
Trump: Irán nem juthat atomfegyverhez
Elsődleges célunk, ahogy a jövőben is, hogy Irán ne juthasson semmilyen módon, semmilyen formában atomfegyverhez – szögezte le hétfőn Donald Trump.

Elsődleges célunk, ahogy a jövőben is, hogy Irán ne juthasson semmilyen módon, semmilyen formában atomfegyverhez – szögezte le hétfőn Donald Trump.

A gyanú szerint közel 108 ezer forint értékben vitt el kozmetikai és szépségápolási termékeket.

A nagy NER-es építőipari cégek teljesítménye évek óta eltorzítja a megyei szintű ágazati adatokat, így ezekből most következtethetünk arra, hogy mi változott a kormányváltás után.

A nagyobb fesztiválok körülbelül 10 milliárd forint értékben járulnak hozzá a magyarországi GDP alakulásához – derül ki a GKI Gazdaságkutató legújabb elemzéséből. A vállalat szakmai igazgatója, Kolozsi Pál Péter az InfoRádióban elmondta: a külföldi látogatók jelentős exportbevételt hoznak az országnak.

Elfoglalta az orosz hadsereg Zaporizzsja megyei Novoszolosine települést és Andrijivka faluközösségi központot a donyecki régió Kramatorszki járásában.

Hamarosan kiderül, ki lesz az év vállalati pénzügyi-gazdasági vezetője Magyarországon. A CFO of the year 2026 díjra szeptember 15-éig lehet pályázni, és a Portfolio szeptember 23-ai Future of Finance 2026 konferenciáján adjuk át az elismerést.

Élesen szétvált a védelmi ipari társaság és Rába részvényeinek mozgása a hét elején a pesti tőzsdén.
Márki-Zay Péter Bóna Szabolcs agrárminiszterhez fordult az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. hódmezővásárhelyi üzemének évek óta fennálló bűzproblémája miatt, amely jelentősen rontja a lakosság életminőségét. A hódmezővásárhelyi polgármester szerint elfogadhatatlan, hogy egy ipari tevékenység ilyen mértékben és hosszú időn keresztül terhelje a várost, és hangsúlyozta, hogy az államnak nemcsak hatósági, hanem tulajdonosi felelőssége is van az ügyben. A polgármester olyan megoldást sürget, amely biztosítja az üzem korszerű és környezetbarát működését, miközben elismeri a vállalat gazdasági és társadal…

A Gázai övezetben lévő helyzetre reagált így.

A magyar szülők közel kétharmada szerint gyermekük tájékozottabb az online biztonság terén. Ezt hozta ki a Rakuten Viber felmérése.
Évekig tartó folyamatos áremelkedés után végre fordulat látható a hazai használtautó-piacon, ahol a kínálati átlagárak mérséklődni kezdtek. A Használtautó.hu adatai szerint 2026 első nyolc hónapjában 5,37 millió forintra csökkent az átlagár a tavalyi 5,5 millió forintról. A kedvező változás hátterében új piaci szereplők, a bőségesebb kínálat és a devizaárfolyamok alakulása egyaránt megtalálható.

A főbb részvények vegyesen teljesítenek.

A forint erősödik az euróval és a dollárral szemben is hétfőn. A közös európai valuta a 362-es, a dollár a 312-es szintnél jár. Az euró közben 0,2 százalékkal erősödött a dollárral szemben, amely a befektetők, Európával kapcsolatos optimizmusát jelzik.

Az első fizetés az első pénzügyi lecke is.

A Kopint-Tárki vezérigazgatója augusztus 24-én, hétfő délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának.

Közben nem a hamufelhő, hanem egy villámcsapás okozott tragédiát.

A sofőrt már őrizetbe vették.

Teljes körű audit zajlik a közmédiánál, amely gazdasági, jogi és személyi kérdésekre egyaránt kiterjed. A megbízott vezetés több mint egy hónapja vette át az irányítást, és azóta több munkavállalót mentesítettek a munkavégzés alól. A vizsgálatok még nem zárultak le: a mentesített dolgozók további sorsáról az audit eredményei alapján döntenek, ami akár fegyelmi vagy jogi eljárásokat is maga után vonhat - közölte a Duna Médiaszolgáltató Zrt.

Már több mint 2300 halálesetet regisztráltak.

Nem jön újabb emelés a nagykereskedelmi árakban a szombati után, cserébe a töltőállomásokon szinte kivétel nélkül érződik a benzin és gázolaj esetén történt drágítás: átvezették a kiskereskedelmi árakba is a 9-9 forintot.

Az elemzők már megtették a tétjeiket.

Az átvilágítás befejezéséig a minisztereknek tilos a vállalatról nyilatkozniuk.

A Media1 értesülése szerint a korábban megnevezett tizenöt jelölt közül végül csak tizenegyet hallgat meg a Közszolgálati Tanács. Négy médiaszakmai szervezet jelölését dokumentációs hiányosságokra, illetve formai hibára hivatkozva nem fogadták be. A nyilvánosnak nevezett meghallgatás ugyanakkor nem lesz sajtónyilvános, és felvételt is kizárólag a Tanács készíthet.

Nem túl erős a fizetési gyorsaság.

A Bonafarm és a Pick Szeged Zrt. hitelminősítésén is rontott a Scope Ratings.
A Marvel kasszasikere, a „Spider-Man: Brand New Day” immár azon kevés, mindössze nyolc film egyike, amely átlépte a 2 milliárd dolláros bevételi határt, és várhatóan 2026-ot minden idők egyik legsikeresebb filmjeként zárja.

Az Opten adatai szerint nem túl erős a fizetési gyorsaság.

A vállalati forgalom nő, azonban egyre több pénz ragad be a cégek közötti követelésekbe: 2025-ben az összes aktív vállalkozás 26,7 százalékánál, 87 ezer cégnél a követelések forgási ideje az országos átlag több mint kétszerese volt az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint. Külön szekciót szervezünk a credit managementről Future of Finance 2026 konferenciánkra , nem érdemes lemaradni róla!

Eladó egyáltalán a fizetési szolgáltató?

A tavalyi kiugró növekedést követően idén fokozatosan normalizálódik a hazai lakáspiac. Az MBH Elemzési Centrum legfrissebb jelentése alapján az új lakások építése és a hitelezés látványosan bővül, az áremelkedés üteme ugyanakkor lassul, és a tranzakciók száma is várhatóan elmarad a 2025-ös csúcstól. Várakozásuk szerint a hitelpiac és az építési aktivitás élénkülése mellett a kereslet és az árszint növekedése fenntarthatóbb pályára állhat.