
Halálra ítélték hazájában a volt szíriai diktátort, aki most is fényűző életet él Oroszországban
Egyes beszámolók szerint komoly precedenst teremthet a bírósági ítélet.

Egyes beszámolók szerint komoly precedenst teremthet a bírósági ítélet.
Az ítéletet kedden mondta ki egy bíróság a vádlott távollétében, többek között gyilkosságok, kínzások és önkényes letartóztatások miatt, amelyek az ország közel 14 éves polgárháborúja alatt történtek. A volt elnök fivérét is halálra ítélték.
Visszavonultan, nyilvános szereplésektől mentesen éli az életét az utóbbi időszakban Lakatos Márk. A stylist, akit kiskorú ellen elkövetett szexuális bűncselekményekkel vádolt meg egy influenszer, rögtön tagadta a vádakat. Az eljárások egy részét azóta meg is szüntették ellene, de a botrány miatt Lakatos Márk szinte teljesen eltűnt, még akkor sem reagált semmit, amikor tavaly egy svájci férfi azt állotta lapunknak, hogy Márk kubai férje az interneten és melegbárokban árulja a testét. Lakatos erről sem nyilatkozott, ám a szerelmük bizonyítékait eltüntette az oldalairól és tovább élte a visszavo…

Háborús és emberiesség elleni bűnök miatt.

Az amerikai elnököt a beszámolók szerint egy reptéri cateringjárművel vitték át egy kisebb katonai repülőhöz a török fővárosban, miközben az Air Force One-on maradt újságírók és fehér házi dolgozók mit sem sejtettek a történtekről.

Az ukrán elnök szankciós válaszlépéseket sürgetett.

Nem tudta megállni, hogy ne készítsen egy képet a példaképeivel. A Greta Thunberg a példaképeivel: terroristákkal fotózkodott a svéd klímaaktivista bejegyzés először Neokohn -én jelent meg.

A légierő parancsnokságának jelentése szerint az orosz hadsereg keddre virradóra különböző típusú rakétákkal, valamint 120 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat.

Amerikai olajcég jelent meg Grönlandon, engedély nélkül pakolták le a fúróberendezéseket, októberben fúrnának – egyelőre az üzengetés zajlik.

Az amerikai elnököt egy iráni fenyegetés miatt ételszállító kocsiban tolták át egy másik repülőre, így nem az Air Force One fedélzetén hagyta el Törökországot a NATO-csúcs után.

Szervizközpontot létesítenek az amerikai Apache típusú helikopterek számára a közép-lengyelországi Lódz városában, az erről szóló megállapodást kedden írták alá a helyi katonai repülőgépgyár (WZL-1) és az amerikai Boeing képviselői.

Újabb front nyílt az amerikai technológiai óriások ellen.

Aszad uralma 2024-ben kevesebb mint két hét alatt omlott össze Szíriában.

Szeptemberben terjeszti elő az európai végrehajtó testület azt a fontos rendeletcsomagot, amely kiemelt elsőbbséget biztosítana a kontinensen előállított áruknak a milliárdos értékű közbeszerzési folyamatokban.

Az apró szigetország nemzetközi segítséggel marad ki az áradatból.

A döntést Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter jelentette be. The post Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból first appeared on 24.hu .

Egy műholdat állított volna pályára a Hosszú Menetelés-7A hordozórakéta, amely az indítás után néhány másodperccel látványos robbanással semmisült meg.

Ukrajna a frontvonaltól 1500 kilométerre található orszki finomítót támadta.

Az e-mailek, a pénzügyi tranzakciók és a mesterséges intelligencia által feldolgozott adatok szinte kivétel nélkül a tengerfenéken futó optikai kábeleken keresztül jutnak el egyik kontinensről a másikra. Ezek a hálózatok a globális digitális gazdaság láthatatlan gerincét alkotják, stratégiai jelentőségük pedig a mesterséges intelligencia térnyerésével tovább növekszik. Miközben a közvélemény figyelmét az elmúlt évek balti-tengeri kábelincidensei kötötték le, a legfontosabb változás valójában kevésbé látványos: a tenger alatti adatkábelek tulajdonosi és működési kontrollja egyre inkább néhány a…