
Már tervezik a baj esetén akkut hátrahagyó villanyautót
A jelenleg forgalmazott hajtó akkumulátorokban felcsapó lángok gyakorlatilag egyet jelentenek az autó halálos ítéletével, ezen változtatna egy új szabadalom.

A jelenleg forgalmazott hajtó akkumulátorokban felcsapó lángok gyakorlatilag egyet jelentenek az autó halálos ítéletével, ezen változtatna egy új szabadalom.

Korábban a MotoGP is jelezte, nem rendez versenyt a Balatonon.

Lewis Hamilton immár sokadszorra került feltartás miatt a stewardok szeme elé. A szepangi F1-es edzések után a Ferrari vitte el a balhét.
Vészesen fogy az idő: november 30-ig kell fehérre cserélniük a zöld rendszámot a plug-in hibrid és a növelt hatótávolságú járművek tulajdonosainak, ám senki sem fog külön figyelmeztető levelet kapni. December 1-jétől a hatóságok a helyszínen azonnal bevonják a lejárt zöld rendszámot és a forgalmit, valamint kezdeményezik a kocsi forgalomból való kivonását, ami az új fehér táblák átvételéig tart.

Egy korábban elakadt buszbeszerzés újraindításával akár kilenc hónapot és jelentős összeget is megtakaríthatnak.

Talán sose derül ki az igazság, az azonban biztos, hogy a Mazda 5 vezetőjét bő dupla tempóval lőtte le a traffipax.

A MÁV információi alapján megnéztük, mennyit késtek idén nyáron a magyar vonatok országosan, illetve a Balaton felé.

Kikértük a MÁV adatait azzal kapcsolatban, mennyi késés és fennakadás volt az idei nyáron a vasúthálózaton. Kiderült javult-e a helyzet 2025-höz képest. The post Hiába az új vezetés, nőtt a késések száma a MÁV-nál first appeared on 24.hu .

10 modern traffipaxot szerelt fel az MKIF az M1-es autópálya felújítás alatt álló szakaszán, amelyek akár átlagsebességet is tudnak mérni, ráadásul azonnali visszajelzést adnak, ha valaki túl gyorsan megy.

Egy héten át fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzés lesz a hazai utakon. Azt is elárulta a rendőrség, mire fordítanak kiemelt figyelmet.

Sopronnál forgalmi akadályra kell számítani.

Elindult az új elektromos útdíjfizetési rendszer Romániában, azonban az első napon akadályokba ütközött.

A matek szerint nem megveszekedett gondolat, ha valaki úgy dönt, elektromos nyerges vontatókra vált, de pár dolgot azért figyelembe kell venni.

Most pláne nem lesz érdemes a mobiltelefont nyomkodni vezetés közben.

A Red Bull-os Max Verstappen a Bahreini Nagydíj első edzésén még a leggyorsabb volt, ám a másodikon nem is próbálkozott a lágy gumikon – de miért?

Most először csökkent 50 százalék alá a benzinüzemű gépjárművek értékesítése globálisan.

Burgenland újabb korlátozó intézkedésekről döntött, amelyet szigorú ellenőrzéssel tartanak be.

Alig öt éve még 70 százalék felett volt.

16 év után visszatér a Ford a raliversenyzés csúcskategóriájába, amit a leendő európai közúti modelljeinél is kamatoztatna az amerikai gyártó.

A 15. helyen szerepel a magyar útlevél a Passport Reports 2026. októberi globális rangsorában, a magyar állampolgárok összesen 172 úti célhoz férhetnek hozzá előzetes vízum nélkül vagy egyszerűsített belépési eljárással.
Új esélyt kapott a Volánbusz 160 darabos buszbeszerzése. A MÁV-csoport újranyithatja a versenyt a korábban megkötött keretmegállapodás alapján. Vitézy Dávid szerint ezzel rengeteget spórolhatnak, hiszen a 2023-ban rögzített maximális áron juthatnak hozzá az új, alacsonypadlós elővárosi buszokhoz. A szerződéskötésre már idén novemberben sor kerülhet.

Péntek reggel feltorlódtak a villamosok.

A hírek szerint bizonytalan helyzetű Ferrari-csapatfőnököt a saját jövőjéről, illetve Lewis Hamilton kritikus megjegyzéséről is kérdezték Szepangban.

Fontos ügyek kerültek napirendre a testületi ülésen, az M7-es autópálya is érintett a döntésekben.
Rövidesen búcsút inthetünk a jelenlegi Kia Sportage-nek, utódja már más kategóriába kerül. Pótlását a Seltos nevű modellel kívánják megoldani, az első példányok már Magyarországon vannak.

A NAV-nak nincs információja arról, hányan kaphattak ötezer forintos támogatást úgy, hogy nincs is dízelautójuk. Így lehet ellenőrizni a számlaszámot.

Elképesztő földmunkák zajlanak a sztrádán, óriási tömegekkel dolgoznak.

Százhatvan új, alacsonypadlós, kéttengelyes elővárosi autóbusszal bővülhet a Volánbusz járműparkja egy korábbi keretszerződés újranyitásával – közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

Markáns SUV-formával és különleges műszerfallal jön az új Tucson, de marad a benzines vagy hibrid hajtás.

A teljes globális eladásokat vizsgálva először csökkent 50 százalék alá a benzines járművek részesedése az idei első fél évben.