A közmédia megújításának ügyével köszön be a Közhang
A platformra már lehet regisztrálni, de regisztráció nélkül is működik a részvétel.
A platformra már lehet regisztrálni, de regisztráció nélkül is működik a részvétel.
Majka évekig szerepelt a közmédia feketelistáján, a Sziget fesztiválon mégis megragadhatta a Petőfi TV mikrofonját. A népszerű rapper nem hagyta szó nélkül a furcsa szituációt sem, mielőtt nyíltan beszélt a kényszerűen lemondott erdélyi koncertjéről. A súlyos témák mellett a tőle megszokott lazaság sem hiányzott, ugyanis a kamerák előtt szúrt oda kollégájának, Sebestyén Balázsnak.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítványba ülhetne a Vidnyánszky Attila által kisajátított múzeum igazgatóhelyettese, amelynél súlyos hiányosságokat tárt fel a minisztérium. Az egyetem „határozottan visszautasítja”, hogy azt írtuk, a saját embereikkel töltenék fel a kuratóriumot.

Anonim módon is részt lehet venni a Radnaiék által kidolgozott társadalmi egyeztetésben. The post Radnai Márk: A közmédia megújításáról indul az első egyeztetés a Közhangon first appeared on 24.hu .
Mészáros János Elek, a Csillag Születik 2012-es győztese, a harsány sztárvilág helyett a csendesebb, lélekemelő koncertek világát választotta. Az alcsútdobozi énekes, aki immár 14 éve nyűgözte le a közönséget szerénységével és különleges hangjával, ma is aktívan koncertezik, évente több mint 100 fellépéssel. Míg sok tehetségkutatós felfedezett eltűnt a reflektorfényből, ő tudatosan kerüli a fesztiválokat, és inkább templomi koncerteken, jótékonysági eseményeken lép fel, ahol a lelki értékek kerülnek előtérbe.
Új, interaktív társadalmi egyeztetési platform indul Közhang néven, amelyen a résztvevők fontos közéleti kérdésekről mondhatják el a véleményüket. Az első országos egyeztetés témája a közmédia megújítása lesz.

A Balatonnál szinte minden nagyobb településen lesz tűzijáték a nemzeti ünnepen. Tűzijáték helyett Veszprémben rockopera, Székesfehérváron LED-es zsonglőrprodukció, Hévízen pedig négynapos fesztivál várja a közönséget.
A Balatonnál szinte minden nagyobb településen lesz tűzijáték a nemzeti ünnepen, a Strand Fesztiválon Zamárdiban, a Balatonfüredi Borheteken, valamint a tihanyi apátságnál a három település összefogásával a tó legnagyobb ünnepi látványosságát rendezik meg. Tűzijáték helyett Veszprémben rockopera, Székesfehérváron LED-es zsonglőrprodukció, Hévízen pedig négynapos fesztivál várja a közönséget. A három tóparti település összefogásával megvalósuló fény- és … The post Óriási összehangolt fény- és tűzijátékot tartanak az államalapítás ünnepén a Balatonnál appeared first on Vasárnap.hu .
A Tisza Párt új online társadalmi egyeztetési platformjára már lehet regisztrálni – jelentette be Radnai Márk.

Elindult Magyarország első interaktív társadalmi egyeztetési platformja, a Közhang. A kezdeményezés célja, hogy a lakosság bevonásával érdemi és átlátható javaslatok szülessenek az országot érintő kulcskérdésekben. Az első országos vita fókuszában a közmédia megújítása áll - jelentette be a Facebookon Radnai Márk kormánybiztos.

Juppiternek szentelt római oltárkövet is találtak egy múzeum munkatársai.

Az MTVA jogutódja összesen 201 millió forintot fizetett ki a választások óta a távozó dolgozóknak.

28 millió forinttal távozott a közmédiától Papp Dániel.

Papp Dániel, az MTVA volt vezérigazgatója nettó 28,1 millió, Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató korábbi vezérigazgatója pedig nettó 7,2 millió forintot kapott jogviszonyának megszűnésekor.

Az augusztus 20-i ünnepségsorozat részletes programja a www.augusztus20.hu oldalon érhető el


Ingyenesen, előzetes regisztrációval látogatható augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén a Szent István-terem és a hozzá tartozó kiállítás a Budavári Palotanegyedben, valamint A Szabadság Bástyája című kiállítás a Citadellán.

A Szent István-teremre az előzetes online regisztráció már most lezárult
Több mint 200 milliót fizetett ki a közmédia a távozó dolgozóknak a választások óta

Az áprilisi országgyűlési választások óta eltelt időszakban több mint 201 millió forintot fizetett ki a távozó munkatársaknak a közmédia. Munkaviszonyuk megszűnését követően Papp Dániel, az MTVA korábbi vezérigazgatója nettó 28,1 millió, míg Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató volt vezetője nettó 7,2 millió forintot kapott - írta meg a Media1 közérdekű adatigénylés nyomán.
Nicholas Hoult gyerekként már megpróbált bekerülni a Harry Potter-filmekbe, ám akkor sem Harry, sem Draco szerepét nem kapta meg. Most, több mint húsz évvel később mégis Roxfortba érkezik, ráadásul a hiú Gilderoy Lockhart szerepében.

Lehet arról vitatkozni, hogy nincs elég magyar a Szigeten, az elmúlt egy hét alapján azonban nem igazán érdemes: a hazai előadók átalakult szerepéről az ország legfontosabb fesztiválján viszont már annál időszerűbb beszélni.

Spanyolországból, Németországból, Franciaországból és Romániából érkező fényinstallációk, egyedi műalkotások és speciális technikai eszközök érkeznek az idei INOTA Fesztiválra. A közel 11 tonnányi különleges szállítmány célba juttatásáról, majd visszaszállításáról a fesztivál hivatalos logisztikai partnereként a Waberer's gondoskodik. A teljes logisztikai művelet oda-vissza közel 12 ezer kilométert jelent.

Nagyobb kapacitású szerelvényekkel készül a MÁV csoport a STRAND Fesztivál megnövekedő utasforgalmára. A koncertek után Siófokig félóránként, Budapest és Fonyód felé pedig óránként indulnak éjszakai Bagolyvonatok.
Hétfőn Szegedre költözött a Most Wanted fináléjának forgatása: a város több pontján is feltűntek a műsor szereplői, köztük Balázsék, miközben a „rabok” és az őket üldözők látványos jeleneteket vettek fel. A forgatás azonban nem minden pillanatban zajlott teljesen zökkenőmentesen.
Tömegek vödrökből, locsolócsövekkel és vízipisztolyokkal áztatják el a mikoshi-hordozókat Tokió háromévente megrendezett Fukagawa Hachiman Matsuriján 2026. augusztus 16-án.

Csak kattintson és lapozgasson!

Szombaton lezárta és díjátadóval koronázta meg az idei nyári szabadtéri színházi szezont a Kvártélyház.

Sikerült-e a megszólítani a régi generációkat és a hazai közönséget? Vajon bejött-e az olcsóbb pia? Miben a leglátványosabb a fejlődés? És miben nem elég látványos? Értékelésünk az ismét hazai kézbe került Sziget Fesztiválról.