Azok után, hogy Hegedűs Zsolt egészségügyi államtitkár hétfő este nyilvánosságra hozta Takács Péter korábbi levelezését, és már Magyar Péter is külön posztot szentelt a témának, kedd reggel reagált a történtekre az előző kormány korábbi egészségügyi államtitkára.
Mint beszámoltunk róla, Hegedűs egy olyan, 2022-ben született levelezést tárt a nyilvánosság elé , melyben Takács a Magyar Orvosi Kamara (MOK) tiltakozó nyilatkozatát – melyben a szervezet jelezte álláspontját, miszerint a Fidesz-kormány készülő egészségügyi törvénymódosítása súlyosan veszélyezteti a betegbiztonságot – kommunista kiálltványnak titulálta, és azt pedzegette, hogy oda kéne baszni a MOK-nak.
Minden szavamat, amit róluk írtam, vállalom.
Az idő engem igazolt.
Áttúrhatják az összes emailemet és eljátszhatják eltartott kisujjal a műfelháborodást minden egyes indulatszó kapcsán.
Én nem vagyok budai úrigyerek, sose voltam, eljátszani sem fogom.
Ami a szívemen az a számon, főleg ha komcsikról van szó – írta a Fidesz parlamenti képviselője bejegyzésében, amit kommentben még azzal egészített ki: Félnek tőlem, ezért le akarnak járatni.
Klasszik komcsi trükk ez is – nem tudnak újítani.
Magyar Péter Takácsot ordenéré, vállalhatatlan embernek nevezte első reakciójában, majd azt fejtegette saját bejegyzésében, hogy ez a megnyilvánulás tükrözi azt, miként viszonyult a Fidesz kormányon az egészségügyhöz .
A téma feltételezhetően azért pattant ki éppen most, mert az Országgyűlés ma dönt a kötelező kamarai tagság visszaállításáról az egészségügyben.
Kapcsolódó Előkerült egy email, amiben Takács Péter arról írt, hogy oda kéne baszni az Orvosi Kamarának Az odabaszásról mások mellett Rétvári Bencével egyeztetett volna az egykori egészségügyi államtitkár, aki kommunista kiálltványként jellemezte a MOK 2022-es állásfoglalását.
The post Reagált Takács: Félnek tőlem, ezért le akarnak járatni.
Klasszik komcsi trükk first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.