
Fontos bejelentést tett Varga Mihály
Az MNB 2,5 százalékra csökkenti középtávú inflációs célját

Az MNB 2,5 százalékra csökkenti középtávú inflációs célját

Az Erste-vezér megzsarolása ügyében gyanúsítottként kihallgatott Matolcsy György éppen ma tett ki egy videót az esetről, ezt kommentálta elődje.

November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain.

A volt jegybankelnök ellen hivatali visszaélés gyanújával folyik eljárás.
Hivatali visszaélés bűntette miatt indított eljárásban – a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség törvényességi felügyelete mellett – a fővárosi ügyészség és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) hajtott végre gyanúsítotti kihallgatásokat és kutatásokat. A hatósági akció hátterében az áll, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tisztségviselői törvénytelen nyomásgyakorlással érték el Simor András korábbi jegybankelnök lemondását az Erste felügyelőbizottságából.

Felszólította Donald Trump amerikai elnök orosz hivatali partnerét, Vlagyimir Putyint kedden, hogy vessen véget az Ukrajna elleni háborúnak.

A GKI a magyar gazdasági kilátásokról tartott konferenciát, ahol az előadók elmondták: a magyar modell kifulladt, most a kkv-szektor megerősítésére és a termelékenység növelésére lenne szükség. A gazdaság beindításáért viszont mi magunk is tehetnénk egész Európában, ha elkezdenénk úgy használni a pénzünket, mint az amerikaiak.

Az állampapírhozamok visszaesésével egyre több befektető keresi a magas, rendszeres kifizetést kínáló alternatívákat. Van egy szegmens, ahol a 7 százalék feletti hozam egyáltalán nem kirívó, ráadásul a magas kifizetések mellé most rendkívül erős működési környezet társul, ami a profitabilitást és a további kifizetések fenntarthatóságát is támogathatja. Megnéztük, hol lehet most az állampapíron túl vonzó hozamot találni, és milyen kockázatokkal kell számolni. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési esemény…

Hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke ellen. Erről is beszélt a Klasszis Klub legutóbbi adásában Simor András.

A Világbank 841 millió dollárt utalt át Ukrajnának kanadai kormánygaranciával – közölte Szerhij Koreckij ukrán miniszterelnök Telegram csatornáján kedden.
Hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a jegybank volt elnökével szemben az Erste Bankot érintő ügyben.

Gyengült a magyar fizetőeszköz.

Gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedd kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

Bár az orosz választás eredménye minimum óvatosan kezelendő, a Kreml a nagyarányú győzelemre hivatkozva megpróbálhatja dűlőre vinni a háborút.
Két nő és egy férfi támadt egy hajléktalan férfira Kecskeméten, majd közel 100 ezer forintot, az aznap kapott fizetését vették el tőle – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A közgazdász szerint az államnak csak akkor kell beavatkoznia a piaci folyamatokba, ha valamely szegmensben olyan gazdasági nehézség áll be, amely segítség nélkül családok életét döntené romba.

Csak idő kérdése lehet a 9 százalék alatti kamat, hétfőtől újabb nagybank tette olcsóbbá a hiteleit. A pénzintézetek többségénél mostanra 9,50 százalékos vagy annál is alacsonyabb a legkedvezőbb kamatajánlat. Az elmúlt hét hónap alatt közel 860 milliárd forint értékben vettek fel személyi kölcsönt az emberek.

De közöltek két rossz hírt is: magasabb infláció és alacsonyabb GDP-bővülés várható.

A nem olyan régen leállított kőolajvezetéket Szaúd-Arábia újra működésbe hozza, és nemsokára az exportot is újrakezdhetik. Már az olajpiac is fellélegzett.

A Jelen Podcast legújabb adásának vendégei ezúttal Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendvédelmi Bizottságának tagja, valamint Csuz Gábor, a Magyar Honvédség egykori pénzügyi tisztje voltak.

Minden korábbi modern kori mérési rekordot meghaladó szintre emelkedett a Csendes-óceán egyenlítői térségében zajló El Niño. A legfrissebb adat szerint a Niño 3.4 régióban mért hőmérsékleti anomália elérte a 3,05 Celsius-fokot az 1991–2020-as átlaghoz képest, meghaladva a 2015 novemberében regisztrált 3,02 fokos korábbi csúcsot. A jelenség azért különösen figyelemre méltó, mert az El Niño várható tetőzése csak november–decemberben jöhet el, miközben a szakértők szerint már most jelentős egészségügyi, élelmezési, vízügyi és gazdasági kockázatokat erősít fel.

Hogyan alakul át a magyar állampapírpiac, és milyen szerepet szán az ÁKK új vezetése a lakossági megtakarítóknak? Mi lesz a gazdagok pénzével a vagyonadó és a vagyonkezelési struktúrák változásai közepette? Milyen piaci környezetben kell helytállniuk a hazai alapkezelőknek, és mik lehetnek a következő időszak legnyerőbb befektetései? Többek között ezekre a kérdésekre kaphatnak választ azok, akik regisztrálnak a Portfolio szeptember 23-ai Future of Finance 2026 konferenciájára . Velünk lesz a témában Balogh Csaba az Államadósság Kezelő Központtól, Kadocsa Péter a VIG Alapkezelőtől, Samu János a…

Néhány héten belül indulhat a társadalmi konzultáció.

A magas energiaárak, valamint a bizonytalan világgazdasági és pénzügyi piaci környezet óvatos monetáris politikai megközelítést indokolnak.

2030-ig szóló előrejelzést tett a GKI.

Változatlanul hagyta az alapkamatot kedden az MNB Monetáris Tanácsa, ugyanakkor bejelentette, hogy 2028-tól 2,5%-ra csökkenti az inflációs célt, illetve a jövőben az eddigi havi ülésezési rend helyett évente nyolcszor döntenek a kamatokról. Sajtótájékoztatóján Varga Mihály kiemelte, hogy a következő hónapokban körültekintő és adatvezérelt döntések jöhetnek a kamatról.

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa szeptemberi ülésén változatlanul hagyta az alapkamatot 5,50 százalékon, ezzel a nyári kamatvágások után először tartotta szinten az irányadó rátát. A jegybank bejelentette, hogy 2028. január 1-től az inflációs célt 3 százalékról 2,5 százalékra csökkenti, ami az eurózónához való közeledés első komolyabb lépéseként értékelhető. Emellett 2027-től az EKB gyakorlatához igazodva évi 12 helyett 8 kamatdöntő ülést tart majd az MNB. A forint erősödéssel reagált a bejelentésekre, elemzők szerint ugyanakkor az alacsonyabb inflációs cél és a továbbra is bizonytalan …