
Demográfia katasztrófa felé robog Ukrajna
Durván fogynak a gyermekek az országban

Durván fogynak a gyermekek az országban

Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése a romániai atomerőműnél, ezért a kormányzat szerint a teljes leállításra is fel kell készülni.

Donald Trump " data-image-caption="" data-large-file="https://neokohn.hu/files/2026/04/000_A6HR9UE.jpg" /> Megint felmentek az olajárak, miután Irán a hétvégén ismét feltételekhez kötötte a Hormuzi-szoros megnyitását. A Trump „győzelmet” hirdetne Irán felett – bármiféle nukleáris megállapodás nélkül? bejegyzés először Neokohn -én jelent meg.

A fogva tartási felülvizsgálat után

A családok korábban a kassai romatelepről költöztek a borsodi faluba.

Egy megsárgult, 19. századi dokumentum íratja át azt, amit a világ legnépszerűbb üdítőitalának eredetéről tudunk.

A nagyszabású toborzás a kínai csúcsüzem számára aligha véletlen
A Guardian szerint a szeptemberi U20-as női vébén az európai válogatottak biztosan nem indulnak el, de nem lehetetlen, hogy a hármak ellentornát szervezzenek addig.

Irán visszavonulást és kártérítést követel

A brit hatóságok adatai szerint az év eleje óta 14 819 ember kelt át a La Manche-csatornán Nagy-Britanniába a különböző méretű gumicsónakok fedélzetén.

Kizárták őket az egyik konkurens párt kérésére.
Minden Bibliát elkoboznak a határon, akár az ország saját állampolgára, akár egy külföldi szeretné behozni ajándékként Algériába – írtuk néhány napja. Vasárnap ennek „fordítottjáról”, egy érdekes és egyedülálló vállalkozásról számolt be a ChristianPost. A történet hőse Steve Russell, kitüntetett katona, aki leszerelése után egy ideig kongresszusi képviselő volt, majd megtalálta élete célját: Bibliákat terjeszt a … The post „Bibliakommandó” az őserdőkben appeared first on Vasárnap.hu .

A százszázalékos nő szerzője születésnapján a nyugat-csehországi Cheb kórházában halt meg.
Legalább 13 ember, köztük egy gyermek vesztette életét, 75-en pedig megsérültek egy ukrán dróncsapás következtében az oroszországi Tatárföldön található Nyizsnyekamszk városában. Az ukrán fegyveres erők megerősítették, hogy a támadás célpontja a Taneco olajfinomító volt, amelyet FP-1 típusú drónokkal értek el.

Csapást mértek a tatárföldi Taneco olajfinomítóra az ukrán erők.

Donald Trump amerikai elnök Truth Social-oldalán reagált arra az iráni követelésre, hogy a Hormuzi-szoros megnyitása ellenében az Egyesült Államok fizessen kártérítést háborús veszteségeiért.

Ez most minden autóval utazni indulót érint.

Nem ment át az útlevél-ellenőrzésen, és nem lépett kapcsolatba annak a lakásnak a tulajdonosával, ahol lakni akart. A Rejtélyes módon eltűnt egy orosz történész a tel-avivi repülőtéren bejegyzés először Neokohn -én jelent meg.

Az Ibar-Lepenac vízrendszer kulcsfontosságú Koszovó ivóvíz- és villamosenergia-ellátása miatt.

Románia 200 százalékot nőtt euróban mérve 15 év alatt, Magyarország 70 százalékot. A különbség nem véletlen, rossz helyre ment az állami támogatás – állítják a GKI kutatói.

A vártnál is gyorsabban készül.
A felesége hirtelen kórházba szállítása és egy aggasztó vérvétel után szörnyű diagnózissal kellett szembesülnie a Gyíkarcok (The Inbetweeners) 38 éves sztárjának, James Buckley-nek. A népszerű brit színésznél egy olyan genetikai betegséget állapítottak meg az orvosok, amely általában tünetmentes, ám drasztikusan növeli a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a vérrögképződés kockázatát. Buckley-nek most teljesen át kellett alakítania az életmódját.

Összeomlott a kormánytöbbség Észtországban: két képviselő borította fel az erőviszonyokat.

A lengyel házelnök szerint meg kell újítani a Lengyelország és Ukrajna közötti bizalmat
A külföldi turisták Portugáliában kevesebbet költenek egy vásárlásra, az átlagos összeg 2019 óta nem volt ilyen alacsony; kiemelkednek a brit és az amerikai piacok.

Leszállt Melbourne-ben az Airbus A350-1000ULR gépe, amely először teljesítette egyhuzamban a Franciaország és Ausztrália közötti 17 ezer kilométeres, 24 órás légi utat. Jövő októberben elindulhatnak a légi közlekedést átformáló menetrendszerű ultrahosszú járatok.
Az olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni és a dán kormányfő, Mette Frederiksen közös dokumentumban kért szigorúbb fellépést a migrációs folyamatokkal szemben.
Bede Márton zombiapokalipszisba látogat. Indián felhőkarcolók, szikh hadügyminiszter. Fásy Zsülike filmje. I. Kínai Néni Kamuközmondás Kihívás! Hegyi zsidók. Schicklgruber nagy hadvezéri ötletei. Szórásos temetés kuttyogatással.

Firenze az 1966-os nagy árvíz óta nem élt át ekkora felfordulást. Egy villamosvonal-hosszabbítás építési területté változtatta a városközpontot körülölelő körutat. Az 500 millió eurós (576 millió dolláros) beruházás a város legnagyobb projektje, amelyet a NextGenerationEU, az Európai Unió járvány utáni helyreállítási programja finanszíroz. A program a toszkán fővárosban további 55 projektet finanszíroz, bölcsődéktől kerékpárutakig. Sara Funaro polgármester szerint mindez „Firenze történetének meghatározó pillanata”.

Az energiaválság és a vízhiány a magyar pénzt is megviselte az utóbbi hetekben, de a Commerzbank szerint az év végéig újabb erősödés jöhet.