Megjelent Magyarországon a pöttyös lámpahordó-kabóca ( Lycorma delicatula ), amely súlyosan károsíthatja a szőlőültetvényeket, valamint különféle gyümölcs- és erdészeti fákat.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleménye szerint az inváziós kártevőt most először azonosították az Európai Unióban.
A hivatal közlése alapján elsőként 2026 nyarán jelezte egy Bács-Kiskun vármegyei lakos, hogy ismeretlen rovart észlelt.
A hatóságok később laboratóriumi vizsgálatok segítségével azonosították a fajt, az Ázsiából származó pöttyös lámpahordó-kabócát.
Ez a rovar több mint 100 különböző növényfajon képes táplálkozni, és gyorsan terjed.
Növényi nedvekkel táplalkozik, amelyekhez szúró-szívó szájszervével fogyaszt el.
Ezzel jelentősen legyengíti az érintett növényeket, ráadásul a szúrással hagyott sebek, valamint a táplálkozás közben kiválasztott váladéka elősegítik a kórokozók és más kártevők megjelenését. is elősegítik.
A rovar ezért komoly növényegészségügyi kockázatot jelenthet, Észak-Amerikában helyenként a szőlőtermés 90 százalékának elvesztését is okozta.
A szőlőültetvények mellett a kabóca egyik legfontosabb tápnövénye a hazánkban is elterjedt bálványfa, de jelentős gazdasági károkat okozhat gyümölcsfákban, valamint erdészeti és díszfákban is. lnzyx / Getty Images A pöttyös lámpahordó-kabóca nimfája.
A nőstények a tojáscsomókat szinte bármilyen sima felületre lerakják, ezért a rovar kezeletlen faanyagokon, illetve kamionokon, szállítókonténereken és vasúti kocsikon is könnyen terjedhet.
Mivel a faj jelenlegi igazolt előfordulása az első az Európai Unió területén, a megtelepedés és elterjedés megakadályozásában a hatósági intézkedések mellett kiemelten fontos a lakosság ébersége és a korai bejelentés.
A pöttyös lámpahordó-kabóca fiatal nimfái jellegzetes, fekete-fehér, később vörös-fekete-fehér mintázatukról ismerhetők fel.
A kifejlett kabócák elülső szárnyai szürkék, fekete foltokkal, hátulsó szárnyaikon pedig piros színezet látható.
A Nébih arra kér mindenkit, ha ilyen rovart észlelnek, mihamarabb jelentsék az ide kattintva elérhető felületen .
További híreink a Magyarországon megjelent inváziós fajokról alább olvashatók: Megjelent egy inváziós bogár Magyarországon, ami tömeges fapusztulást okozhat Inváziós lehet a Magyarországon is terjedő óriás imádkozó sáska Az édesvízi medúzák csendes inváziója zajlik Európában The post Új rovar jelent meg Magyarországon, ami tönkreteheti a szőlőt és a gyümölcsfákat first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.