November 4-től az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) őrzött 6-os kartonok, B-naplók és mágnesszalagos nyilvántartások digitális másolatai válnak hozzáférhetővé.
Tarr Zoltán kedd esti bejegyzésében úgy fogalmazott, a kormány ezzel egy több mint három évtizede halogatott ígéretet teljesít, és Magyarország lezárja a hallgatás korát.
A múlt sebeinek gyógyításához ugyanakkor szakmai segítségre is szükség van, ezért egy független, interdiszciplináris szakértői testületet kért fel a múlt feldolgozását segítő ajánlások kidolgozására – tette hozzá.
A testület tagjai: Joób Máté teológus, lelkész és lelkigondozó, Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus, a Transzgenerációs Trauma Intézet alapítója, Rainer M.
János történész, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, Szabó Andrea szociológus, politológus, Szekér Nóra történész, levéltáros, Szokolay Domokos történész, aki a poszt szerint a témában személyesen is érintett.
Céljuk a nyílt párbeszéd feltételeinek megteremtése és annak elkerülése, hogy a szembenézés újabb megbélyegzéshez vezessen.
Ahogy arról a 24.hu korábban beszámolt , az iratok a nyitottaktak.hu oldalon lesznek elérhetők, és mintegy 50–60 ezer egykori ügynök neve és adatai válnak nyilvánossá.
Az Országgyűlés szeptemberben fogadta el az ügynökakták nyilvánosságáról szóló törvényt, amelyet Magyar Péter korábbi közlése szerint a Tisza Párt javaslatára szavaztak meg.
Az első adatok közzétételét eredetileg október 23-áig tervezték, ám az iratok átvizsgálása a vártnál több időt igényelt, így a törvény hatálybalépését Melléthei-Barna Márton , a Tisza-frakció képviselőjének kezdeményezésére módosították november 4-re .
A részletesebb, az ügynöki életutat bemutató B-dossziékat a tervek szerint legkésőbb 2027 februárjáig hozzák nyilvánosságra.
The post Tarr Zoltán: szakértői testület állt fel az ügynökakták társadalmi hatásainak kezelésére first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.