Donald Trump amerikai elnök térképet tett közzé a Truth Social-oldalán , amelyen a Hormuzi-szorost „Trump Strait”, vagyis a „Trump-szoros” felirattal nevezte át.
Mindez különös fényt kap annak ismeretében, hogy a Hormuzi-szoros hajóforgalmának megbénulása gyakorlatilag annak a háborúnak a következménye, amelyet Donald Trump vezetésével az Egyesült Államok és Izrael február végén indított Irán ellen .
Az első légicsapások után az iráni Forradalmi Gárda bejelentette a szoros lezárását.
Az ABC News beszámolója szerint az amerikai elnök szombat hajnalban, nem sokkal azután posztolta a képet, hogy Irán ajánlatot tett a hajózási útvonal megnyitására.
Teherán azt ajánlotta fel, hogy egy héten belül újra megnyitja a szorost, és folytatja a tárgyalásokat nukleáris programjáról, ha az Egyesült Államok feloldja az iráni kikötők tengeri blokádját, mentesíti az iráni olajeladásokat a szankciók alól, és betartatja a Libanonra is kiterjedő tűzszünetet.
A Fehér Ház pénteken annyit közölt, hogy kedvező és konstruktív egyeztetések folynak a közvetítőkkel.
Trump korábban már amerikai területként is beszélt a térségről .
A 24.hu szerzője korábban az amerikai stratégia katasztrofális kudarcának nevezte, hogy Irán a szoros forgalmának akadályozásával az olaj- és földgázszállításra, ezen keresztül pedig az energiaárakra is nyomást tud gyakorolni.
A cikk ide kattintva érhető el .
Kapcsolódó Jászberényi Sándor: Vége az amerikai modellnek a Közel-Keleten A Nincs tanulság című hírlevelünkben szerzőnk ezúttal azt az állítását igyekszik bizonyítani, miszerint az amerikai-izraeli-iráni háborút Teherán már megnyerte.
The post Trump-szorosnak nevezte át egy térképen az amerikai elnök a Hormuzi-szorost, amelynek lezárását az általa indított háború idézte elő first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.