
A volt szlovák rendőrfőkapitány az NVVH-ról: Hat évre előre eredménytelenséget hirdetni számomra elfogadhatatlan
Hamran István azt mondta: Szlovákiában két év alatt több mint negyven, közel ötven ember ügyében született jogerős elmarasztalás.

Hamran István azt mondta: Szlovákiában két év alatt több mint negyven, közel ötven ember ügyében született jogerős elmarasztalás.
Az EU külpolitikai vezetője, Kaja Kallas néhány nappal a bejelentés után, a tagállamok ellenállása miatt feloszlatta az új védelmi tanácsadó testületet.
Egy amerikai férfi, Tim Andrews testében rekordhosszú ideig, 271 napig működött egy génmódosított sertésből származó vese, amelyet a Massachusetts General Hospital orvosai ültettek be. Ez az eddigi leghosszabb időtartam, amelyet egy xenotranszplantációval beültetett szerv emberi szervezetben eltöltött. A kísérlet célja az volt, hogy megvizsgálják, a sertésszervek mennyire használhatók átmeneti megoldásként a transzplantációra váró betegek számára, akiknek nincs azonnal elérhető emberi donorjuk.

Bizonytalanná vált az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer 2027. március 1-jére tervezett indulása, miután a közbeszerzési döntőbizottság (DKOM) megsemmisítette a rendszerhez szükséges internetes értékesítési felület, mobilalkalmazás és adatkapcsolati rendszer kialakítására kiírt közbeszerzés eredményét - írta hétfőn a Jutarnji List című horvát napilap.

A válság idején hozott tartalékképzést kívánja utólag, koncepciós jelleggel büntetőüggyé emelni a Tisza, mindezt Brüsszel cinkos támogatása és hallgatása mellett.

A kínai hadsereg háttérintézményei már a harctéri követelmények alapján tesztelik a technológiát.
Az adatok azt mutatják, hogy Oroszországban a lakosság a korábbinál kevesebbet költ tartós fogyasztási cikkekre, de összkiadásaik 2026 első felében így is 14%-kal nőttek, főleg a dráguló napi bevásárlások miatt.
Döbbenetes képsorok borzolták a kedélyeket a német Bundesliga csapatbajnokságában. A TSV Abensberg grúz dzsúdósa, Akaki Japaridze az elbukott párharcát követően önkívületi állapotba került, majd több ütéssel eltörte a JC Leipzig színeit képviselő Timo Cavelius állkapcsát, amiért az látványosan ünnepelte sikerét. A Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) akár életre szóló eltiltással is büntetheti.

Orosz befolyás gyanúja kavarja fel a svéd választási kampányt alig néhány nappal a szeptember 13-i szavazás előtt. A svéd Expo szerint az jobboldali Demokraták egyik munkatársa éveken át Kreml-barát narratívákat terjesztett és orosz állami hátterű szereplőkkel tartott kapcsolatot, ezért Magdalena Andersson magyarázatot követel Ulf Kristersson miniszterelnöktől aki a választások után koalíciós partnerévé teheti az EU-ból való kilépést is terítékre tevő pártot.

A Magyar Nemzeti Bank júliusi adatai szerint a magyar háztartások értékpapír-állománya 522 milliárd forinttal bővült, elérve a 33 054 milliárd forintot. A növekedést főként a befektetési jegyek és az állampapírok hajtották, de kisebb mértékben a részvényállomány is emelkedett. Év eleje óta az állampapírok közel ezer milliárd forinttal, a befektetési alapok hasonló mértékben gyarapodtak. A lakossági állampapír-vásárlási kedv töretlen, ugyanakkor a háztartások részesedése a magyar állampapírpiacon mérséklődött, miközben a külföldi befektetők súlya 34,1%-ra nőtt.

Az éjjel közzétett végeredmény alapján földcsuszamlásszerű, 43,8 százalékos győzelmet aratott az AfD Németországban, a vasárnapi Szász-Anhalt tartományi választáson. A második helyen álló, jelenleg kormányzó CDU mindössze 17,2 százalékot szerzett. Dócza Edith Krisztinát, a Migrációkutató Intézet vezető elemzőjét kérdezte az InfoRádió.

Félve őrzött családi titkokra derült fény.

A Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövetségének oktatási tanácsosa és második titkára látogatott a napokban a győri Széchenyi István Egyetemre, hogy a korábbi partnerségre alapozva további együttműködési lehetőségekről egyeztessen.

Júliusban a várakozásokhoz képest is pozitív adat érkezett, ám sajnos a németországi autóipari elbocsátások nem ígérnek túl sok jót.

A kormány a számítási infrastruktúra mellett tömeges AI-képzésekre, új kutatói programokra és szuverén mesterségesintelligencia-hozzáférésre készül, miközben a Google-t, a Microsoftot és az Anthropicot is arra ösztönözné, hogy Magyarországon fejlesszen. Tanács Zoltán az AI Summit Budapest 2026 nyitóelőadásán arról is beszélt, miért nem az amerikai-kínai szuperintelligencia-versenyt kellene lemásolnia Európának.

Az IDF szerint az egyik célpont egy aktív Hezbollah-parancsnokság volt, amelyet egy volt kórházban hoztak létre. A Újabb izraeli légicsapások a Hezbollah ellen, a támadásnak 11 halottja lehet bejegyzés először Neokohn -én jelent meg.

Tizenegy hegymászó halálát okozta egy lavina az oroszországi Kabard- és Balkárföldön – közölte hétfőn a vészhelyzetügyi minisztérium.

Már az Egyesült Államok is megunta, hogy a zsidó telepesek terrorizálják a palesztin lakosságot.

Európai pénzből tarolja le az uniós piacot az ukrán baromfibirodalom.

Ukrajna hivatalosan kéréssel fordult az Európai Unióhoz, hogy a korábban jóváhagyott 90 milliárd eurós támogatási hitelből amerikai gyártású PAC-3 elfogórakétákat vásárolhasson Patriot légvédelmi rendszereihez. Az EU jelenleg vizsgálja a kérelmet, amelyhez formális mentességre van szükség a hitel beszerzési szabályai alól - számolt be a Defense News .

Az amerikai tárgyalódelegáció Moszkvában és Kijevben is járt.

Bevásárlóközpontok és lakóházak sérültek meg.

Egy német startup cégnek először sikerült Föld körüli pályára állítania egy rakétát, ami mérföldkő Európa azon törekvésében, hogy fejlessze saját kereskedelmi űrhajóindító iparát, és csökkentse az amerikai ipartól való függőségét.
Szász-Anhalt mutatja, hogy a választóknak elegük van a nagy pártokból. Az AfD előretörése miatt kell igazán aggódni a francia szélsőjobb hatalomra jutásától. Gyengül Irán szorítása a Hormuzi-szoroson, de az amerikai hadügyminiszter közben csapásokat mér saját hadseregére. Gengszterek és diktátorok a szakadék szélére sodorják a világot, de van egy út egy fényesebb jövő felé. Témák és vélemények a világsajtóból.
Az Indonéziában található vulkán szombat óta aktív, már több kitörést is regisztráltak, emiatt törölték az összes járatot Jakarta Soekarno–Hatta nemzetközi repülőteréről, és más belföldi repterek forgalmát is megzavarta.

Az európai földgáz ára hétfőn több mint három és fél éves csúcsra, 74 euró/MWh fölé ugrott az amerikai–iráni feszültség fokozódása miatt.
Szeptember elején és októberben egy-egy jelentést küldenek még el az Európai Bizottságnak a befagyasztott pénzek hazahozataláért.
Donald Trump ezúttal Új-Mexikó nevét vette célba. Az elnök által megosztott térképen a „Mexico” szót áthúzták, és „America” került a helyére. Ez a bejegyzés is egyelőre inkább politikai provokációnak, mint végrehajtható tervnek, de az értelme nem világos.