Kálnoki-Kiss Attila sportért felelős államtitkár kedden közölte, hogy jelentősen nő az olimpiai és paralimpiai sportágak támogatása, miközben nem csökken az utánpótlásra szánt összeg.
Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében azt írta, hogy a kormány a múlt héten benyújtotta a 2027-es költségvetés tervezetét , amelyből világosan kiderül, hogy a magyar sport a következő évben is biztos alapokon működhet.
Kálnoki-Kiss azzal folytatta, hogy az aktív kikapcsolódást, szabadidősportot és egészségmegőrzést szolgáló feladatok, programok, beruházások támogatása a 2026-os 13,48 milliárd forint után közel 130 százalékkal, 31 milliárd forintra emelkedik, azaz több mint duplájára nő az előirányzat. „Az Aktív Magyarország koordinálásával számos programot indítunk és folytatunk, bevonva az oktatási intézményeket, a sportegyesületeket, a vállalati szféra képviselőit és az önkormányzatokat.
A 2027-es költségvetés az első, jelentős lépcsőfokot jelenti ezen a területen a hosszú távú terveink megvalósítása felé.
Az aktivitásra, szabadidősportra helyezett nagyobb hangsúly ugyanakkor nem megy a versenysport rovására” – fejtette ki.
A versenysportról szólva Kálnoki-Kiss Attila közölte, a költségvetési javaslatban jelentősen növelik az olimpiai és paralimpiai sportágak támogatását, hogy a sportolók és edzőik kiszámítható feltételek között, nyugodtan készülhessenek a 2028-as Los Angeles-i olimpiára és paralimpiára.
A többi közt 7,5 százalékkal több forrás jut a Nemzeti Versenysport-fejlesztési Programban szereplő sportágak támogatására.
Emellett nem csökken az utánpótlássportra fordított összeg, a növekedés forrását a hatékonyabb sportesemény-menedzsment, továbbá az államilag kiemelt akadémiai és a taorendszer forrásainak újratervezése biztosítja.
Az államtitkár szerint a kormány fenntartja a Kiemelt Edzői és a Kiemelt Utánpótlás Edzői Program és a Nevelő Edző Program támogatását, biztosítva a sportolók felkészítésében és a fiatal tehetségek nevelésében meghatározó szerepet betöltő edzők munkájának folytonosságát.
A sportlétesítmények fejlesztésére pedig a Nemzeti Sportügynökség költségvetésén túl másfél milliárd forinttal nagyobb keret, összesen 4,9 milliárd forint áll rendelkezésre, ez 44 százalékos emelkedést jelent az előző évi összeghez képest.
A diák- és egyetemi sport támogatási kerete kétharmadával, 66 százalékkal nő, és egymilliárd forintra emelkedik a HISZEK Benned Sport Programra fordítandó összeg is.
A Sportegyesületek Országos Szövetségének programja a kis- és közepes egyesületek utánpótlás-bázisának megtartását vagy növelését támogatja, emellett az utánpótlás-nevelés sportszakmai feladataival összefüggő költségekre nyújt vissza nem térítendő támogatást.
A fogyatékossport ernyőszervezetinek támogatása 44 százalékkal nő.
A 2027-es költségvetés biztosítja a magyar sport zökkenőmentes működését, a sportfinanszírozás átalakítása nyomán előálló átmeneti állapot rugalmas és előremutató kezelését – összegzett az államtitkár.
Pósfai Gábor belügyminiszter pedig azt írta: „A célunk változatlan: erős magyar versenysport, biztos utánpótlás és ami a legfontosabb: egy olyan ország, ahol a rendszeres mozgás egyre több ember mindennapjainak része, kortól, nemtől, fizikai állapottól függetlenül.” Kapcsolódó „A rendszerváltó reményeket felváltotta a káosztól való félelem” – így vezeti ki a taót a sportból a Tisza-kormány A pénzt a szövetségek még a taónál is kevesebb állami beleszólással oszthatják el, a kiegészítő támogatás megszűnik, a kiemelt akadémiák száma csökkenhet.
Megtudtuk, mi hangzott el a sportirányítás és a látványsportok szövetségi vezetőinek zárt körű egyeztetésén.
The post Kálnoki-Kiss Attila: A magyar sport a következő évben is biztos alapokon működhet first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.