„Niu Lai”: hogy lett egy „katasztrófszintű” kínai animáció az „Odüsszeia” vetélytársa?
Egy olcsó, igénytelennek tűnő animációs film lett a nyár legváratlanabb kasszasikere Kínában. A „Niu Lai” így változtatta a netes gúnyt pénzzé és vírusjelenséggé.
Egy olcsó, igénytelennek tűnő animációs film lett a nyár legváratlanabb kasszasikere Kínában. A „Niu Lai” így változtatta a netes gúnyt pénzzé és vírusjelenséggé.

A kudarc különösen azért fájdalmas Romániának, mert a villamosenergia-rendszernek egyre nagyobb szüksége lenne szabályozható tárolókra.
Megosztott a német koalíciós kormány abban a kérdésben, hogy az alkotmányba foglalják-e a klímavédelmet.
December 6-tól a Nasdaq szinte napi 23 órában kereskedik majd amerikai részvényekkel, új, 21 és 4 óra közötti éjszakai szakasszal, hogy lépést tartson a 0–24-ben működő kripto- és tokenpiacokkal és a hozzáférést követelő külföldi befektetőkkel.
Testvérét meggyilkolták, őt éveken át kihallgatták és fenyegették, gyülekezeteit bezárták, végül hazáját is el kellett hagynia. Edward Hovsepian-Mehr azonban Londonból folytatta azt, amit Iránban elkezdett: prédikált, pásztorokat képzett, földalatti közösségeket támogatott. A 76 éves korában elhunyt pünkösdi lelkész a modern iráni kereszténység egyik legnagyobb hatású alakja volt.

A parlament elnökének stílusa külföldön is felkeltette az érdeklődést. Magyar Péter első 100 napja jól sikerült, de veszélyek leselkednek rá. Putyin sarokba szorult, és elképzelhető, hogy megtámadja a NATO-t. Miért tesz Trump gesztusokat az észak-koreai zsarnoknak? Ami Tiranában történik, nem igazolja azt, amit Trumpról szoktak hinni. Témák és vélemények a világsajtóból.

Kis mínuszban zártak hétfőn a vezető európai és amerikai részvénypiacok, és a hangulat érdemben a kedd reggeli ázsiai kereskedésben sem javult. Többségében estek az ázsiai részvénypiacok kedden, az olajárak és a kötvényhozamok emelkedése háttérbe szorította a mesterségesintelligencia-beruházásokkal kapcsolatos újabb kedvező híreket. A többnapos erősödést követő korrekció elsősorban Japán, Dél-Korea, Kína és Hongkong technológiai részvényeit érintette, a befektetők ismét az inflációs és kamatkilátásokat, és a jegybanki szigorítás kockázatát mérlegelik. A magyar tőzsdén a legnagyobb izgalom a 4i…

Elérte a célját a parlament, míg a választás előtt a közvetítések 10 ezer embert sem értek el, az új kormány színrelépésével többszázezerre duzzadt a nézősereg.

A Reuters/Ipsos kutatása alapján Trump támogatottsága most a legalacsonyabb elnöksége kezdte óta. The post Reuters/Ipsos: 33 százalékra esett Trump támogatottsága first appeared on 24.hu .
1995. augusztus 30-án kezdődtek meg a NATO légicsapásai a szerb katonai erők ellen a boszniai háborúban, amit joggal nevezhetünk a II. világháború utáni legsúlyosabb európai katonai konfliktusnak. A Jugoszlávia szétesésének folyamatához kapcsolódó délszláv háborúk értelmezése az elmúlt évtizedekben az európai publicisztika egyik leggyakoribb témája volt. Ezért – a Bosznia-Hercegovinát ért megrázkódtatásra fókuszálva – Ehlimana Memiševićet, a Szarajevói Egyetem jogtörténész professzorát nem is a „miért” és a „hogyan” teljes körű megválaszolására kértük, hanem arra, hogy a szemtanú szemével látt…

Az orosz elnök egyszerre két irányba is izmozott a legutóbbi hadgyakorlattal. Putyin nem akarja, hogy rendszer legyen a hajóik lefoglalásából, de az orosz képességek korlátosak. A Japánnal felmelegített régi konfliktussal viszont nincs vesztenivalója.

Pablo, az angol bulldog még augusztus 10-én kora este tűnt el, gazdái nagyon várják haza.

A Paksi Atomerőmű tartósan alacsony Duna-vízállás miatti termeléskiesése nem csak a magyar áramimportot, a villamosenergia-ellátás költségét és az ellátásbiztonsági aggályokat fokozza, hanem a hazai elektromos rendszer üvegházgáz-kibocsátását is érdemben növeli. Alapesetben az erőmű a jókora naperőmű-állománnyal együtt nagy szerepet játszik abban, hogy a magyar villamosenergia-termelés az Európai Unió középmezőnyébe tartozhat a tisztasága, vagyis a kibocsátott üvegházhatású gáz mennyisége alapján. Amikor viszont a paksi termelés csökken, akkor a helyébe jellemzően szennyezőbb, jóval nagyobb ka…

Az amerikaiak többsége a háború elhúzódásától tart.

Varsó is célkeresztbe kerülhet
Az Európai Bizottság július 17-én javasolta az EU az emissziókereskedelmi rendszer (ETS) felülvizsgálatát. Az Euronews elmagyarázza, mi ez, miért módosítanák, és miért vált ennyire megosztóvá.

Elromlott a nemzetközi befektetői hangulat kedd délelőtt a piacokon. A 4iG nagy zuhanás után próbál javítani, az OTP árfolyama esik.
Oroszország váratlanul megerősítette tengerészeti jelenlétét a térségben. A német Bild beszámolója szerint az Orosz Föderáció Északi Flottájának egyik legfejlettebb egysége, az Admiral Kaszatonov elnevezésű modern fregatt futott be a balti vizekre.

Az ukrán katonai hírszerzés egy erős Nvidia Jetson Orin számítógépet talált Oroszország új, S-71 Monochrome típusú, levegőből indítható cirkálórakétájában. Az NVIDIA Corporation egy amerikai székhelyű, elsősorban korszerű grafikus processzorai révén ismert számítástechnikai vállalat.

A világhírű ukrán bokszolónak és az amerikai színésznőnek egy közös gyereke született, akit Klicsko nevel.

Akár ezer kilométeres hatótávolságúak is lehetnek.

A Hamász "a megfelelő dolgokat mondta", de nehéz megbízni egy terrorszervezetben, amely szörnyű atrocitásokat követett el - mondta Kushner. A Kushner ultimátuma a Hamásznak: ha nincs lefegyverzés, Izrael „befejezi a munkát” bejegyzés először Neokohn -én jelent meg.
Nő a munka és képzés nélkül maradó fiatalok aránya. A szakértők „megújulási válságról” beszélnek, és tartós hátrányokra figyelmeztetnek a pályakezdésnél és a munkaerőpiacon.

2025-ben közel 190 ezer német vállalkozás szűnt meg, ami mintegy 10 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A bezárásoknak csupán minden nyolcadik esete kapcsolódott fizetésképtelenséghez: egyre meghatározóbb szerepet játszik a munkaerőhiány, a magas költségszint és az utódlás hiánya. A ZEW kutatóintézet szerint különösen súlyos gondot jelent, hogy sok életképes vállalkozás azért zárul be, mert a nyugdíjba vonuló tulajdonos nem talál megfelelő utódot. A gyengeség az ipar mellett a vendéglátást és az egészségügyet is érinti, miközben a bezárások zöme a közvélemény számára szinte lát…

A kötvényhozamok világszerte megemelkedtek, az olaj drágul, a részvénypiacon enyhe korrekció kezdődött el, ami viszont könnyen átcsaphat erőteljes zuhanásba, ha tovább emelkednek a hosszúlejáratú kötvények hozamai.

Az ukrán ökölvívó közös lányukról is írt, és elárulta, hogyan őrzi meg a színésznő emlékét.

A leégett területek nagysága idén is messze meghaladja a sokévi átlagot az Európai Unióban, és a probléma már nem csak a mediterrán régióban jelentkezik.
A klímaváltozás olyan tengeri útvonalat nyit meg Európa és Ázsia között, amely évezredes földrajzi adottságokat írhat át. Kína és Oroszország már készül az északi hajózás felfutására, miközben az Egyesült Államok igyekszik behozni több évtizedes lemaradását.
A mostani 33 százalékos támogatottság megegyezik az első ciklusa idején, 2017 decemberében mért legalacsonyabb értékkel.
Ukrajna parlamentje kedden ismét összeül, miközben a védelmi és külügyminisztérium élén továbbra sincs állandó vezető. Volodimir Zelenszkij elnök egy hónappal ezelőtt váratlanul menesztette védelmi miniszterét, Mihajlo Fedorovot.