Összefoglaló
Magyar NemzetRobotpilóta által vezetett kínai luxusautók járják Zalaegerszeg útjaitHAON (Hajdú-Bihar)Bíróság elé állt az idős férfi, aki megkéselt egy 23 éves fiatalt Debrecen elvárosában – fotókkalPortfolioNagy vezetőváltás jöhet a nemzeti parkoknál, minden igazgatói posztra pályázatot írtak kiIndexKirály Viktor felesége videóra vette, hogyan akarta csőbe húzni barátnőjét, de végül ő húzta a rövidebbetTelexLegyávázta és szerencsétlennek nevezte Győr polgármesterét egy független képviselő, akit két bizottságból is visszahívtak volnaDemokrataOrwell próféciája, avagy a „nagy testvér” anarchozsarnoksága 2.BlikkNyerő pozícióba kerülhet a Tisza-tó a klímaváltozás miatt, ám a balatoni ingatlanok egyelőre kelendőbbek - kérdés meddigNépszavaKutatás mutatta ki, hogy gyakorlatilag ma is szabadon burjánzik a szexizmus és a nemi diszkrimináció a világ művészeti életében24.huEmlékezetkiesésre hivatkozik a kisrepülőgépet elkötő férfi – kiderítettük, mit kaphat a tettéértEuronews MagyarElőször 2023 januárja óta 70 euró fölé emelkedett az európai gázárMagyar HírlapMegnyílt a világ legnagyobb víz alatti alagútjaVilággazdaságVitézy bejelentésére hegymenetbe kapcsolt a forintQubitAz elviteles kávéd jó eséllyel tele van mikroműanyaggalBlikkDöbbenet: már most utcát akarnak elnevezni Törökországban Mohamed SzalahrólVilággazdaságMegkezdődött a régió egyik legfontosabb stratégiai találkozója: Magyar Péter is asztalhoz ül BledbenMagyar NemzetRobotpilóta által vezetett kínai luxusautók járják Zalaegerszeg útjaitHAON (Hajdú-Bihar)Bíróság elé állt az idős férfi, aki megkéselt egy 23 éves fiatalt Debrecen elvárosában – fotókkalPortfolioNagy vezetőváltás jöhet a nemzeti parkoknál, minden igazgatói posztra pályázatot írtak kiIndexKirály Viktor felesége videóra vette, hogyan akarta csőbe húzni barátnőjét, de végül ő húzta a rövidebbetTelexLegyávázta és szerencsétlennek nevezte Győr polgármesterét egy független képviselő, akit két bizottságból is visszahívtak volnaDemokrataOrwell próféciája, avagy a „nagy testvér” anarchozsarnoksága 2.BlikkNyerő pozícióba kerülhet a Tisza-tó a klímaváltozás miatt, ám a balatoni ingatlanok egyelőre kelendőbbek - kérdés meddigNépszavaKutatás mutatta ki, hogy gyakorlatilag ma is szabadon burjánzik a szexizmus és a nemi diszkrimináció a világ művészeti életében24.huEmlékezetkiesésre hivatkozik a kisrepülőgépet elkötő férfi – kiderítettük, mit kaphat a tettéértEuronews MagyarElőször 2023 januárja óta 70 euró fölé emelkedett az európai gázárMagyar HírlapMegnyílt a világ legnagyobb víz alatti alagútjaVilággazdaságVitézy bejelentésére hegymenetbe kapcsolt a forintQubitAz elviteles kávéd jó eséllyel tele van mikroműanyaggalBlikkDöbbenet: már most utcát akarnak elnevezni Törökországban Mohamed SzalahrólVilággazdaságMegkezdődött a régió egyik legfontosabb stratégiai találkozója: Magyar Péter is asztalhoz ül Bledben
EUR364.79 FtUSD313.31 FtBTC$77,917
Kultúra

Furcsán írt a Telex, az Index, a HVG, a Portfolio és a 24.hu Mészáros Renáta lemondásáról: a nevét sem közölték

A Telex, a HVG, a 24.hu és az Index, valamint a Portfolio is beszámolt röviden a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium egyik helyettes államtitkárának néhány hét utáni lemondásáról, az érintett nevét azonban egyik lap sem közölte, miközben az gyorsan kideríthető lett volna. A 24.hu-nál közben egy másik különös hiba is becsúszott.

Furcsán írt a Telex, az Index, a HVG, a Portfolio és a 24.hu Mészáros Renáta lemondásáról: a nevét sem közölték

A Telex, a HVG, a 24.hu és az Index, valamint a Portfolio is beszámolt röviden a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium egyik helyettes államtitkárának három hét utáni lemondásáról, az érintett nevét azonban egyik lap sem közölte, miközben az gyorsan kideríthető lett volna.

A 24.hu-nál közben egy másik különös hiba is becsúszott.

Eredeti közlés

Olvasd el a teljes cikket a(z) Media1 oldalán

A MediaScan a forrás címét és tartalmi kivonatát mutatja. Az eredeti írás és minden frissítés a kiadó oldalán érhető el.

Tovább a teljes cikkhez
Forráskép

Politikai lefedettség

KormánypártiKözépenKormánykritikus
0Szigorúan depolitizált / Piaci

A(z) Media1 besorolása: Szigorúan depolitizált / Piaci. Az érték automatizált, tájékoztató jellegű elemzés.

Tulajdonos / Finanszírozó: Media1 Digitális Média Kft. (újságírói magántulajdon)

Olvasói visszajelzés

Hasznosnak találtad ezt a cikket?

Egy érintéssel jelezheted. A választásodat később vissza is vonhatod.

Megosztás Facebook X WhatsApp Telegram E-mail
Címkék

Kapcsolódó témák

Állítsd be a MediaScant megbízható hírforrásnak!
Közösség

Vélemények és hozzászólások

Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.

A hozzászólások betöltése…