Közérdekű közleményben jelentette be a PS Project Kft., hogy 2026. október 14-i kezdettel kikapcsolja Bonyhád közvilágítását.
A társaság szerint erre azért kényszerült, mert felmondta a várossal kötött szolgáltatási szerződést.
A cég azt állítja, hogy a döntés mögött az önkormányzat ismétlődő szerződésszegései és a jelentősen megváltozott gazdasági környezet áll.
Évek óta tartó vita vezetett idáig A vállalkozás szerint a közvilágítás korszerűsítésére még 2018-ban írtak ki közbeszerzést, amelynek során a Közbeszerzési Döntőbizottság több alkalommal is elmarasztalta az önkormányzatot.
A beruházás 2019-ben készült el, a finanszírozást pedig részben saját forrásból, részben hitelből biztosította a cég.
Közlésük szerint a 12 évre szóló szerződés tartalmazta a díjak későbbi indexálásának lehetőségét is.
A PS Project Kft. szerint a villamos energia árának drasztikus emelkedése, a vitatott rendszerhasználati díjak, valamint a szerintük elmaradt önkormányzati kifizetések vezettek a konfliktus elmérgesedéséhez.
Több százmillió forintos követelést emleget a cég A közlemény szerint a felek 2023 novembere óta próbáltak megállapodni, de nem jutottak egyezségre.
A vállalkozás végül idén tavasszal felmondta a szerződést.
A cég közleményében azt írta, hogy több százmillió forintos követelése van az önkormányzattal szemben.
Ebbe az elmaradt díjak, az általuk „kalózlámpáknak” nevezett többletlámpák energiafogyasztása, valamint a szerződésben szereplő megváltási díj is beletartozik. 200 lámpatestből eltűnt a biztosíték Az ügyben szerdán közleményt adott ki Filóné Ferencz Ibolya polgármester is.
Eszerint az önkormányzat tudomása szerint ismeretlen személyek mintegy 200 lámpatestből eltávolították a biztosítékokat.
Az érintett területek között szerepel a Dr.
Lotz János, a Székely Mózes, a Rákóczi Ferenc, a Bethlen Gábor, a Petőfi Sándor, a Dózsa György, a Benczúr Gyula, a Móra Ferenc, a Solymár Imre és a Veres Péter utca.
A polgármester közlése szerint a szükséges intézkedéseket megtették a rendőrségnél és az energiahivatalnál, a felsorolt utcákban pedig bizonytalan ideig szünetelhet a közvilágítás.
The post Kikapcsolják a közvilágítást Bonyhádon egy súlyos vita miatt first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.