Csütörtökön léptek hatályba a Trump-kormányzat által a külföldről importált drónokra kivetett vámok .
A legnagyobb méretű és teljesítményű, külföldön gyártott, pilóta nélküli repülőgépeken akár 100 százalékos vám is lehet, míg a kisebb drónokat 25 százalékos vám terheli.
A szövetséges országokból származó termékek sem kapnak teljes mentességet, az Európai Unióból, Japánból, Dél-Koreából, Svájcból és Tajvanról származó drónok, drónalkatrészek esetében 15 százalék a vám, a brit gyártású drónoknál pedig 10.
A New York Times szerint a 100 százalékos vámtétel a 25 kilogrammnál nehezebb, illetve hőkamerával felszerelt drónokra vonatkozik, és ezek az eszközök mára a rendőrség és a tűzoltók számára is alapvető fontosságúak.
Ezeket használják az erdőtüzek elleni védekezésben, valamint a kutató-mentő akciók során – és sokak szerint a vámok bevezetése annyira megnöveli az árakat, hogy a kisebb önkormányzatok nem fogják tudni megvásárolni a szükséges eszközöket.
A kormányzat azzal indokolta az intézkedést, hogy azok az Egyesült Államok külföldi gyártóktól való függésének csökkentéséhez kellenek.
Jelenleg egyetlen kínai gyártó, a sencseni székhelyű DJI gyártja a világ kereskedelmi forgalomban lévő drónjainak több mint 70 százalékát.
A Quartz cikke a személyes összefonódásokra hívja fel a figyelmet: Donald Trump elnök fiai, Eric Trump és Ifj.
Donald Trump részvényesi, illetve testületi pozíciókat töltenek be a Dominari Holdingsnál, amely a floridai székhelyű Powerus dróngyártó befektetője.
Az ifjabb Donald Trump tagja ezen kívül a vezető amerikai drónalkatrész-gyártó Unusual Machines tanácsadó testületének.
A kritikusok szerint az amerikai gyártók nem képesek pótolni azt a kínálati hiányt, amelyet a külföldi beszállítók kiesése okozna.
Eközben még az is felmerült, hogy a kormányzat a hőkamerát vagy permetezőberendezést használó drónokat katonai kategóriájú felszerelésként sorolná át.
Az iparág szereplői szerint ez gyakorlatilag olyan drónok visszamenőleges betiltását jelentené, amelyeket több ezer vállalkozás és közbiztonsági szerv már használ.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.