik Salvequicket ragasztod az ismét elvágott ujjadra, miközben hegyekbe gyűlik a mosogatnivaló, a derekad pedig leszakad, mire a végére érsz és létrejön valami kaja, amit utána tíz perc alatt befal mindenki… Látod, nekem inkább az tűnik szívásnak.
Csak a kaja – már csupán ösztönből is – több mindenkit megmozgat, mint a veteránautózás.
Nekem ezzel nincs problémám.
Vissza a Clio-témához.
Tatán, az első pár kilométer után Ölemben az elvileg keveset futott, s a háttérben meghúzódó, régi szervizes rokonság ellenére is szinte teljesen ismeretlen karbantartottságú Clióval, hazavonszoltam magam Tatáról.
Egy csomó minden annyira gyanús volt rajta, hogy pályamatricát se vettem rá, inkább a szűk kanyargósok felé vettem az irányt, mert úgyse mertem vele 90-nél nagyobb tempót diktálni.
TBányán rögtön megálltunk Zsoltival kajálni egyet.
Az egyik fehér új izé az övé Kanyarokban ordított az elsőkerék-csapágy, a kocsi orra úgy hánykolódott a huplikon, hogy szinte odahallucináltam Kate Winsletet és Leo di Capriót a tömpe Clio-nózira, s halkan szűkölve vártam a jéghegy becsapódását, bár efféle ritkán esik meg az augusztusi negyven fokban, Komárom megye elhagyatott mellékútjain.
Egy pillanatra azért így is elgondolkodtam: vajon nekem is szól majd borulás közben a Blau kazettás, ahogy elődeimnek teljes elsüllyedésig a szalonzenekar?
Itthon Gojó úrral már a hazaúton diskuráltam egyet, mert őt speciel nagyon izgatta a projekt, talán, mert mindenki ahhoz vonzódik a legjobban, amit a legkevésbé szánt neki a sors: ő az apró autókhoz, én meg Natalie Portmanhez húzok.
Annyi a különbség köztünk, hogy neki van egy saját Minije, amibe azért elég gyakran belepréseli magát, én nem mondhatok hasonlót a színésznővel való viszonyomról.
Ennyi idő után is közel hibátlan a kipufogórendszer, még a katalizátor is ép Felvetette, hogy az egyik legfontosabb tétel a felkészüléshez a hűtőrendszer teljes kimosása lesz, sejtésem szerint azért, mert ő ezt nagy szériában végzi el mindenféle öreg Miniknél.
Azoknak ugyanis vasból készült motorblokkja és hengerfeje, réz hűtője, s alu vízpumpája van, mindez melegágya a korróziós lerakódásoknak.
A Clio annyiból jobb, hogy itt nincs réz a képletben,mert a hűtője alumínium.
AZONNALI beavatkozás szükséges! – harsogta Gojó, fittyet hányva a réz, mint anyag hiányára a képletben.
Szilentek cseréjére sincs szükség Még szinte meg se száradt a Renault orrán a Tatáról hazavezető út bogárhulla-kollekciója, Gojó úr már nálam toporgott, kezében házi fűtőrendszer-takarító szer flakonjával.
A semleges, nem a savas fajtáéval, teszem hozzá, mielőtt valaki rossz tippeket kapna tőlem.
Eredeti Renault-lengéscsillapító A flaska negyedét betöltöttük, s mint megtudtam, a kívánt tisztítóhatás eléréséhez jó néhány teljes bemelegedési, s lehűlési ciklus, valamint több száz kilométernyi autózás kell majd a szernek, ami addigra tudja csak lenyalogatni a rendszer falairól az összes piszkot.
Ha már így álltunk, jó étvágyat kívánva neki, egy bemelegedési ciklus erejéig elmentünk autózni.
Ez a pótkeréktartó keret minden ilyen korú francia autóról rég lerohadt Kitekertük a tetőt, élveztük a Clio mai autók körében ismeretlenül puha és engedékeny rugózását.
Gojó próbatestként elterpeszkedett jobb egyen és megállapította, hogy az autó kényelmes.
Én kevésbé tudtam ugyanezt állítani, mert nála tizenöt centivel közelebb ültem a kocsi elejéhez, térdem a középkonzol sarkának feszült, derekam szűk V alakba torzult, unalmas szakaszokon pedig előrehajolás nélkül rágogathattam a szemre és ízre kissé piszkosnak tűnő bajuszkapcsolókat.
Elöl is csak felületi rozsdák vannak Ekkor jöttem rá, hogy valami nem stimmel az üléssínnel.
Addig úgy gondoltam – kisautó, kis hely kéz a kézben járnak.
Ki emlékezett már arra, hogy az általam is rommá használt, alattam és három barátom alatt még Angliába is eljutott ugyanilyen Clio, amit akkori munkahelyem, az Autópiac kapott egy évnyi tesztelésre 1995-ben, mekkora volt belül? 1500 másik autóban ültem azóta.
Vagy 3000-ben.
Igen szép a belső tér is.
Ki a fene emlékezett rá, meddig tolható hátra a vezetőülés?
Hosszan Hazatérés után szerény lelkesedéssel, inkább csak elgondolkodva rángattuk az üléseket előre-hátra.
A jobb oldali hátracsúszik, szinte eltüntetve a hátsó lábteret, a bal oldali félúton elakad.
Nem bírtam ki, kikaptam az ülést – milyen szerencse, hogy itt nem törékeny patentekre bízták a burkolatokat, hanem minden csavarozható -, s lám, a sínek telis-tele voltak sárgásbarna szmötyivel.
Aha, a huzat lesz a ludas, az porlott ide bele.
Gojót szegényt egész napra elraboltam - lényegében utasteret takarítani Ez a felismerés vezetett ahhoz, hogy egy óra múlva a Clio már teljesen kibelezve állt az utcában, ülései kint sültek az aszfalton, mi ketten pedig köhögve, sárgásbarna port köpködve nyúztuk le róluk a héjukat.
Lassanként hegyekbe gyűlt az elmállott autóbél-tartalom a zuglói utcában, s a huzatok alól előbukkantak a hibátlan, de a beléjük sült szivacsportól barna foltossá vált ülések.
Úgy néztek ki, mintha az elmúlt 33 évben kizárólag pelenka nélküli, diarés betegeket szállítottak volna az autóban, akik a biztonság kedvéért azért el-elhányták volna magukat.
Borzalmas koszt találtunk az utastérben További másfél óra porszívózás következett, én mellékállásban rendbe tettem az ülés sínjét, s csodák-csodája, egy szinte új állapotú, finom Renault-illatú belső teret kaptunk.
Közben Gojó konstatálta, hogy a belső kilincsek lógnak, a tolótető szigetelése egy helyen elszakadt és csukáskor becsípődik, én pedig észrevettem, hogy a szerkezettel is lehet valami probléma, mert a tekerő helyzete csak távoli viszonyban áll a tető teljesen nyitott, illetve teljesen zárt állapotával.
A rolót megszüntettem, mert töröttek a szerkezet beakasztói Ja, a belső világítás sem adott életjelet, de addigra tudtam azt is, hogy a műszerfal nagy része szintén halott: a sebességmérő nem működik, a visszajelző és megvilágító fények többsége vak, a benzinmutató mindenféle helyzetben tud nagyjából bármit mutatni.
Lecke feladva.
Legalább a vízhőfok mutatója megbízhatóan emelkedett és beállt – reméltem, jól is.
Pár napra rá érkezésem volt Horogh Árpi barátomnál.
Felülvizsgálatra mentem.
Nem, nem egészségügyire, azaz nem az enyémre, Árpi ugyanis autószerelő, ő rakta össze Nózit, az Alfát például.
A Renault feküdt fel a vizsgálóasztalra.
Árpinál, műtőasztalon Egy kellemes, reggeltől kora délutánba nyúló kávézást képzeljetek el, amelyben Árpi nagyokat fújtatott, valamiért sokat mászkált fel-le az aknába és -ból, mindenféléket leszedett az autóról és a végén előjött egy verdikttel.
Menthető a beteg.
Ahogy sejtettem, egy bal első kerékcsapágyra, két első lengéscsillapítóra mindenképpen szükség lesz.
Azt is tudtam, hogy a vízpumpával kombinált vezérléscsere, az olajcsere, a benzinszűrőcsere sem maradhat el, mert ezekről a foltokról semmit se tudtunk, milyen állapotúak, hol tartanak életciklusuk mentén.
Ez még csak a felülvizsgálat Új infóként kaptam az ölembe, hogy kell majd egy pótkerék – a kocsi alatt levő kézzel bontogathatónak bizonyult –, egy kipufogótartó gumi, minimum két, de inkább három ablaktörlőlapát, valamint az első tornyokba új toronycsapágyak és porvédők is.
Oké, ezek se halálos tételek.
A legnagyobb fejvakarást a működésképtelen sebességmérő okozta, a váltónál levő kihajtásról ugyanis kiderült, hogy ott nincs baj.
A spirál is benne volt a tokban.
A hiba végül fent lett meg, a műszer tövében, kiderült ugyanis, hogy a spiráltokon valami elektromos rátét, s annak a háza tört el nyakban.
Gondolom, valaki úgy erőltette a műszeregységet kifele, hogy nem kötötte ki a spirált.
Aztán – reccs.
Az Árpi gépén megnyitott Inter Cars webáruház előtt ülve, mindent megtaláltunk a Clióhoz, ami kellett, csak a spirál menekült előlünk.
Azaz – találtunk olyat is, potom százezer forintért.
Hogy tudjátok – a Sánta Clio sarkköri túra teljes költségvetésére 1,4 millió forintot tudtam kicsikarni a cégből.
Ebbe belealkudtam kettőnk tannistestes repjegyét is, ami négyszázezer forint szokott lenni, de arrafelé sem a szállások, sem az étkezés nem olcsó, két kompra is félre kellett tennünk pénzt, hétezer kilométer benzinköltsége is szép tétel, no meg, a Cliót át kellett íratnom, biztosítanom, s valamennyi vésztartalékot is vinnünk kellett magunkkal.
Eredetiségvizsgán.
Természetesen a nevemre vettem Szép tudomány a könyvelés, sokan szeretik is, de tudom, hogy a többség annyira azért mégsem.
Így hát nem akarok mélyebben belemenni, de az autó lábra állítására maradt összesen százezer forintom.
Ha jól fogyaszt, akkor esetleg, de nagyon esetleg le tudok csípni a benzinből, ami százötvenre tornássza fel a lehetőségeimet.
Viszont a tervezettnél eleve ötvenezerrel drágábban vettem az autót, tehát azt is el kellett csalnom valahol – na, akkor jól jött, hogy százezret spekuláltam az átírási költségekre, de a végén csak fele annyit fizettem.
Jó dolog a kicsi autó.
Árpi ugyan a barátom, de nem a The Zone alkalmazottja.
Tehát nem dolgoztathattam ingyen.
Csak ez az egy átvizsgálás – méghozzá egy nagyon alapos átvizsgálás – elvitte egy napja jobbik részét.
A továbbiakra kitekintve ő úgy spekulált, hogy ha minden a kezünkben lesz, amit megbeszéltünk, s én rendesen besegítek a munkába, akkor esetleg egy, talán másfél nap kell még ahhoz, hogy mindent kijavítsunk az autón.
Gondolatban oda is tettem egy közel hat számjegyű számot – Budapesten ez roppant baráti, még mindig -, s az alkatrészek mellé még egyszer ugyanennyit.
Ráadásul addigra vettem már hűtőfolyadékot, termosztátot, ami korábbról már megterhelte a költségvetést, így hát kezdtem úgy kihízni a rendelkezésre álló nadrágszíjat, mint hajléktalan, aki munkát kapott a csokigyárban.
Oldalsó fotó a fólia elkészítéséhez Pfff.
Otthon a délutánt az IC alkatrészbázisának pörgetésével töltöttem, az alkatrészes alkalmazás alatt pedig egy mind zsírosabbá váló Excel-tábla hevert, amibe néha tétován átkattintottam.
Aztán, amikor már szinte mindent összeszedtem virtuálisan, írtam egy levelet Szécsi Daninak, az Inter Cars marketingesének.
Vele elég jóban vagyunk, ezért meglepő nektek, de kellemetlenebb tőle dolgokat kérni, mintha idegen lenne.
Hiszen így már barátságból sem mondhat nemet, ez egyfajta zsarolás. „Dani” – és itt elmeséltem neki a Clióval és a közelgő projekttel a helyzetet – „van ez az autó, kellene bele egy csomó alkatrész, de nem jön ki a költségvetési matekom.
Figyelj, az Inter Cars, avagy a hozzá kapcsolódó Q-Service hálózata érez-e magában ellenállhatatlan késztetést, hogy egy erős karbantartásnyi alkatrészmennyiséggel megtámogassa a projektet?
Kiteszek egy bármilyen logót az autóra, bemondom a megmentőnk nevét mindenütt, sőt, ha kell, a fejtetőmre is tetováltatok egy Q-Service logót.
De nagy szükségem lenne rá.” Természetesen minden löttyöt megújítottunk benne A tetoválási igény szerencsére végül elmaradt, a matricázás és az említés nem, ami a kellemesebb része volt a dealnek, s ezzel százezer forintig jó voltam náluk.
Látod, ezért érdemes normális partnerként működni, mert ha van bizalom, lesz segítőkészség is.
Én kicsit azért aggódtam azon, hogy ez alkalommal nem tudok majd olyan cuki, megbízható ügyfél lenni, mint a Mini Clubman rendbetételekor, hiszen ott a tét csak annyi volt, hogy meg kell csinálnom a motorját, aztán valami majd lesz vele.
De itt, ennek a sokkal gyatrább, öregebb és szerényebb konstrukciónak szinte napokon belül Kudlik Julival kell majd együtt taposnia a sarkköri jeget a vízszintes fehér csíkokkal süvítő Deltában.
Öregebbek értik, a többiek kérdezzék meg az AI-t, mit hadováltam itt össze.
Ez a 33,5 éves pótkerék, ami lejött És akárhogyan is csűrtük-csavartuk a dolgot Danival, százon-sok ezer fölött maradt a számla.
Ráadásul az eredetileg kiszemelt Monroe lengéscsillapítókról kiderült, hogy nem elérhetők.
Kerestünk helyettük Kayabákat, szintén túl drágán.
Már épp azon gondolkodtam, hogy ha egynapnyi étkezést kihagyunk az úton Luigival, akkor meg is tudnám talán venni a KYB-kat, amikor jött a levél – nem, olyan sincs.
Eszembe jutott, hogy Elek Gabinál, a tatai eladó srácnál valami olcsóbbat kerestünk ki az ő szerviz-számítógépükön.
Felhívtam. „Ja, én Magnumot használok az összes terepezős Suzukimban, az Ignisben, a Vitarában, mindenben, jól bírják és olcsók.
Olyat találtunk a Clióhoz is, emlékezz vissza!” – üzente.
Miért nem jutott vajon eszembe a fagyiról?
Na, a Magnumokkal végül 87 ezer forintra tudtam leszorítani a végösszeget.
Már csak egy bibi maradt – a sebmérőspirál.
Amiből a drágább gyári százezer, de nincs, az olcsóbb gyári közel hatvan ezer.
De olyan sincs… Csinos feketében Régi jó barátomat, a veterános ember legtöbb drágakövet rejtő homokozóját, az eBayt hívtam segítségül.
Nahát, rögtön lett vagy kétfajta spirál.
Némi szemlélődés és kompatibilitás-ellenőrzés után letettem a voksomat az olcsóbbiknál.
Az eladó egy héten belüli szállítást ígért Lengyelországból, s a teljes összeg alig tizenpár ezer forintra rúgott.
Így kell ezt megoldani, barátom.
A kezdeti sikereken felbuzdulva, a hétfői értekezletre bevittem a Cliót, megmutatni.
A szokásos járműveimnél ilyenkor az szokott történni, hogy Frank és Dzsí kijönnek megnézni, Perelaci pedig később csatlakozik, mert neki mindig fut valami program a fejében.
De úgy tűnik, egy harminchárom és fél éves pici, alapkivitelű Renault érdekesebb az egzótáknál, mert ez alkalommal szinte a teljes szerkesztőség kitódult az utcára.
Göbi, Perelaci rögtön ki is próbálta, csak egy-egy finom kört tettek vele, de láthatóan élvezték.
Naja, a színtiszta mechanikus szerkezet mindig örömet ad.
Majd Assur is kicammogott, sejtelmesen mosolyogva őszülő szájszőrzete mögött. „Na, öreg medve, vidd el egy körre, ilyen jó autóban úgyse ültél még” – noszogattam. „Csak egyvalamire kérlek.
Ha lehet, viszonylag óvatosan toljad neki, mert halvány gőzöm sincs, mikor volt ezen vezérműszíj-csere, olajcsere, bármi, és ha most szétrepül a motor, egy elég nagy építmény dől össze.
Még én se forgattam 3500 fölé…” Kívülről épp csak kicsit repedt a belső kilincs Assur persze padlógázon, csikorgó kerékkel lőtt ki a parkolóból, még hallottam, ahogy a vonyítás végén jön egy kettes, a hármas már valahol a Bojtár utca közelében jött volna, addigra hallótávolságon kívül száguldott.
Pár perc múlva visszatért a csodával határos módon még mindig működő fekete Clióval.
Én csak hápogtam a megrökönyödéstől, ő vigyorgott – „jó kis autó ez még mindig” – foglalta össze.
Nagy baj nem esett hál’istennek, csak egyetlen kisebb malőr történt azon a délutánon.
Amikor ugyanis be akartam parkolni a cég elé, mert végre lett ott egy szabad hely, egy új, karcoló hang mellett arra lettem figyelmes, hogy Viktorin Tomi és Frank sikoltva röhögnek, miközben mindketten engem videóznak.
Amikor kiszálltam, azonnal megértettem, mi volt olyan vicces.
De a túloldalon már látod, mi az, ami miatt nem húzza vissza magát A vezetőajtóról leesett a díszléc, ráadásul épp az eleje, ezért az előretolt ekeként szántotta a földet.
Na, azt se gondoltam volna, hogy még a vezérléscsere előtt igazi aszfaltszaggató válik a Clióból.
Újabb tétel bontakozott ki a felkészítés menetében: patentek.
De minden más vonalon kezdtek összeállni a dolgok.
Az útra való egybekalapálás alapvető elemei megvoltak, áthelyezhettem hát fókuszomat a kényelmi igényekre.
Például, miután a Kínából egy hét alatt megérkező kazettás-bluetooth-os zeneátjátszó egyik sávja helyből nem ment, s az általam kivitelezett mérnöki mikrorezgések közvetítése után a másik is nyugállományba vonult, úgy döntöttem, hogy egy ilyen síri csendet közvetítő eszköz nem felel majd meg arra, hogy az autó igényes közönsége kilométerek ezrein át múlatni tudja vele az időt.
Vettem inkább gyorsan az Alzában egy rádiós átjátszót – ami viszont azóta is hibátlanul működik, ez s példány ráadásul még az átlaghoz képest jól is szól.
Azaz középszarul.
A törött fekete patentek okozták a problémát Az üvegtetőt is mindenképpen meg akartam javítani.
Ezzel több probléma is akadt.
Egyik, hogy a kurblijának a véghelyzetei nem korreláltak a tető teljesen csukott, illetve teljesen nyitott állapotával.
Kínálkozott a pofonegyszerű megoldás: levettem a tekerőt és pár foggal odébb helyeztem.
Tökéletes lett.
A tetőnek a szigetelése is sérült volt egy helyen.
Először Palmatexszel, majd gumiragasztóval próbáltam megjavítani, de ezek egyszerűen nem tapadtak meg.
Aztán Gojó felvilágosított – „szerintem szilikongumi az anyaga, azt nem fogja a hagyományos ragasztó, próbáltad már hagyományos FBS-sel?
Nekem van, majd ha átjössz hűtőmosásra, ránézünk.” Tetőnyitó kurbli pozícióba hozva Ezen túlmenően akadt még egy probléma a tetővel, s pontosan az volt a bibi, ami miatt kicsípte a szigetelőgumit is.
A zárási végállás felé csusszanó üveget ugyanis meg kellene emelnie egy kis állványnak, az hozná szintbe a tetőt a szigeteléssel.
Csak valamiért az a kis állvány túl alacsonyan csücsült ebben az autóban.
Állítani rajta nem lehet, ezért beilagokkal való próbálkozás után meghatároztam a hiányzó emelés mértékét: 2,1 milliméter.
Ebből a vasdarabból vágtam üvegtető-illesztő közdarabot Fűrészeltem és méretre reszeltem egy pontosan ekkora vasdarabot, még belépőélet is alkottam rá, felragasztottam epoxival, működésileg ezzel tökéletessé vált a síbeda.
Készítettem még fület a második kalaptartózsinórnak is (mert az eltűnt az évtizedek viharában) valami elektromos szerelvényből.
Épp a 2,1 milliméteres tetővezető betét felragasztása zajlik Eltelt kábé másfél hét és végre lement a pár száz kilométer, valamint a több tucat bemelegedési ciklus.
Eljött hát a Gojó-kúra pillanata.
Egyik reggel beestem hozzá, nála meg már hegyekben állt a ráolvasó berendezés.
Gyorsan szétkaptuk a csöveket, kivettük a termosztátot, bekötöttük a zagypumpás keringetőszisztémát, feltöltöttük vízzel az egész alapját adó lavórt (így nem kellett százával pazarolni a drága litereket, s a végén meg lehetett nézni, mit mostunk ki a rendszerből), majd húsz percet keringettük.
Gojó és a hűtőmosó-berendezés, amit maga konstruált Eredetileg úgy terveztük, hogy odafelé háromszor megforgatjuk a kört, aztán egyszer vissza, hogy az egy irányban esetleg elakadt sarat mindenképpen meg tudjuk mozdítani, de végül annyira tiszta volt a víz, ami kijött a rendszerből, hogy két előre után már indítottuk is a visszafelé ciklust.
Ezt a részét meglepően rendben találtuk az autónak.
Ez itt a zagypumpa.
Azzal a pár tíz liter vízzel működik, amit keringet Gojóval sajnos mindig nagyon gyorsan telnek a percek az idő meg elfogy.
Annyira így történt, hogy jól el is csesztem a délutánját, pedig anyukáját vitte volna felülvizsgálatra.
Ha már ilyen szépen sikerült elrondítanom a napját, bedobtam a telhetetlen énemet:
Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.