
Zárva marad a Hormuzi-szoros
Irán addig nem nyitja meg a kereskedelmi útvonalat, amíg az USA nem tartja be a megállapodást

Irán addig nem nyitja meg a kereskedelmi útvonalat, amíg az USA nem tartja be a megállapodást

Rekordot rekordra halmoztak júliusban a szlovákiai repülőterek. A pozsonyi Milan Rastislav Štefánik repülőtér történetének legforgalmasabb hónapját zárta, miközben a kassai repülőtér működésének kezdete óta először szolgált ki egy hónap alatt több mint 150 ezer utast.
Az Egyesült Államok lépésére nyilatkozatban reagálva a Nemzetközi Büntetőbíróság állítólag közölte, hogy az új szankciók „aláássák a jogállamiságot”.

Negatív hangulat uralta kedden a világ tőzsdéit: a magyar piac a nemzetközi trendekkel összhangban eséssel zárt, és a vezető európai részvényindexek többsége is mínuszban fejezte be a kereskedést. Budapesten valamennyi nagypapír gyengült, közülük a Mol teljesített a legrosszabbul. Európában különösen a technológiai részvények kerültek nyomás alá, miközben az olajipari cégeket támogatta a nyersolaj drágulása. A rossz hangulat az Egyesült Államokban is folytatódott.

Moszkva szerint Londonnak következményekkel kell számolnia az Ukrajnának szállított drónok miatt
Az üzem részben összeomlott.

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) újabb két magas rangú tisztségviselőjét sújtotta szankcióval az Egyesült Államok hatáskörrel való visszaélés miatt – közölte Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Miközben eurómilliókat különít el a spanyol kormány a migránsok ellátására, az odavezényelt rendőrök több tucatnyian jutnak egy vécére, egy szobában nyolcan zsúfolódnak össze, és még légkondit sem kapnak.

Aggódik az ENSZ.

A szervezet kiáll a munkatársaik mellett.

Tovább szűkülhet a belarusz hadiipar hozzáférése a katonai és technológiai fejlődését segítő európai termékekhez. Az uniós szigorítások átvétele egyúttal külpolitikai igazodási próba is a csatlakozásra váró nyugat-balkáni országok számára.

Száz civil repülőgép sérült vagy semmisült meg

Az Egyesült Államok ugyan 2024-ben megtiltotta az orosz dúsított urán importját, de kivételek miatt továbbra is érkezhet nukleáris üzemanyag Moszkvából.

Sikeresen felébresztették a mesterséges kómából Yael Trepyt. The post Napokkal a medencés balesete után nyerte vissza eszméletét a francia labdarúgó first appeared on 24.hu .
Észtország azt vizsgálja, hogy Oroszország állhat-e a múlt pénteken egy védelmiipari vállalat épülete ellen elkövetett gyújtogatás mögött – jelentette be Kristen Michal észt miniszterelnök kedden.

Kritikus két nap jön Paksnál, a kormányfő szerint vasárnap elkezdhetik visszakapcsolni az atomerőmű turbináit. Nyomozás indult az állami lombikprogramhoz kapcsolódó gazdálkodás ügyében. Varsóban holtan találtak egy lengyelországi emigrációban élő, orosz ellenzéki politikust. Az InfoRádió legfontosabb hírei kedden.

Hiába a mesés ajánlat, nem sikerült az áttörés a kínai óriásnak.

A fekete-tengeri kikötők blokádja miatt az ázsiai országok kénytelenek alternatív beszállítókat keresni

Venezuela kőolaj-kitermelésének mintegy fele már az Egyesült Államokba áramlik – jelentette be Kyle Haustveit, az amerikai energiaügyi minisztérium államtitkára egy houstoni rendezvényen.

Mintha már láttunk volna ilyet a történelem során.

Trump kijelentései után Dél-Korea teljes katonai függetlenségről beszél az Egyesült Államoktól

Egy nappal azután, hogy a kormány teljes átvilágítást rendelt el a cégnél. The post Az utolsó pillanatban fújták le a 4iG az amerikai megállapodásának aláírását first appeared on 24.hu .
A halálos orosz rakéta Pecsenihizi falut találta el, a helyi kormányzó a halottak mellett további nyolc sérültről is beszámolt.

Név szerint is azonosíthatják a Dunából előkerült, egy német katonai motorkerékpár mellett megtalált két német katonát. Annyi már kiderült, hogy mindketten a 22. SS-önkéntes lovashadosztály állományába tartoztak.

Büntetőintézkedés alá kerül Tomoko Akane,, valamint Abdulaje Seye.

Putyin Kuril-szigeteki látogatása után robbant a diplomáciai vita
Az amerikai elnök szerint a Hormuzi-szoros „nyitva áll és működik”, Irán vezető tárgyalója szerint viszont a hajózási útvonal mindaddig zárva marad, amíg az amerikaiak nem teljesítik a júniusi ideiglenes megállapodás feltételeit.

Kilencvenkilenc százalék biztosra mondja.

Bírósághoz fordult a Trump-kormánnyal szemben a Disney vállalatcsoport a tulajdonában lévő ABC televíziótársaság sugárzási engedélyének felülvizsgálata miatt.

A nemzetközi figyelem középpontjába került egy ciszjordániai falu, ahol szélsőséges telepesek három palesztin házat zártak körbe múlt héten, és továbbra is feszült a helyzet. Jogvédő szervezetek mellett izraeli ellenzéki politikusok is felszólaltak, és az eset még Washingtonban is kiverte a biztosítékot.