
Putyin fagyassza be a háborút: szemtől szembe szólították fel az orosz elnököt
Az orosz elnök reagált a kijelentésre.

Az orosz elnök reagált a kijelentésre.
Oroszország szerint az ukránok támadtak civilekre.

Naponta 4,5 millió megrendelést teljesített az „orosz Amazonként” emlegetett Wildberries, amelynek legalább öt raktárát semmisítették meg. Az amerikai álomként indult, dagesztáni milliárdosok és csecsen hadurak közötti vita tárgyává lett cég katonai célpontként sok fejfájást okozhat az orosz vezetésnek is.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban azt szorgalmazta, hogy országa már 2027-ben csatlakozzon

Egyre nagyobb a felháborodás a német Kereszténydemokrata Unióban (CDU) a nehézkesen haladó kormányátalakítás miatt. A bírálatok középpontjában Friedrich Merz kancellár áll, aki le akarja váltani párttársát, Patrick Schniedert a közlekedési miniszteri posztról, ám a csere egyelőre meghiúsult - írta a Handelsblatt .

Ukrajna volt egykor a világ éléskamrája, ma képtelen élelemhez juttatni 700 ezer polgárát.

Az ukrajnai háború hadműveleteinek leállítását és a konfliktus befagyasztását javasolta Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a kazah államfő szombaton a szibériai Omszkban, a kétoldalú tárgyalásuk előtti beszélgetésen, amelyet az orosz televízió is közvetített.

Ugyancsak a Kaszpi-tengeren az ukrán erők támadást intéztek egy tengeri olajkitermelő ellen a Filanovszki olajmezőn
De sikerült?

Brazília pénteken megtagadta a beutazási vízumot a Trump-adminisztráció két tisztségviselőjétől, akik a gyanú szerint azért utaztak volna az országba, hogy megkérdőjelezzék a helyi választási rendszer megbízhatóságát – közölte a Reuters hírügynökséggel az ügyet jól ismerő két brazil illetékes. A névtelenséget kérő források szerint az amerikai látogatás kísérletet jelentett a brazil elnökválasztás befolyásolására, amelyen a hivatalban lévő baloldali államfő, Luiz Inácio Lula da Silva a Donald Trumphoz közel álló Flávio Bolsonaro szenátorral mérkőzik meg októberben.

A bevásárlás Szlovákiában népszerű a határ közelében élők között, számukra fontos tudni erről a hírről.

Fenekestül felfordult a politikai közhangulat Németországban, ahol Friedrich Merz kancellár – kihasználva a frakcióvezetője miatt kirobbant, kínos botrányt – alig több mint egy évvel hivatalba lépése után már átalakítja a szövetségi kormányt, a belső kritikák szerint önkényesen, sőt, „visszataszító” módon.

A Tangsan városát romba döntő földrengésnek egyértelmű előjelei voltak 1976-ban, mégsem tett senki semmit. The post A kínai pártvezetés elhallgatta a legpusztítóbb modern földrengést first appeared on 24.hu .

A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov szombaton energiaterrorizmusnak nevezte a Kaszpi Csővezeték Konzorcium (CPC) kazahsztáni érdekeltségű létesítményei ellen elkövetett, feltételezett ukrán támadásokat. Kazahsztán eközben csökkentette az olajkitermelését, miután a dróncsapások miatt le kellett zárni a konzorcium fekete-tengeri exportterminálját. A kazah elnök ugyanakkor a konfliktus befagyasztását és a béketárgyalások újraindítását javasolta.

Nem finomkodott az újságírókkal.

Ígéretes eredmények

Az USA megalapításának 250. évfordulója kapcsán furcsa késztetést éreztem arra, hogy ellenálljak szokásos megközelítésemnek, miszerint gazdasági és geopolitikai elemzés alapján vizsgáljam meg az Egyesült Államok mellett vagy azzal szemben felhozott érveket. Ehelyett egy érzelmesebb, személyes, sőt, athéni szemszögből fejtem ki véleményemet a globális hegemónról, amelynek fejlődése és lépései mindannyiunk életét mindmáig alakítják.

Az Egyesült Államok megszünteti a szerb termékekre kivetett 35 százalékos vámot, amely jelentősen érintette a szerb exportot és az abból származó bevételeket – jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.

Az AI-storyworlds nem egyetlen lezárt művet ígér, hanem folyamatosan bővülő univerzumokat, amelyekben a nézőből résztvevő lehet

A bizalmatlansági indítványt februárban 62 ellenzéki képviselő nyújtotta be

Az ENSZ főtitkára Damaszkuszban tárgyalt a szíriai vezetéssel, amely további nemzetközi támogatást kér a háború utáni újjáépítéshez.

Tizenegy halálos áldozata és 16 sebesültje van egy üdülőtábor elleni péntek éjszakai dróntámadásnak Zaporizzsja orosz fennhatóság alatt álló részén - közölte szombaton Jevgenyij Balickij, a régió Oroszország által kinevezett kormányzója.
Egy új sikerkönyv betekintést enged a kórosan titkolózó Trump-adminisztráció belső tereibe. Az a szabály, hogy nincs szabály, de ezt mindenkinek be kell tartania, különben megbánja. Röhej és rémület a hatalom csúcsain.

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen.