A holland példa nyomán az EU egyes országai ideiglenes jelleggel már engedélyezték a Tesla FSD (Supervised) rendszerének használatát – Belgium, Dánia, Észtország és Litvánia is ilyen – de Svédország után Franciaország is elutasítja az általános, EU szintű engedélyezést. „Franciaországban úgy hisszük, hogy bár a rendszer számos fejlett megoldást tartalmaz, a biztonsági kockázatok túl nagyok ahhoz, hogy jelen formájában engedélyezzük.” – nyilatkozta az ország közlekedési minisztere, Philippe Tabarot.
A francia álláspont szerint problémát jelent, hogy az FSD használata arra csábítja az autók vezetőit, hogy ne figyeljék a forgalmat, pedig a 2-es szintű, azaz folyamatos felügyeletet igénylő önvezető rendszer döntéseiért még ők tartoznak felelősséggel.
Emellett szintén aggasztónak találják, hogy a rendszer bizonyos beállítások mellett túllépheti az adott útszakaszon megengedett sebességet.
A Tesla alapító Elon Musk szerint a jóváhagyás késleltetése Franciaországban emberéletekbe kerül.
Ezt arra a korábban többször kifejtett nézetére alapozza, amely szerint az FSD már most jobban vezet, mint a humán autóvezetők.
Musk nyilatkozata persze üzleti szempontból is indokolt: a Tesla az FSD európai bevezetésétől várhat bevételnövekedést a kontinensen.
Egyrészt több autót adhatnának el FSD-vel, másrészt joggal remélhetik, hogy az előfizetéses szolgáltatást olyan példányokra is megrendelnék, amelyeknek a tulajdonosai korábban nem kértek önvezető funkciót.
Az FSD autónként, havonta 99 eurós áron fizethető elő, ami szép bevétellel kecsegtet, ha azt nézzük, hogy több százezer Tesla fut már most is Európában, amelyre telepíteni lehetne.
Az FSD EU-szintű engedélyezéséhez a 27 tagállamból 15-nek kell azt elfogadnia, ha ez nem történik meg bizonyos időn belük, akkor viszont ott is lejár az ideiglenes engedély, ahol már megadták.
Ebből a szempontból a svéd és francia elutasítás azért különösen kellemetlen a Tesla szempontjából, mert ez a két befolyásos ország más, kisebb tagországok döntését is nagyban befolyásolhatja.
Hogy a Tesla miért próbálja tagországi szintről elindítani az engedélyezést, arról itt irtunk korábban.
Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.