
Több mint 200 km/h-val hajtott a 8-ason, amikor jött a traffipax
Nem kapott bírságpontot, mert külföldi.

Nem kapott bírságpontot, mert külföldi.

A személyautót vezető nő könnyebben sérült meg.

A Renault Rafale már az alapfelszereltséggel is a különlegesebb SUV-kupék közé tartozik, ám a most bemutatott limitált szériával még tovább hegyezték a modellt.

Az állami segítség régóta a sikereik egyik fontos összetevője.
A cseh Leo Mobility Management kétszáz moduláris IC+ Neót rendelt a Magyar Vagontól. A tervek szerint két éven belül át is vehetik a járműveket. ]]>

A kínai autóiparban lassan tényleg az lesz a kérdés, hogy mit nem tud egy autó.

Végleg megtisztították azt a tavat, amelynek medre tömve volt a teherautó- és buszabroncsokkal. Már csak víz kellene a tóba és helyreállna a természet rendje.
Már korábban hallottunk ilyen híreket, de most több forrás is megerősítette: a Jeep Wrangler európai importja befejeződik. A típus már nem kapta meg a kötelező aktív biztonsági berendezéseket, és állítólag azért sem terveznek vele a jövőben, mert túlzottan növelné a szén-dioxid-kibocsátási flottaátlagot a Stellantisnál. A Wrangler gyakorlatilag azóta kapható Európában, amióta felváltotta a korábbi Jeep […]

A műszaki mentés ideje alatt félpályán halad a forgalom Budapest felé az M3-as autópálya balesettel érintett szakaszán.

Vajon tényleg mindenhová autóval kell mennünk?

Büntetőpontokat ennek ellenére nem kapott.

Napi munkába járós autónak használ egy amerikai férfi egy olyan autót, ami leginkább a negyedmérföldes futamokon érzi jól magát.

A Volkswagen ID. Buzz 445 nap alatt több mint kétszer megkerülte bolygónkat.

Balatonszentgyörgyön egy talpfa izzik.

Modern, egyúttal mégis hagyományőrző felirat virít majd a jövőben készülő McLareneken, de a versenycsapatok megjelenése is változik.

A japán márka amerikai leányvállalatánál többé látni sem akarják az elterjedt díszítést, és a króm helyett is más dekorációt választanak.

Sokan hiszik, hogy ami igazságtalan, az egyben jogtalan is, és a csorba kiküszöböléséhez elegendő a bírósághoz fordulni. Sajnos ez egyáltalán nincs így!

A sportág magyarországi fordulója már idén is veszélyben volt.

Jules Verne nevét nem nehéz eladni egy különkiadáson, de a DS N°4 esetében szerencsére nem merült ki néhány emblémában a történet.

Egy esküvői autókonvoj tagjai úgy gondolták, az autópályán közlekedők is ráérnek ünnepelni. Mindhárom sávot elfoglalták, majd lassítani kezdtek.

Két év kihagyás után ismét megrendezték a Red Bull Ládaderbit. A Tabánban tartott rendezvényen jártunk, ahol a versenyzőkkel és a zsűritagokkal beszélgettünk a nem hétköznapi derbiről.

Közlekedés, útfelújítások, a Videoton tulajdonosváltása, az M200-as autóút, az uszoda jövője és minden más.

Év végén lejár a szerepet vállaló alvállalkozóval a szerződés, amit nem hosszabbítanak meg.

Metróhosszabbítás, új villamoskapcsolatok, 160 kilométer/órás vasút és HÉV-rekonstrukció is szerepel a közlekedési és beruházási miniszter 2030-ig felvázolt tervei között.

Az újdonság egy régi kort idéz, ráadásul még a Fordnak is odaszúrnak vele.

Lassabb haladásra kell számítani.

Forgalmi akadály alakult ki a Bokodi úti dűlő érintett szakaszán.

Olvasónk villanyautók között vacillál, de túl sok egyéb hasonlóság nincs a két típus között.

Augusztusban némi meglepetésre nem a Dacia Sandero lett a legkelendőbb autó Európában, hanem az egyik Volkswagen modell. Íme a top 10 és a pontos számadatok!

Itt a bizonyíték, hogy néhány frappáns hasonlat többet érhet egy oldalnyi felszereltséglistánál. Egy Honda gazdája emlékezetesen mutatja be autóját.