
Katonai igazolást kérnek az ukrán nőktől Spanyolországban
A Rezerv+ mellett akár az ukrán határátlépést igazoló pecsétet is kérhetik

A Rezerv+ mellett akár az ukrán határátlépést igazoló pecsétet is kérhetik

Az ukrán védelmi erők augusztus 12-ére virradó éjjel nagyszabású csapást mértek a novorosszijszki kikötőre, ahol az orosz Fekete-tengeri Flotta megmaradt hadihajóit vették célba. Az ukrán vezérkar beszámolója szerint sikerült eltalálniuk két 11356R projektszámú rakétás fregattot - az Admiral Makarovot és az Admiral Eszent -, valamint egy kisebb rakétahajót és egy őrhajót - számolt be a Defence Express .
Az Irán ellen indított amerikai háború után a világ olajsokktól félt, de ez egyelőre elmaradt. Mint azóta kiderült, elsősorban azért, mert Kína titokban közbe lépett. De hogyan és miért tették mindezt?

Lustább embertársaink szeme felcsillanhat: dán kutatók ugyanis azt állítják, hogy az étrend egyszerű módosítása hozzájárulhat ahhoz, hogy a szervezetünk több kalóriát égessen el a szokásosnál.

A magyar csapat óriásit csatázott az oroszokkal.

A Ynet hírportál értesülése szerint a Kuszrába érkezett izraeli erők a falu egyik házát katonai állássá alakították.

Az elhárítás jelentette, hogy Bruno Foucher két év alatt legalább 30 nőt fogadott. A férfi egyelőre két nővel folytatott viszonyt ismert csak el.

Majd egyszer talán hazatérhetnek

A Franciaországot harmadik hete sújtó hőhullám időtartama csütörtökig meghaladta a 2003-as történelmi hőhullámét.

Brit tudósok már megkezdték a vakcinák tesztelését.

This handout picture taken and provided by the Palestinian Authority’s press office (PPO) on August 12, 2026 shows Turkey’s President Recep Tayyip Erdogan (R) receiving Palestinian President Mahmud Abbas in Ankara. (Photo by Thaer GHANAIM / PPO / AFP) / RESTRICTED TO EDITORIAL USE – MANDATORY CREDIT „AFP PHOTO / PPO” – HANDOUT – NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS – DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS " data-large-file="https://neokohn.hu/files/2026/08/000_C4HE9G3.jpg" /> Oszmán birodalomról vízionál Erdoğan. A A török elnök most már tényleg na…
Napokon belül betölti a harmincadik életévét Kármán Odett, aki úgy érzi, az élete számos területén révbe ért. Boldog párkapcsolatban él Kamarás Norbival, ráadásul nemrég egy újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: hamarosan Rómában, egy olasz divategyetemen folytatja a tanulmányait.

Az Egyesült Államok engedélyezte, hogy Törökország saját készleteiből mintegy 280 millió dollár értékben adjon el amerikai gyártmányú fegyvereket Ukrajnának. A csomagban 12 darab M270 MLRS rakéta-sorozatvető, 70 darab kazettás ATACMS rakéta és több ezer egyéb lőszer is szerepel - írta meg a The Moscow Times .

Drasztikusan csökkenne a hűtővízigény.

Az új szabályok értelmében geopolitikai vagy biztonsági kockázat esetén másik ország kaphatja meg a rendezés jogát

Egy törvényi mechanizmuson keresztül csökken a dízel jövedéki adója.
A meg nem erősített hírek szerint az áldozat Robert Sagejev, aki 12 éve átadta az oroszoknak Ukrajna egyetlen tengeralattjáróját, most pedig orosz oldalon vesz részt a háborúban.

A lengyel külügyminiszter a Starlink korlátozásai miatt gondolná újra a szolgáltatás finanszírozását

Friss listát közölt a Washington Post.
Erdőtűz miatt rendelték el csütörtökön a népszerű üdülőhelynek számító görögországi Halkidiki-félszigeten található Sziviri település és a környező falvak evakuálását.

A Kreml jelenléte csak fokozza az elhárítás aggodalmát.

Milák Kristóf Európa-csúccsal (49.48 mp) aranyérmet nyert 100 méteres pillangóúszásban csütörtökön a párizsi Európa-bajnokságon. Kós Hubert (50.25 mp) egyéni csúccsal negyedik lett.

A forint csütörtök reggel a szerdai záróérték közelében mozgott, a reggeli órák enyhe visszaesése után a nap folyamán fokozatos és szinte erősödésben volt. A paksi helyzetről szóló kormányzati tájékoztató akkor hozhatott volna nagyobb mozgást, ha az energiaimportot vagy a költségvetést érintő váratlan bejelentés érkezik, de ezeket a tényezőket még vizsgálják, és egyelőre úgy kézben tartják a helyzetet, emiatt a forint állását is a nemzetközi trendek határozzák meg inkább.

Nikol Pasinján szerint a hivatalos csatlakozási kérelem benyújtása után tartanak népszavazást

Kijev nem képes önerőből kezelni a válságot.

Egy Varsóban készült felmérés szerint egyre több lengyel számít arra, hogy az Európai Unió klímapolitikája és a megújuló energiaforrások fejlesztése hosszabb távon csökkenti majd az energiaárakat. A júliusában készített kutatás szerint már többen várnak árcsökkenést, mint drágulást az uniós klímapolitikai intézkedésektől.

A cseh kisebbségi tulajdonos részesedését a Rába Nyrt.-ben az osztrákok is jóváhagyták, így a forgalom a szokásosnál is magasabb volt.

Komoly politikai vitát váltott ki a német kormány új törvénytervezete, amely széles jogköröket adna a titkosszolgálatoknak a digitális eszközök ellenőrzésére.

Katonák holttesteit is kicserélték.