
Az árrésstoprendszer megszüntetését sürgeti a FruitVeB szakmaközi szervezet
Szerintük az intézkedés az utolsó szöget veri az ágazat koporsójába.

Szerintük az intézkedés az utolsó szöget veri az ágazat koporsójába.

Nagyot gyengült a hazai deviza az euró és különösen a dollár ellenében.

A bankok szerint nő a nyomás Kevin Warsh jegybankelnökön, hogy folytassa a monetáris szigorítást.

A NATO vezetője minden egyes nyugati ország négyzetcentiméterét megvédené. Mark Rutte további támogatásokat ígért Ukrajnának.

A szicíliai Catania repülőterét este tíz óráig lezárták az Etna újabb kitörése miatt - közölte a légikikötőt üzemeltető vállalat hétfőn.

A lap szerint, ha az MVM magánvállalat lenne, egyértelmű, hogy a tulajdonosokat kellene, hogy terhelje a veszteség.
Horváth András magyar vállalkozó, youtubert 236 ezer feliratkozó követi a YouTube-on. A Handrás néven ismert influenszer szakmai sikerei után most a magánéletében is révbe ért, miután megosztotta az örömhírt követőivel: eljegyezte fiatal kedvesét.

A parlament honlapján olvasható törvényjavaslat előadója Kátai-Németh Vilmos, szociális és családügyi miniszter.

Jó-e, hogy épp 120 ezer forint lesz a minimálnyugdíj, illetve az, hogy mindenkire vonatkozik? Ráadásul lehetnek, akik kimaradnak az emelésből. The post Elérheti a célját a 120 ezres nyugdíjminimum? first appeared on 24.hu .

Közzétette a pénzügyi szektor egyes szereplőinek 2025-ös éves adatait bemutató Aranykönyvét a Magyar Nemzeti Bank. Az átfogó jegybanki statisztikából csemegézve a nyugdíjpénztárak és a befektetési alapkezelők után most a hitelintézetek 2025-es sorrendjét állítjuk fel néhány releváns szempont szerint. A lakossági és a vállalati bankolás jövőjével is kiemelten foglalkozunk a Portfolio jövő szerdai Future of Finance 2026 konferenciáján , nem érdemes lemaradni a szakmai rendezvényről!

Ezt járta körül lapunk főszerkesztője, Csabai Károly a Központi Statisztikai HIvatal újabb elkeserítő adatai apropóján a Trend FM hétfői adásában.

Kelendőek voltak a 230 ezres generátorok és a 654 ezres napelemes termékek is.

A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet az árrésstoprendszer haladéktalan megszüntetését követeli, mivel az szerintük súlyos károkat okoz a hazai zöldség- és gyümölcságazatnak, miközben az infláció csökkentéséhez érdemben nem járult hozzá. A szervezet szerint az intézkedés felgyorsította az import áruk térnyerését, és versenyhátrányba szorította a magyar gazdákat. Figyelmeztetnek, hogy néhány éven belül eltűnhet a belföldön termesztett zöldség és gyümölcs a kiskereskedelemből, ha nem történik változás. A FruitVeB szerint a jelenlegi gazdasági körülmények alkalmasak lennének a r…

Júliusban az építőipari termelés volumene 12,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 4,6 százalékkal esett vissza – közölte hétfőn a KSH. Ez már a harmadik egymást követő hónap, amikor az ágazat teljesítménye éves és havi összevetésben is csökkent. Beszédes: az új rendelések volumene 24,4 százalékkal esett vissza.

A világpiaci ár emelkedésére számít a Platina Világtanács 2026 hátralévő részében.

Mélyen gyökerező történelmi barátságról és stratégiai szövetségről beszélt Baka András államfő, amikor fogadta Johann Wadepuhl német külügyminisztert.

A magyar mezőgazdaságban drasztikusan felgyorsult a birtokkoncentráció, ami a kisebb gazdaságok tömeges megszűnését okozza. A KSH friss adatai szerint a gazdaságok száma rövid idő alatt közel ötödével csökkent, miközben az átlagos birtokméret jelentősen növekedett.

A japán technológiai vállalat, a GMO Air szeretné lerövidíteni a humanoid robotok szervizelésének idejét, ezért ha beüt a baj, maga megy el az eszközért, és ha lehet, a helyszínen javítják meg a gépet.
Együttműködésre lép az MBH Bank és a WWF Magyarország, amelynek keretében két hazai élőhely fejlesztése valósul meg, miközben a bank munkatársai a Green Academy e-learning programban is részt vesznek - áll a bank közleményében.

Magyar Péter novemberben újra tárgyal a német kancellárral.

A kiemelt lakásépítési beruházások felülvizsgálata is hozzájárul a bizonytalansághoz, de hosszabb távon jót tehet a várostervezésnek.


Mindhárom országrész sajátmaga döntene a jövőjéről.

Hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást a rendőrség a Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla fiának résztulajdonában álló KinaviX Kft. állami támogatási ügyében. A cég egyedi miniszteri döntések alapján mintegy 600 millió forintot nyert el egy olyan projektre, amelyet az újonnan felállt szaktárca utólag szakmailag indokolatlannak minősített. Az ügyben a rektor érintettsége miatt súlyos összeférhetetlenségi kérdések is felmerültek - írta meg a Telex .

600 millió forintos állami támogatás miatt. The post Nyomoz a rendőrség Merkely fiának cége támogatása ügyében first appeared on 24.hu .

Összesen 600 millió forintot kapott a Merkely családhoz tartozó projekt.

Ugyan már, nem is fogja elpusztítani az emberiséget a mesterséges intelligencia?

Mínuszban áll a kereskedés félidejénél a magyar tőzsde, a blue chipek közül az OTP húzza le leginkább az indexet. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt .

Legfeljebb 500 millió euró értékben.

Bérleti díjat nem kértek, de a kocsit épen, kitakarítva várták vissza.