Megszűnhetnek a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) különleges döntéshozatali jogosítványai a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA), miután a kormány elfogadta az erről szóló jogszabály-módosítási javaslatot.
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtöki közleménye szerint a változtatással visszaállítanák az NKA 2016 előtti működési rendjét, és nagyobb beleszólást adnának a kulturális szakmai szervezeteknek a támogatások elosztásába.
A tervezetről társadalmi egyeztetés indul, az új szabályok pedig parlamenti elfogadásuk esetén 2027. január 1-jén léphetnek hatályba.
A Magyar Művészeti Akadémia 2016-ban kapott kiemelt szerepet az NKA döntéshozatalában.
Az akkori, Balog Zoltán miniszter által kezdeményezett törvénymódosítás értelmében az NKA szakmai kollégiumainak és irányító bizottságának tagjait három egyenlő részben jelölhette a miniszter, az MMA és a szakmai szervezetek.
Korábban a miniszter és a szakmai szervezetek fele-fele arányban delegáltak tagokat, az MMA-nak pedig nem volt önálló jelölési joga.
A változtatással így a független szakmai szervezetek képviselete a felére, 50-ről 33 százalékra csökkent.
Az átalakítás már 2015-ben komoly tiltakozást váltott ki: 18 kulturális szakmai szervezet, köztük a Fiatal Írók Szövetsége, a Magyar Színházi Társaság, a Szépírók Társasága és a Magyar Írószövetség is kifogásolta, hogy érdemi egyeztetés nélkül csökkentenék a beleszólásukat a kulturális támogatások elosztásába.
A sajtóban akkor Lex Feketeként emlegetett módosítás az MMA akkori elnökének, Fekete Györgynek a befolyását is növelte: az NKA alelnökének kinevezése előtt például kötelezővé tette az MMA elnökének véleményezését.
A mostani javaslat éppen ezeket a 2016-ban bevezetett jogosítványokat szüntetné meg.
Az NKA alelnökének kinevezéséhez többé nem kellene kikérni az MMA elnökének véleményét, és megszűnne az akadémia különleges szerepe a szakmai kollégiumok működésében, valamint a támogatási döntésekben is.
A minisztérium szerint a cél az NKA hitelességének helyreállítása és a kulturális támogatási rendszer demokratizálása.
A változtatás ugyanakkor csak az első lépés lenne: a minisztérium 2027-re az NKA átfogó reformját is tervezi.
Ennek részleteiről egyelőre nem közöltek többet.
Címlapi kép: drMáriás Kánoncsinálók – A kortárs képzőművészet zsűrije Max Beckmann műtermében című festménye, részlet ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.