
Kata: itt vannak a részletek
Az Országgyűlés elé került a Tisza-kormány módosított katatörvény-javaslata, amely néhány ponton tér el az október elején bemutatott, sokak által bírált tervezettől.

Az Országgyűlés elé került a Tisza-kormány módosított katatörvény-javaslata, amely néhány ponton tér el az október elején bemutatott, sokak által bírált tervezettől.

Átalakul a Sziget Fesztivált szervező Sziget Zrt. vezetése: 15 év után távozik a cég éléről Kádár Tamás, akinek helyét Filutás Anna veszi át – írja a HVG .

Nyolc új úticélt hirdetett meg a Ryanair Budapestről a téli szezonban. Ugyanakkor megkongatta a vészharangot is.
Október 28-tól már bankkártyával is meg lehet vásárolni a helyszínen váltott vonaljegyet a 200E buszon. A BKK a fejlesztéssel a gyorsabb és kényelmesebb jegyvásárlást szeretné biztosítani az utasoknak.

Egy parkolási bírság befizetésének elmulasztása miatt az énekes-reklámszakember összes céges részesedését lefoglalták egy végrehajtási ügyben.

A Fed mai kamatdöntésére figyelnek a befektetők világszerte, ami magyar idő szerint este 7-kor érkezik, emellett fontos vállalati gyorsjelentések mozgathatják ma a piacokat: a techszektor óriásai közül jelent ma a Microsoft és az Alphabet is. Az amerikai tőzsdék emelkedéssel zárták a keddi kereskedést a technológia szektor vezetésével, az ázsiai indexek is többségében emelkedtek, az európai indexek pedig vegyesen állnak. Ami a hazai eseményeket illeti, megjelent este több törvényjavaslat, többek között a pénzügyi szektor adóiról is.

Nem szeretné, ha a feje fölött osztanák újra a világot.

Mutatjuk, kik járhatnak jól.

Új buszok jönnek a MÁV-hoz.

A kedd esti Magyar Közlönyben már meg is jelent az új hitelprogramról szóló kormányrendelet. Az Otthon Startra pályázóknak néhány nap haladékot adott a kormány, és módosultak a csok plusz és a falusi csok ügyleti kamatai is.

Megemelte a magyar olajtársaság részvényeinek célárát az UBS, amiket továbbra is vételre javasol.

Lezárják a 7. cikkely szerinti eljárást?

Kármán Andrásék az szja-törvény kiterjesztésével adóztatnák meg a vagyonadó elől külföldre menekített vagyonokat.

Vannak, akik szerint továbbra is indokolt az óvatosság a magyar kormánnyal szemben.

Október 28-tól már bankkártyával is megvásárolható a helyszínen váltott vonaljegy a 200E repülőtéri buszon – jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) . A fejlesztés célja a jegyvásárlás egyszerűsítése és a készpénzhasználat csökkentése.
Az előadó rögtönzött koncerttel bocsátotta útjának a különleges együttműködés termékét a Rákóczi téren. A péksütemény október 29-től lesz elérhető a Lidl-nél, a készlet erejéig.

A vállalkozások pénzügyi és adminisztratív terheit csökkentené a parlament elé benyújtott módosítás. A kötelező kamarai hozzájárulást nem írná elő az új törvény, ha a képviselők megszavazzák a javaslatot.

Nincs itt kérem semmi repülőrajt, sem fantasztikus év, csak konzervatív tervezés, óvatos becslések és teljes irányváltás mind a gazdasági növekedés összetételében, mind a költségvetési politikában.

Növekedési áldozatokkal jár a költségvetés konszolidációja, ami társadalmi elégedetlenséghez vezethet. The post Rázós évek várnak a Tisza-kormányra – Jaksity György a Dellában first appeared on 24.hu .

Ennyibe kerül most egy liter.

Hosszú idő után mozdultak meg az árak, a két üzemanyagtípus esetén egyből ellentétes irányba. The post Meglepetés a kutakon: ellentétes irányba változik a benzin és a dízel üzemanyagok ára first appeared on 24.hu .

Míg a kormányfő robbanásszerű béremeléseket ígért, a Pénzügyminisztérium a bérnövekedés lassulásával számol, és közszférás béremelésekre is alig lesz pénz.

Június végén már elérte a 8854 milliárd forintot a tartós befektetési számlákon (TBSZ) tartott értékpapírok piaci értéke, ami csaknem 24,6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Világháborús bombázások, titkos föld alatti finomítók, égő olajkutakat megfékező magyar szakemberek és külföldi terjeszkedés – a MOL 35. szülinapja alkalmából összegyűjtöttünk 9+1 érdekes tényt.

Változtak az árak szerdára.

Hosszú hetek után itt az árváltozás.

Újabb nyolcmilliárd forinttal nőtt a kórházak adóssága, a lejárt tartozások összege szeptember végére meghaladta a 75 milliárd forintot. A számlák kifizetésére váró orvostechnikai cégek egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, a kisebb, magyar tulajdonú vállalkozások pedig különösen megszenvedik a kórházak romló fizetési fegyelmét. Az ágazati érdekképviselet szerint a betegellátáshoz szükséges eszközök finanszírozása továbbra sem kap kellő figyelmet.

A minimálnyugdíj összege 120 ezer forintra emelkedik, a rehabilitációs ellátásokat 10 százalékkal emelik, az időskorúak járadéka pedig megduplázódik.

A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó adócsomag és a kormány gazdasági tervei határozhatják meg leginkább a szerdai politikai agendát: a Tisza-kormány kedd késő este több adótörvény-javaslatot nyújtott be a múlt héten már nagyvonalakban ismertetett büdzséhez. Számos részletszabályt ismerhetünk meg, várhatóan a különadók és az új módosítások körül komolyabb politikai és szakértői vita várható. Kármán András pénzügyminiszter ígérete szerint a kabinet középtávú költségvetési tervét ma a szélesebb nyilvánosság is megismerheti. Emellett új fejlemények várhatók a végrehajtási ügyekben

A keddi adóbejelentéseken túl számos további változást is tartalmaz a kormány parlament elé benyújtott, 110 oldalas adócsomagja. A nagy teljesítményű céges autóknál akár havi 204 500 forintra emelkedhet az adó, az egyéni vállalkozók pedig eleshetnek egy korábban már elfogadott könnyítéstől. Megfeleznék az éttermi és cukrászdai reprezentáció adómentességének felső határát, részletesebb adatokat kapna a NAV a tartós befektetési számlákról, és fokozatosan kötelezővé válna az elektronikus áfabevallás. A javaslatban ugyanakkor beruházási könnyítés és több adminisztratív egyszerűsítés is szerepel. Ö…