
Oda költözne, ahol Törőcsik Mari is imádott élni? Aranyos eladó velemi házra bukkantunk - fotók
A kétszobás, 25 négyzetméteres házikót nem egész 19 millió forintért kínálják.

A kétszobás, 25 négyzetméteres házikót nem egész 19 millió forintért kínálják.

Még nincs működő űrbánya, már az adóját tervezik – a javasolt rendszer pedig az űrbányászati képességgel nem rendelkező országokat, köztük Magyarországot is bevonná a bevételek elosztásába.

A jövő héten már több mint 4,5 milliárd forint lesz a tét.

. A kaposvári cukorgyár idei szezonja ráadásul nemcsak a termésről szól, hiszen komoly fejlesztések történtek az üzemben, miközben a gyár mögött álló vállalat egyik legismertebb hazai márkája is kerek évfordulót ünnepel.
A legtöbb emberben él egy határozott kép arról, hogy bizonyos szakmákban szinte talicskával hordják haza a pénzt. A csillogó környezet, a luxus közvetlen közelsége vagy a pörgős munkatempó láttán könnyen azt hihetnélük, hogy ezek a dolgozók milliós fizetéssel zárják a hónapot. A valóságban azonban a legtöbb ilyen munkahelyen hatalmas a szakadék a látszat és a tényleges fizetési papír között, hiszen a magas számlák mögött kemény levonások, bizonytalan jutalékok és elképesztő fizikai vagy mentális megterhelés áll.
Hétről hétre sokan reménykednek, talán ezen a szombaton rájuk mosolyog a szerencse egy öttalálatos képében. Az október 3-ai sorsoláson is kihúzták a remény számait. Szombaton szokás szerint az Ötöslottón sorsoltak. Az öt szám, amit kihúztak - ezen a héten géppel -, 4,1 milliárd forintot ért.

A pénzügyi biztonság nem feltétlenül a gazdagságról szól, hanem arról, hogy legyen lehetőségünk szabadon dönteni az életünkről. Egy néhány hónapra elegendő tartalék már komoly mozgásteret adhat, legyen szó munkahelyváltásról vagy váratlan kiadásokról. A megtakarítási célú befektetések nagyban segíthetik a pénzügyi függetlenséget – erről beszélt az InfoRádióban Gelei-Tóth Gabriella pénzügyi tanácsadó.

A szállodák vendégforgalma nő, miközben az egyéb szálláshelyeken visszaesést mértek, viszont a szállodák növekvő vendégszáma sem járt együtt a bevételi mutatók javulásával.

Jelenleg a Ratkó-unokák az ingatlanpiac legaktívabb résztvevői, ám az utánuk következő generációk létszáma jóval kisebb, így sokkal kevesebb szerződéskötésre lehet számítani a lakáspiacon. Erről is beszélt az InfoRádióban az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, Balogh László. Egy pillantás az Országos Költözési Térképre.

Az a kérdés, hogy meddig maradhat fenn a jelenlegi kedvezményes adózási rendszer.

Erős aukciós kereslet jellemezte a harmadik negyedévet az állampapírpiacon, ennek eredményeképp a múlt hónap végére az időarányos mértékét meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) 2026. szeptemberében aktualizált finanszírozási terve – közölte az ÁKK.

Egész életemben egyetlen állásra jelentkeztem. A mostani pályakezdők viszont gyakran szembesülnek azzal, hogy hiába adják be 20-30 helyre a CV-jüket, nem találnak munkát. A Covid utáni munkaerőpiac ugyanis egészen más lett, mint a korábbi. Egyre kevesebb a junior pozíció, ahol pedig ilyet hirdetnek, ott valójában igencsak disszonánsan rendszeresen elvárás a szakmai tapasztalat. Bemutatjuk, hogyan forgatta fel a sokak szemében áldásnak hitt home office és az AI a fiatalok munkaerőpiaci lehetőségeit, miközben a pályakezdők foglalkoztatási és munkanélküliségi adatai már Magyarországon is romlani …

A nashville-i börtönben a végrehajtók kétszeri halálos dózis beadása után sem tudták kivégezni Christa Pike-ot.
Megérkeztek az első mentesítő buszok a Hegyeshalomnál rekedt utasokért és a környéket megszállták az osztrák taxishiénák.

Téma a nyugdíjemelés és a hazai vízkészletek megóvása is.

Vitézy Dávid magánszemélyként feljelentést tesz a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke ellen, miután Dorner Lajos egy kommentben arra utalt, hogy a közlekedési és beruházási minisztert, Magyar Pétert és Karácsony Gergelyt fejbe kellene lőni.
Közel négy éve nem látott szintre emelkedett a FAO globális élelmiszerár-indexe szeptemberben. Különösen a cukor és a gabonafélék drágultak jelentősen. Ugyanakkor a hús ára mérséklődött.

2004 óta folyamatosan készít negyedéves bizalmi index összeállítást a K&H 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak részvételével. Bár az előző két negyedév közötti 21 százalékpontos szárnyalásból nagyot korrigált az index, a kkv-k összességében még mindig optimisták előrejelzéseikben a sok negatív befolyásoló tényező mellett is.

Bár a könnyűipar nem Magyarország leglátványosabb iparága, a terület jelentősége túlmutat a GDP-ben elfoglalt helyén. Munkahelyek, ellátásbiztonság, exportképes hazai vállalkozások, körforgásos megoldások és kulturális értékek kapcsolódnak hozzá, miközben a geopolitikai és gazdasági változások újra felértékelik a helyi gyártókapacitásokat. De vajon lehet-e a korábban zsugorodásra ítélt ágazatból a jövő egyik rugalmas és fenntartható iparága? És milyen szempontokat kellene figyelembe vennie egy jövőbeni könnyűipari stratégiának?

A közvéleményt szabályosan lázban tartja a szemünk előtt zajló elszámoltatás első lépései: a sor nem csupán Hankó Balázs és Seszták Miklós ügyével indult, a Volánbusz-ügy és az MNB alapítványi pénzeinek terén is beindultak az események. Ám a fő kérdés, hogy hova futhat ki végül a folyamat, és hogy mit tanulhatunk a mellettünk fekvő országok antikorrupciós példáiból.

A vállalkozások lendülete megtört.

Magyar Péter most sem a családoknak fog kedvezni.

A drónjaik és rakétáik csapódtak be.

Erőik folytatják a „tömeges megtorló csapásokat” Ukrajna ellen, beleértve a fővárost, Kijevet.

Hivatali visszaélés gyanújával hallgatták ki Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnökét az úgynevezett Erste-ügyben. A volt jegybankelnök visszautasítja a vádakat, és panasszal élt a hatóságoknál. A hatósági gyanú szerint a jegybank 2023-ban nyomást gyakorolt a hitelintézetre annak érdekében, hogy az osztrák anyabank egyik felügyelőbizottsági tagja lemondjon posztjáról.
Megtorpant a harmadik negyedévben a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások várakozásainak lendületes javulása, amely a második negyedévet jellemezte, de a kkv-k még mindig optimisták előrejelzéseikben a K&H Bank kkv bizalmi ind...

Ha visszatérnek a régi árrések, korábbi számítások szerint évente akár 360 ezer forinttal is többet fizethetnek a boltokban a családok.

Egész hétvégén Erdőbényén ülésezik a kormány, az ülések után pedig akár több fontos bejelentés is érkezhet. Közben tovább dagad a vita a kormány és Budapest alkujáról: Óbuda-Békásmegyer polgármestere Magyar Péterhez fordult, mert a kerületeket kihagyták az egyeztetésből, Vitézy Dávid szerint viszont az egyezség legnagyobb előnye az összehangolt menetrend és jegyrendszer, valamint a főváros stabilabb és kiszámíthatóbb működése lesz.

Az intézkedés 123 milliárd forintba kerül, amelyre a fedezet biztosított

Az Mfor Üzemanyagár-figyelő prognózisa szerint akár 3-5 forinttal mehet fel a gázolaj literjének az ára a jövő héten.