Egy nap alatt elfogták a nyíregyházi fegyveres rablás gyanúsítottját.
A férfi egy pénzszállítót támadott meg csütörtökön napközben. 19 millió forintnyi befektetői aranyat és 100 ezer japán jent zsákmányolt egy valutaváltóból.
Akkor ment be az üzletbe, amikor a zsiliprendszerrel ellátott ajtón beengedte a pénzszállítót az ott dolgozó alkalmazott.
A férfi mindkettőjüket belökte a két ajtó közé, és azt mondta a pénzszállítónak: Add ide a táskát vagy lelőlek!
Később az utcán többen is látták, ahogy megpróbálta kinyitni a bőröndöt.
Hajtóvadászat indult ellene, majd az 54 éves férfi az otthonában fogták el.
Mint kiderült, a rablást aprólékosan eltervezte, és légpisztollyal rabolt.
A fegyvert és a rollert, amivel a gyanúsított elmenekült, megtalálták, a zsákmánynak azonban csak egy része van meg. „Az 54 éves L.
Ferencet fegyveresen, jelentős értékkel elkövetett rablás gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását” – mondta el Fedor Rita , a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az RTL Híradónak.
A letartóztatásáról a napokban dönthet a bíróság.
A riportban a rablás utáni pillanatokat rögzítő ipari kamerák felvételét is bemutatták.
The post Egy nap alatt elfogták a férfit, aki kirabolt egy pénzszállítót Nyíregyházán first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.