A Perseidák szerda éjjel és csütörtök hajnalban érik el maximumukat, így a napfogyatkozás után is érdemes kémlelni az eget.
A meteorraj maximuma idén egybeesik az újholddal is, vagyis a meteorok a gyenge holdfény miatt jól láthatók lesznek.
A Swift–Tuttle-üstökös által hátrahagyott törmelékek a Föld légkörébe érve látványos fény csíkot hagynak maguk után, miközben elégnek.
Maga az üstökös a csillagászok szerint meglehetősen nagynak számít a 26 kilométeres átmérőjű szilárd magjával.
A Swift–Tuttle-üstökös 133 évente kerüli meg a Napot, ami azt jelenti, hogy a Földről látható meteorrajban több száz éves törmelékek is megtalálhatók.
Ráadásul a meteorok kiindulási pontja úgy néz ki, mintha a raj a Perseus csillagképből érkezne, amiről a nevüket is kapták.
A meteorraj az emberiség feljegyzéseiben is több ezer évvel ezelőtt felbukkant már: az első megfigyeléseket kínai csillagászok tették időszámítás után 36 körül.
Idén a meteorraj július közepétől augusztus 23-ig aktív, azonban a szerda éjszakai és csütörtök hajnal maximumuk a gyér holdfénynek köszönhetően még jobb látványt biztosít majd: a tiszta égbolton és a fényszennyezés-mentes területeken óránként akár 70-80 hullócsillagot is lehet majd látni .
A Svábhegyi Csillagvizsgáló előrejelzései szerint már 21 óra körül láthatóvá válnak a Perseidák, ugyanis ekkorra a meteorraj radiánsa több mint 20 fokkal a horizont fölé emelkedik.
Tavaly a Qubit is dokumentálta a meteorraj maximumakor látható eget: ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.