Harry Kane hosszú éveken keresztül a világ egyik legjobb olyan futballistájának számított, aki sem klubjával, sem az angol válogatottal nem nyert jelentős trófeát.
A Tottenham történetének legeredményesebb játékosaként hagyta el Londont, mégis „nincstelenként” távozott – most pedig Aranylabda-győztesként térhetett haza.
A Bayern München támadója több mint két évtized után az első angol futballista lett, aki elnyerte a sportág legrangosabb egyéni díját.
Ezzel végleg lekerült róla a sokat emlegetett sikertelenség és a „Kane-átok” bélyege is.
Kane pályafutásáról, a londoni gála utóhatásairól és a 2026-os Aranylabda-szavazásról Tóth Ádámmal, a Network4 szerkesztőjével beszélgettünk a Sport365 podcast legújabb adásában.
Ezúttal valóban több megérdemelt győztes lehetett volna Az idei szavazás különlegességét az adta, hogy Kane sikere mellett Kylian Mbappé vagy Lamine Yamal győzelmét is könnyű lett volna megindokolni.
Régóta nem alakult ki ennyire nyílt verseny, amelyben az egyéni mutatók, a megnyert trófeák és a legfontosabb mérkőzéseken nyújtott teljesítmények más-más jelölt mellett szóltak.
Az adásban azt is megvizsgáltuk, kialakulhat-e a következő évek meghatározó párharca Yamal és Mbappé között, illetve mennyire kezdődhet új korszak a Messi–Ronaldo-éra végleges lezárulásával.
Korábban beharangoztuk a 2026-os Aranylabda-gálát is, azt az adásunkat alább lehet meghallgatni és megtekinteni.
Sport365 podcast: Yamalnak még korai, Harry Kane már rászolgált az Aranylabdára? – 8.rész Természetesen nemcsak a férfi Aranylabda került szóba.
Értékeltük az év csapatát és edzőjét, a Sócrates-díj győztesét, valamint a gála többi fontos kategóriájának eredményeit is.
A Sport365 podcast legújabb adásából kiderül, miért lehet Harry Kane az elmúlt évek egyik legszimpatikusabb Aranylabda-győztese, és hogyan jutott el a trófeák nélkül távozó londoni gólkirály pályafutása csúcsára.
A korábbi epizódokat IDE KATTINTVA lehet visszahallgatni. rész: Követendő példa lehet a világbajnok spanyol válogatott? rész: Klopp a német futball messiása – de egyedül ő sem oldhat meg mindent rész: A PSG már Európa új ura – Zidane verhetetlen Franciaországot építhet? rész: A Szuperliga már létrejött – csak Premier League-nek hívják? rész: Elszabadult az átigazolási piac – ki nyerte a 2026-os őrületet? rész: Az AS Roma a Serie A titkos esélyese? rész: Szoboszlai Dominik jelenleg a Liverpool arca? rész: Yamalnak még korai, Harry Kane már rászolgált az Aranylabdára? rész: Van jelen, van jövő, de lesz A-liga is? rész: Sportjogász: akár ki is zárhatják a Cityt a Premier League-ből rész: Messi, a zseni, akinek a saját hazáját is meg kellett hódítania A Sport 365 podcast: Harry Kane „nincstelenként” hagyta el Londont, majd hősként tért haza – 12. rész bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.