A választási győzelmek utáni hetekről van egy jól ismert történetünk.

A győztes tábor türelmetlen, azonnali eredményeket vár, és ha kell, a jogi formák át is léphetők, hiszen a régi rendszer sem törődött velük túl sokat. 2026 áprilisa után ez a történet kézenfekvő volt: tizenhat év után váltott kormányt az ország, a kampány központi ígérete az elszámoltatás volt, a két tábor közötti ellenszenv pedig a mérések történetének legmagasabb szintjén áll.

A lengyel tapasztalat azt mutatja, hogy ez nem csak a hangulatról szól.

Ivan Krastev bolgár politológus szerint a populista korszak után hatalomra kerülő kormányok egy lehetetlen háromszögbe szorulnak.

Gyorsan, hatékonyan és jogszerűen kellene helyreállítaniuk az intézményeket, de a három közül egyszerre legfeljebb kettő megy.

Aki gyorsan és hatékonyan akar haladni, annak a jogi formákat kell kerülgetnie.

Aki jogszerűen és hatékonyan, annak idő kell.

Krastev szerint ezért tűnnek ezek a kormányok gyakran gyengének: a választók gyors eredményt várnak, és ha nem kapják meg, kiábrándulnak.

Csakhogy ez a magyarázat egy feltételezésre épül: hogy a választók tényleg a gyorsaságot várják.

Ezt eddig inkább éreztük, mint mértük.

Mi megkérdeztük.

Kettőt a háromból A MORES (Moral Emotions in Politics) kutatás keretében szeptember végén egy ezerfős, a felnőtt népességet reprezentáló mintát kérdeztünk meg arról, hogy mit tartanak fontosnak a demokratikus intézmények helyreállításában.

A kérdést úgy tettük fel, hogy ne lehessen kibújni a döntés alól.

Ha egy kormány nem tud mindent egyszerre, gyorsan, jogszerűen és hatékonyan végrehajtani, melyik kettőt tartja fontosabbnak?

Minden válasz mellé odaírtuk az árát is: a gyors és jogszerű megoldás kevésbé hatékony, a gyors és hatékony jogilag vitatható, a jogszerű és hatékony pedig időigényes.

Az eredmény egyértelmű.

A válaszadók közel kétharmada (64 százalék) a jogszerű és hatékony, de időigényes utat választotta.

A gyors és hatékony, de jogilag vitatható megoldást alig több mint minden hatodik válaszadó (18 százalék) támogatta, a gyors és jogszerű, de kevésbé hatékony változatot pedig csupán 9 százalék.

Ha a két jogszerű választást összeadjuk, a magyar felnőtt lakosság háromnegyede ragaszkodik ahhoz, hogy a helyreállítás a jog keretei között maradjon.

A társadalom tehát nem gyors leszámolást vár, hanem olyan helyreállítást, amely működik és törvényes.

Az árat, vagyis az időt pedig hajlandó megfizetni.

Győztesek és vesztesek A kézenfekvő ellenvetés az, hogy az átlag elfedi a táborok közötti különbséget.

Arra számíthatnánk, hogy a győztes Tisza szavazói türelmetlenek, a vesztes Fideszéi pedig jogi garanciákat követelnek.

A meglepő az, hogy a többségi válasz minden táborban ugyanaz.

A jogszerű és hatékony utat a Tisza szavazóinak 69, a Mi Hazánk szavazóinak 65, a Fidesz szavazóinak 57 százaléka választotta.

A különbségek a kisebbségi válaszokban mutatkoznak meg, és sok mindent elárulnak.

A Tisza szavazóinak ötöde (22 százalék), a türelmetlen kisebbség a gyors és hatékony, de jogilag vitatható utat választaná: nekik az eredmény fontosabb a formánál.

A Fidesz szavazói közül viszont éppen a gyors és jogszerű, de kevésbé hatékony változatnak van kiugró támogatottsága (17 százalék, szemben a tiszások 6 százalékával).

Ez a választás logikus annak, aki az elszámoltatás célpontjához áll közel: a jogszerűség védelmet ad, a hatékonyság pedig fenyegetést jelent.

A jogszerűség ugyanakkor a két tábor számára mást jelent.

A győztesek számára a helyreállítás módját, a vesztesek számára a biztosítékot arra, hogy az elszámoltatásból nem lesz bosszú.

A polarizáltság nem számít A politikai pszichológia visszatérő tétele, hogy a felfokozott érzelmek rontanak a demokratikus normákon.

Aki nagyon szereti a saját oldalát, és nagyon utálja a másikat, könnyebben elengedi a szabályokat, ha az a saját táborának kedvez.

Ezt a jelenséget affektív polarizációnak nevezik, és Magyarországon most éppen a mérések történetének csúcsán áll: a két tábor közötti érzelmi távolság nagyobb, mint az 1998 óta végzett bármelyik választási felmérésben.

Ha ez a tétel igaz, akkor a leginkább felfokozott válaszadóknak kellene a legtürelmetlenebbnek lenniük.

Ezt meg is néztük: minden válaszadónál mértük, mennyire távol áll egymástól az Orbán Viktorhoz és a Magyar Péterhez fűződő érzelmi viszonya.

Az eredmény egyik táborban sem az, amire a tétel alapján számítani lehetne.

A jogilag vitatható utat választók érzelmileg nem polarizáltabbak türelmes társaiknál.

A gyors és hatékony utat választók abban sem különböznek érdemben a többiektől, hogy mennyire bíznak az intézményekben vagy abban, hogy az elszámoltatás pártatlan lesz.

A türelmetlenség tehát nem a hevesebb érzelmekből és nem is a mélyebb bizalmatlanságból fakad.

Valószínűbb, hogy a válasz elvi meggyőződést tükröz, nem pillanatnyi indulatot, és ez a meggyőződés az elmúlt évtizedek legfelfokozottabb időszakát is kibírta.

A türelem mint demokratikus érték Krastev háromszöge Magyarországon kisebb kényszerítő erőt gyakorol a szereplőkre, mint Lengyelországban.

Ott a helyreállítás fő fékje a korábbi kormányoldalhoz kötődő köztársasági elnök volt, aki vétóival a reformok jó részét megakasztotta, így a kormány rendre a jogi keretek határára szorult.

Itthon is akadt már hasonló összetűzés, de a lényeg mégis máshol van: a kétharmados többség mellett a törvények és az alkotmány is jogszerűen módosíthatók, a gyors és a jogszerű út tehát itthon kisebb konfliktusban van egymással.

A legfontosabb tanulság azonban nem a kormányról szól, hanem a választókról.

Magyarországon ma a lassabb, de jogszerű helyreállítás a norma.

Ott van az emberek fejében mint demokratikus érték, a győztesekében és a vesztesekében egyaránt, és a két tábor közötti ellenszenv történeti csúcsán sem engedték el.

Tizenhat olyan év után, amikor a jog gyakran a hatalom eszköze volt, ez egyáltalán nem magától értetődő.

A helyreállításnak pedig fontos erőforrása lehet, hogy a társadalmat nem kell meggyőzni arról, hogy a jogi forma számít.

Két fenntartást érdemes mindehhez hozzátenni.

Az első, hogy nem tudjuk, meddig tart ez az állapot.

A válaszadók egy kérdőívben választották a lassabb utat, ahol a lassúság még semmibe nem került.

A valódi próba akkor jön, amikor a lassúság a mindennapi politikában is költséggé válik.

A második, hogy a válaszadók egy része talán azért választotta a jogszerű utat, mert ezt tartja a helyes állampolgári válasznak, nem pedig azért, mert valóban így gondolja.

Ez utóbbi azonban kevésbé gyengíti az eredményt, mint elsőre tűnik.

Ha a jogszerűség a „helyes válasz”, az éppen azt jelenti, hogy mindenki tudja, mit illik gondolni róla.

A norma pontosan ez: nem az, amit mindenki mindig betart, hanem az, amihez mérjük, ha valaki nem tartja be.

A szerző az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa.

A felmérést a MORES (Moral Emotions in Politics) Horizon Europe kutatás keretében a 21 Kutatóközpont készítette online panelen, 2026. szeptember 22. és 30. között, 1000 fős mintán.

Az eredményeket nem, életkor, településtípus és iskolai végzettség szerint, valamint politikai szempontok szerint súlyozták, így azok a felnőtt magyar népességre általánosíthatók.

A válaszlehetőségek sorrendje válaszadónként véletlenszerű volt.

A részletes elemzés a MORES kutatási jelentésében olvasható . ]]>