
Halálos baleset történt a török turistaparadicsomban, két ember meghalt a sziklaomlásban
A baleset pontos okáról egyelőre nem közöltek információkat.

A baleset pontos okáról egyelőre nem közöltek információkat.

Trump szerint ő az egyetlen elnök, aki háromszor is átment a teszten, ugyanis hibátlanul mutatta meg, hogy az oroszlánt, a medvét, a kígyót és a tevét ábrázoló rajzok közül melyiken lát egy kígyót.

Az AfD megfizethető energiát és technológiai értelemben nyitottságot ígér.

Fátima Bánez 2011 és 2018 között volt munkaügyi miniszter

A Boeing által fejlesztett X-37B egészen mostanáig az amerikai űrhaderő egyik leginkább titokban tartott űreszköze volt. A Kína lemásolta a Boeing szupertitkos űrrepülőgépét bejegyzés először Neokohn -én jelent meg.
A Real Madrid hivatalos közleményben kért bocsánatot a kínai emberektől, amiért játékosa, a világbajnok és Nemzetek Ligája-győztes Kylian Mbappé diktátornak nevezte Mao Ce-tungot. A La Liga elnöke, Javier Tebas szintén elnézést kért. Ennek ellenére az ázsiai ország vezetői hajthatatlanok, amely komoly anyagi kiesést jelent a bajnokságnak és a madridi csapatnak is.

Gyorsvasút szelheti át Közép-Európát.

Kemény szavakkal reagált Magyar Péter arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor lehet az ENSZ következő főtitkára. A magyar miniszterelnök Prágában arról beszélt: a világszervezet minden hibája ellenére sem bűnszervezet, ezért szerinte nem egy „maffiafőnöknek” kellene vezetnie.
Litvániában 2032-től bevezetik a férfiak általános kötelező katonai szolgálatát. Erről az ország Védelmi Államtanácsa döntött – közölte Gitanas Nausėda elnök, akinek szavait az állami irányítású LRT idézi. „Úgy döntöttünk, hogy az általános sorozást 2032-től vezetjük be” – jelentette ki Nausėda a tanács ülése után. Az elnök egyúttal pontosította, hogy a nők számára a katonai szolgálat […]
A francia mesterségesintelligencia-cég szerint Large 4 nevű modellje fejlett kódolási és kiber-védelmi képességeket kínál, és egy szervezet saját számítógépein és szerverein is futtatható.
A francia MI-vállalat szerint a Large 4 modell fejlett kódolási és kiberbiztonsági képességeket kínál, és futtatható a szervezet saját gépein és szerverein.
Erről a miniszterelnök a cseh-magyar kormányülés után beszélt.

A cseh–magyar közös kormányülés után tartott sajtótájékoztatón megkérdezték a miniszterelnöktől, hogy milyen helyzetbe kerülne, ha Trump támogatná Orbán ENSZ-főtitkári jelölését.

Már a felszámolás előkészítésénél tart a brit Poundland, miután amerikai tulajdonosa elutasította a menedzsment mentőajánlatát:.

„Az ENSZ nem egy bűnszervezet, ezért nem egy maffiafőnöknek kellene vezetnie” – kommentálta Magyar Péter csütörtökön Prágában, a cseh-magyar kormányülést követő sajtótájékoztatón azt, hogy sajtóhírek szerint az Egyesült Államok Orbán Viktort ajánlhatja az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) következő főtitkárának.

Dnyipróban – ahol az orosz erők egy vasútállomást támadtak meg – a halálos áldozatok száma 14-re emelkedett.

Oroszország továbbra is amerikai gyártású mikrocsipeket használ a ballisztikus rakéták és a robotrepülőgépek előállításához, mivel azokat eddig nem sikerült hazai alkatrészekkel kiváltania. Bár tavaly megpróbálkoztak az önellátással, idén ismét visszatértek a nyugati technológiához a fegyverek találati pontosságának fenntartása érdekében - számolt be az Ukrajinszka Pravda .
Sajtóhírek szerint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) arra készül, hogy a nemzetközi szövetség (FIFA) elnökválasztásán elindítson egy jelöltet Gianni Infantino ellen. A posztra esélyes Csányi Sándor, a magyar szövetség (MLSZ) elnöke is. A hírre reagált az MLSZ.
A Palesztin Hatóság elnöke Cipruson tett látogatást.

Prágában, Andrej Babišsal tartott közös sajtótájékoztatóján kérdezték meg Magyartól, hogy mit szól Trumpék tervéhez.

A várnál nagyobb ütemben gyorsult a harmadik negyedévben az Egyesült Államok GDP növekedése.

A menesztés hivatalos okát egyelőre nem közölték.
Egyre több információ kerül napvilágra a kedden délelőtt történt spanyolországi balesetről. A hangfelvételek alapján nyilvánvalónak tűnik, hogy emberi hiba okozta a tragédiát. A vonatokat irányító diszpécserek és a pályán lévő vonatvezetők közötti beszélgetés alapján az irányítók normális sebességgel engedték továbbmenni az AVE expresszvonatot.

Történelminek nevezte az első cseh-magyar kormányülést, méltatta a visegrádi négyek együttműködését és beszélt a V4 országok közötti gyorsvasút terveiről is Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Prágában, az Andrej Babis cseh kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
James Bond Hollywood egyik legvágyottabb szerepe, és néhány nagyon híres színész majdnem eljátszotta 007-est. Amíg várunk a szerepet megkapó hetedik színészre, tekintsünk vissza azokra a Bondokra, akiket sosem láthattunk.

Le Pen átszerelné, Weidel akár le is cserélné az Európai Uniót.

Akár az 1000 kilométer/órás sebességet is képesek elérni az oroszok új, Gerany–5 típusú sugárhajtású drónjai. Oroszország mérnökök tízezreinek bevonásával folyamatosan fejleszti a pilóta nélküli eszközeit, amelyeket már éles bevetéseken is használnak Ukrajna ellen - írta meg az UNN .

A Reuters hosszú cikket közölt arról, hogyan játssza ki Teherán az Egyesült Államok szankcióit és miként jut hozzá kulcsfontosságú fegyverekhez.

Tavaly több ember halt meg így, mint közlekedési balesetben, gyilkosságban és AIDS-ben együttesen.