A magyarországi médiapiac és a kapcsolódó piacok teljes körű vizsgálatába kezd a médiahatóság, mondta Polyák Gábor elnök az MTI-nek adott interjúban.
Szinte minden rendelkezésre áll házon belül ahhoz, hogy ezt a vizsgálatot lefolytassák, hiszen megalapozott és strukturált adatokra van szükség, hogy előremutató döntéseket hozhassanak.
Azt akarják feltárni, hogy egy-egy szereplő rendelkezik-e olyan piaci erőfölénnyel, amivel „adott esetben vissza is él”.
Ha vannak ilyenek, akár a médiahatóságnak, akár a versenyhivatalnak lépéseket kell tennie az ügyben, mondta Polyák, aki három konkrét céget, illetve esetet is említett.
Beszélt arról, hogy a tágabb értelemben vett médiapiacot tekintik át, így nem egyenként vizsgálják majd például a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) médiumainak működését, hanem összességükben, a magyar piacon kiugró nyomdaipari kapacitásaival együtt elemzik a NER propagandabirodalmának helyzetét.
A másik példa, amit említett, a NER-oligarcha Jászai Gellért-féle 4iG Nyrt.
A cég műsorterjesztési piacon játszott „abszolút vezető szerepét” is vizsgálni fogják.
Szintén vizsgálják majd a tervek szerint a műsorgyártásba áramló közpénzek hatását.
Köztudott, melyek azok a szereplők, amelyek nem elsősorban gazdasági döntések eredményeként kerültek abba a helyzetbe, amelyben vannak – fogalmazott Polyák Gábor.
A „kötelezően bepótlandó feladatok” példájaként annak az egy évvel ezelőtti tranzakciónak az áttekintését említette, amely során az egykori Ringier-portfóliót felvásárolta a NER médiaügyi megoldóembere, Vaszily Miklós érdekeltségébe tartozó Indamedia.
A médiatanács nem vizsgálta az ügylet hatásait, holott ez az akkor már hatályba lépett európai médiaszabadság-törvény alapján kötelessége lett volna.
Az NMHH elnöke azt mondta, zajlik a magyarországi piac sajátosságait figyelembe vevő vizsgálati módszertan előkészítése.
Megalapozott döntést azonban csak szerteágazó adatsorok alapján hozhat a testület, így például szükségük lesz egy olyan mélységű kutatásra a magyar média- és hírfogyasztásról, ami jelenleg nem áll rendelkezésre.
Polyák Gábor hangsúlyozta azt is: kiemelt feladatnak tekintik a magyarországi médiapiac áttekintése során a mesterséges intelligencia szerepének és hatásának vizsgálatát, ahogy annak értékelését is, hogy a megjelenő újabb terjesztési platformok miként befolyásolják a magyar nyelvű tartalmak eljutását a közönséghez.
Hosszú távon ez határozza meg a teljes magyar média sorsát – fogalmazott az elnök, aki beszélt magának az NMHH-nak az átalakításáról is.
A szervezeten belül átalakítandó területek között említette a digitális gyermekvédelmet, kijelentve, a témát a sérülékeny korosztályok védelmével és a médiaműveltség terjesztésével egyesítve kívánja hangsúlyos területként kezelni. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.