
Több mint 158 ezer riasztás érkezett a fogyasztó gyógyszerekről: haláleseteket is jelentettek
Több mint kétszáz haláleset is szerepel a brit bejelentésekben.

Több mint kétszáz haláleset is szerepel a brit bejelentésekben.

A horvát olajvezeték-üzemeltető Janaf és a Mol-csoport megállapodást kötött 2,05 millió tonna nyersolaj szállításáról 2026-ra – közölte a horvát társaság csütörtökön.

Két európai uniós forrásból finanszírozott erőműprojekt is komoly akadályokba ütközött, amelyek miatt több százmillió eurós fejlesztési lehetőség került veszélybe.

A közösségi médiában cáfolta Donald Trump amerikai elnök, hogy lőszerhiány miatt kényszerült lefújni a hétfőn elrendelt Irán elleni „a második világháború óta legnagyobb támadást”, és hosszadalmas börtönbüntetéssel fenyegette meg a „hamis hírek” kiszivárogtatóit. Az elnök és a Pentagon közötti viszony egyre feszültebb, az Irán elleni háborút kezdetben lelkesen támogató Pete Hegseth védelmi miniszter pozíciója megingott.

Több mint 100 ezer londoni jelezte érdeklődését

A forint stabilan kezdte a csütörtöki kereskedést, napközben azonban a nemzetközi hangulat és az amerikai munkaerőpiaci adatok előtti pozicionálás is gyengülésbe fordították az árfolyamot. A globális devizapiacokon az amerikai–iráni tárgyalások, az olajár alakulása, valamint a japán és az amerikai jegybank várható kamatlépései kerülhetnek a figyelem középpontjába. Kedvezőtlenebb ipari és kiskereskedelmi KSH-adatokkal indult a nap, a hazai fizetőeszköznél emellett a Duna vízállása és az energiaellátás helyzetéről érkező hírek is nagyobb kilengéseket okozhatnak. A magyar államkötvények után visz…

A Putyin-rendszer legszigorúbban ellenőrzött választására készül Oroszország, ahol szeptemberben három napig szavzhatnak a polgárok. A valódi ellenzékieknek semmi esélyük nem maradt.

Az MTK Budapest élen jár az utánpótlás-nevelésben és a játékosok külföldre történő értékesítésében. Úgy tűnik, a nemzetközi piacokon növekszik a bizalom a magyar játékosok iránt.

A támadások több ismert vállalatnál okoztak súlyos veszteségeket, miközben halálos áldozatokat is követeltek.

Mintegy harmincan megsérültek, többen közülük súlyosan, amikor két villamos összeütközött a németországi Gelsenkirchenben – közölte a német rendőrség.

Hamis női profilok segítségével csalják előre megszervezett találkozókra az ukrán katonákat.

A magyar hatóságok Bulgáriához fordultak.

Orosz drónok támadtak meg egy német teherszállító hajót a Fekete-tengeren, alig néhány órával azt követően, hogy robbanóeszközt szállító drón hatolt be a lipcsei repülőtér teherforgalmi területére. A német belügyminiszter Oroszországot nem nevesítve „hibrid támadási forgatókönyvről” beszélt. A fekete-tengeri szabad hajózást ellehetetlenítik a fokozódó harcok, a világkereskedelem a hormuzi válság mellett egy újabbal szembesülhet.

A dán oktatási miniszter szerint azonnali intézkedésekre van szükség, mivel komoly problémát jelent az MI túlzott használata a középiskolások között.

A horvát olajvezeték-üzemeltető Janaf és a Mol-csoport megállapodást kötött 2,05 millió tonna nyersolaj szállításáról 2026-ra - közölte a horvát társaság csütörtökön.

A kerékpár-összeszerelő gyárat tulajdonló Accell szerdán csődeljárást jelentett, csoportos létszámleépítés jön a magyarországi telephelyen.
Az ügylet várhatóan 2027 első negyedévében zárulhat le.

Megtorlást ígér egy amerikai támadás esetére
A számos új intézkedés ellenére a telefonos reklámhívások soha nem látott szinten vannak, ezért a kormány szigorúbb szabályokat vezet be.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) engedélyezte az első mRNS-alapú influenzavakcinát, amelyet a Moderna fejlesztett ki az idősebb felnőttek számára. A készítmény ugyanazt a technológiát alkalmazza, mint amely a Covid-19 elleni oltások révén vált ismertté világszerte - számolt be a The Guardian .

A Mol és a Janaf közötti megállapodás 2026 teljes időszakára rögzíti a szállítás feltételeit.

Az egykori szövetségi járványügyi vezető szándékosan akadályozza az amerikai Kongresszus munkáját a történtek felderítésében.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság fontos közleményt adott ki szerdán délután.

A tranzakció lezárása után a céget több mint 25 év után kivezetik a tőzsdéről.

Szorul a hurok Anthony Fauci körül. A szenátusi szakbizottsági elnök börtönben akarja látni

Az oroszok megint élelmiszert szállító hajót támadtak meg a Fekete-tengeren

Jó hangulatban indult a nap az európai tőzsdéken, a Stoxx 600 új történelmi csúcsra emelkedett, miután a kedvező vállalati gyorsjelentések és az amerikai–iráni megállapodással kapcsolatos remények javították a befektetői hangulatot. A kép ugyanakkor nem mindenhol ilyen kedvező: Ázsiában komoly eladói nyomás alá kerültek a technológiai részvények, hasonlóan az USA-hoz, ahol a Nasdaq alulteljesítő. Délutánra megjött a bizonytalanság, az amerikai indexek és a főbb nyugat-európai piacok is vegyesen állnak, a magyar tőzsdét pedig beütötték a nap végén. A befektetők továbbra is kiemelten figyelik az…