Az olimpia műsorán nem szereplő, 25 méteres versenyben 30 lövő lépett lőállásba vasárnap reggel.
Ahogy a többi, nem ötkarikás számban, úgy ebben sem rendeztek döntőt, így az alapverseny rangsorolt, melyben az első húsz lövést 150, a második húszat 20, a harmadik húszat pedig tíz másodpercenként kellett leadniuk az indulóknak.
A sportpisztolyban olimpiai bronzérmes Major az első és a második húszas sorozatát is 192 körrel zárta, majd a záróetapban 184-et ért el, ezzel 568 körrel fejezte be a versenyt.
Az érmekért óriási volt a küzdelem, s végül a keszthelyiek klasszisa egyetlen körrel szorult a második helyre a kínai Hsziao Csiazsuj-hszüan (569 kör) mögé, és egy körrel előzte meg a harmadik Niveditha Veloor Nairt (567 kör), az indiai lövő mögött pedig ketten zártak 566 körrel.
A másik két magyar közül Domsits Olívia a 150 másodperces szakaszban 191, a húsz másodpercesben 187, a tíz másodpercesben pedig 179 kört lőtt és 557 körrel a kilencedik lett, míg Fábián Sára Ráhel 551 körrel (189, 184, 178 kör) a 11. helyet szerezte meg.
Bronzérem csapatban A csapatversenyt a magyar trió 1676 körrel zárta és lett a hat egység közül a harmadik.
A számot a kínaiak 1698 körös világcsúccsal nyerték meg az indiaiak (1682 kör) előtt.
Major Veronika ezzel három éremnél jár a vb-n, miután csütörtökön harmadik lett légpisztolyban, s azzal megszerezte Magyarország első kvótáját a Los Angeles-i olimpiára .
A magyar küldöttségnek pedig már négy dobogós helye van Dohában, ahol szombaton Péni István a második helyen végzett a férfiak kisöbű szabadpuska fekvő versenyében.
The post Már három vb-éremnél jár a Los Angeles-i olimpia első magyar kvótása first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.