
Zöld lámpát kapott a Tulsa King ötödik évada, de a helyszín más lesz
Stallone maffiavezére újabb szezonban tér majd vissza, a sorozat pedig ezúttal helyszínt is vált.

Stallone maffiavezére újabb szezonban tér majd vissza, a sorozat pedig ezúttal helyszínt is vált.

Matt Reeves rendező személyes okokból egyelőre távol marad a forgatástól, így a film munkálatai parkolópályára álltak. Egyelőre nem tisztázott, hogy a rendező miért hagyott fel a munkával.

A Ninja Theory több alkalmazottja is arról számolt be LinkedInen, hogy búcsút kellett intenie a stúdiónak, ami a jelek szerint rövid időn belül lehúzza a rolót.

A stúdió vezetője szerint ezzel a lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy „mélyen integrált transzmediális élmény” legyen a két a franchise-ból.

Faye túlvilági kalandját a hazai játékosközönség magyar felirat mellett élvezheti majd, kérdés persze, hogy milyen fordítói leleményekkel találkozhatunk majd a februári játékban.

Az Insider Gaming exkluzív beszámolója szerint már tavasszal befuthat a bővített kiadás, melynek létezését máig nem ismerte el a Ubisoft.

A projekt jelenlegi címe meglehetősen sötét irányt sejtet.

Maga a varázslónőt megszólaltató Denise Gough kotyogta ki, hogy ismét láthatjuk a széria egyik legkedveltebb karakterét – feltéve persze, ha igaz a rajongó beszámolója.

A DC idei nagy dobása nem a Supergirl, hanem az Agyagpofa lehet, amelynek új előzetese aztán tényleg testhorrort ígér – magyar szinkronnal.

A színész karrierjének egyik legrosszabb rajtját produkálta a Digger.

A Call of Duty: Modern Warfare 4 a küszöbön áll, úgyhogy az Activision új előzetesen népszerűsíti a visszatérő játékmódot, a DMZ-t.


A Playground Games készülő, rebootolt Fable játéka visszahozza a korábbi részek megközelíthetőbb harcrendszerét. Will Kennedy társult rendező az EDGE magazinnak adott interjúban arról beszélt többek között erről is.

A Marvel Ultimate Alliance szelleme is visszaköszönhet a Project COMET-ben.

A Marvel új akciójátékkal készül, amelynek első játékmenet előzetese kiszivárgott. Ám ez lehet, hogy nem hozza lázba a rajongókat, főleg, hogy láttunk már hasonlót.

A Diablo 2 VR-modja zseniális, csak a Blizzard rendszere nem örül neki.

Habár a második rész elmarad az elsőtől, azért a rajongók örülhetnek, mert tényleg megvalósul a Sicario 3.
_1791099751_ef027df25e63632ef418.jpg&w=3840&q=75)
Az Engage rendkívül fura kitérője után visszatér az elmúlt tíz év sikertörténetéhez a legendás Fire Emblem sorozat: a Three Houses után egy újabb korszakalkotó sRPG-vel gazdagodott a műfaj, és egyúttal a csalódást csak ritkán okozó Fire Emblem család is!

A Polyphony Digital október 14-én egy különösképp tartalmas frissítést jelentet meg a játékhoz. Ráadásul az 1.72-es update a hatalmas Spec IV frissítés első része lesz csak.

A Disney egy kis ajándékkal hangol minket a VízióKüldetés érkezésére.
![[BREAKING] Ideiglenesen leállt a Batman 2. forgatása, rendezője családi okokból kifolyólag kénytelen felfüggeszteni a munkát](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fsm.ign.com%2Fign_hu%2Fscreenshot%2Fdefault%2Fbatchman-1_v8f2.jpg&w=3840&q=75)
A Batman 2-re rájár a rúd, mert elég nehezen jutott el a forgatásig, és mindennek tetejébe most le is állt a munka a rendező személyes problémái miatt.

Újabb komoly akadály gördült a The Batman Part II elé.
![[PRÓBAKÖR] Guns of Eschaton – Vadnyugati Dark Souls kissé túlbonyolítva](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fsm.ign.com%2Fign_hu%2Fscreenshot%2Fdefault%2Fblob_e8cy.jpg&w=3840&q=75)
Ebben nem fogsz csípőből tüzelve hadseregeket lelőni! A Guns of Eschaton egy sokadik Soulslike-játék, ami vadnyugati miliője és FPS-nézete mellett komplexitásával igyekszik kiemelkedni, de túllő a célon. Kipróbáltuk, lássuk tehát, milyen eddig!

Noha a PlatinumGames több fejlesztője is távozott a stúdiótól, úgy tűnik, a Bayonetta jövőjét ez sem veszélyezteti. A franchise-t Kamiya Hideki, a Devil May Cry alkotója hozta létre, és a stílusos akciójátékok fontos képviselőjévé vált.

Az új Fable megmutatja, hogyan lehet egyszerű és mégis ötletes egy harcrendszer.

Harmadszor is visszatérünk a farkasok földjére.

A LEGO újabb Batman-készletekkel készül 2027 elejére, most pedig végre kiderült, hogy pontosan milyenekkel.

A 28 Games Later Horror Showcase eseményen részletesebben bemutatkozott a különleges horrorjáték, amit a thaiföldi Werebuff Studio készít. Az alkotás a Little Nightmareshez hasonlóan egy platform-kaland lesz.

Lássuk be, minden esély megvan rá, hogy a szokatlan szuperhőssorozat ne csak egy miniszéria maradjon.

A 1. évad fináléja után sem voltunk biztosak abban, hogy lesz folytatás, de úgy néz ki, tényleg zöld utat kapott.