Jelentős letöltendő börtönbüntetés elé néz egy bűnszervezet négy tagja, akik egy rakomány fagyasztott hallal együtt 20 millió fonttal – azaz több, mint 8 milliárd magyar forinttal – megegyező értékű kokainszállítmányt akartak Londonba csempészni.
A Metro értesülései szerint az ügyben érintett kábítószerrakomány Dél-Amerikából származik.
A kreatív ötletet mind a négy férfi esetében letöltendő börtönbüntetéssel díjazta a bíróság szeptember 25-e pénteken: az 57 éves Samuel Tokeley 22 évet, a 63 éves Nicholas Shilling szintén 22 évet, az 51 éves Scott Richards 14 és fél évet, az 52 éves Scott Unwin pedig 13 évet kapott.
A hal-összeesküvés A művelet során, amit a brit rendőrök maguk közt csak „hal-összeesküvés”-ként emlegetnek, a négy elkövető hozzávetőleg 600 kilogramm kokaint akartak rejteni a fagyasztott hal mellé.
A terv kivitelezői a már megszűnt EncroChat nevű alkalmazásban kommunikáltak egymással a részletekről – ezt szúrták ki a hatóságok.
Ezekből az üzenetekből kiderült, hogy a kokaint Ecuadorból hozták volna a hallal együtt, ám már azelőtt lebuktak, hogy az import megvalósulhatott volna.
Az árut az egyik elkövető, Unwin ténylegesen halkereskedelemmel foglalkozó cége fogadta volna a londoni Billingsgate Marketen.
A férfiak beszélgetéseiből az is egyértelmű volt, hogy a tevékenységeik nem korlátozódnak a kokaincsempészetre: elképesztő mennyiségű ketaminnal, valamint kriptovalutával is kereskedtek.
Dean Grafton helyi nyomozó úgy nyilatkozott az esetről, hogy a bűnszervezet hatalmas, ipari léptékben foglalkozott kábítószer-terjesztéssel, amit valós vállalkozásokon keresztül csempésztek az országba – ahogy azt a meghiúsult akció során is tervezték.
Az üzenetekben pénzmosásra utaló bizonyítékokat is találtak a hatóságok.
The post Fagyasztott hallal akart Angliába csempészni 600 kiló kokaint négy férfi first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.