Csütörtökön letartóztatták Igor Žmirićet, a szerb különleges terrorellenes egység (SAJ) parancsnokát a belgrádi Első Alapfokú Ügyészség utasítására, írja a Szabad Magyar Szó a Nova.rs nem hivatalos értesülései alapján.
Igor Žmirić egyike annak az öt személynek, akiket a szerb belügyminisztérium belső ellenőrzési osztályának felügyelői egy nagyszabású akció keretében vettek őrizetbe. Žmirić ellen büntetőfeljelentést tettek a tavaly augusztus 14-i belgrádi tüntetések során egyetemisták és polgárok letartóztatásában, illetve bántalmazásában való részvétele miatt. Žmirić letartóztatását követően a belügyminisztérium közleményt adott ki, melyből kiderül, összesen kilenc rendőrtisztet vettek 48 órás előzetes letartóztatásba, őket bántalmazással és kínzással gyanúsítják.
Az Első Alapfokú Ügyészség azért adott ki elfogatóparancsot, mert a gyanú szerint tavaly augusztusban a szerb kormány épületének garázsában bántalmazták Nikolina Sinđelić egyetemistát és társait.
Ahogy arról mi is beszámoltunk , alig egy héttel a választások után már a sokadik állami vezetőt tartóztatták le Szerbiában.
Legutóbb a meteorológiai intézet igazgatóját vették őrizetbe , amely része annak a letartóztatási hullámnak, amely a Szerb Haladó Párt (SNS) október 25-i választási vereségével kezdődött Szerbiában, és amelynek során több korábbi állami és rendőrségi vezető ellen indult büntetőeljárás.
Többek között őrizetbe vették a bűnügyi rendőrség (UKP), illetve a bűnüldözési szolgálat (SSK) vezetőjét, valamint egy üzletembert , aki Aleksandar Vučić pártjához (SNS) állt közel.
Igaz, a távozó elnök pedig gondoskodott róla, hogy azok a hívei, akik ellen korábban indult büntetőeljárás, kegyelmet kapjanak . ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.