Kozármisleny önkormányzata még október 27-én tartott zárt ülést, amelyen Matolcsy György volt jegybankelnök díszpolgári címét is tárgyalták.
Az eredményről most számoltak be a város Facebook-oldalán : „17 évvel ezelőtt, a város akkori önkormányzata valóban Kozármisleny díszpolgára címet adományozott Matolcsy Györgynek.
Ám városunk jelenlegi képviselő-testülete már másfél héttel ezelőtt, a legutóbbi, október 27-i ülésén, egyhangúlag úgy határozott, hogy a szóban forgó címet visszavonja.” Az előterjesztést Pohl Marietta független polgármester jegyezte, az ügyet a Pénzügyi- és Településfejlesztési Bizottság tárgyalta a Telex szerint.
Mindez azután történt néhány nappal, hogy a hatóságok az MNB-üggyel kapcsolatban őrizetbe vették Matolcsy Györgyöt, Sándor Tamás és Valkó Mihályt, Stofa György és Matolcsy Ádám ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki.
A héten pedig a Fővárosi Törvényszék elutasította Matolcsy György letartóztatása ellen benyújtott fellebbezését, mivel „felmerültek a bizonyítékok megsemmisítésére utaló körülmények is”. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.